2317 felső légúti megbetegedéses gyereket regisztráltak a Hargita megyei iskolákban a héten, rajtuk kívül pedig 17 iskolás esetében gyanakodnak a háziorvosok influenzavírusra. Maros megyében sem fenyegeti az influenzavírus a diákokat.
Lehet már jelentkezni az idei első nemzetközi Rubik-kocka kirakó vetélkedőre, amelyet a hétvégén Marosvásárhelyen tartanak.
Közel 700 ezer lejjel támogatja a civil szervezeteket környezetvédelmi programjaik lebonyolításában a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány. A Zöldövezet Programot idén 14. alkalommal hirdették meg, a pályázatokat február 28-ig várják.
Eredménytelenül végződtek a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) vezetése és a magyar tagozat képviselői között folytatott hétfői tárgyalások. Az estébe nyúló négyórás megbeszélésen csak a tárgyalások folytatásáról tudtak megállapodni.
Új kezdeményezésként Hófeszttel várják a turistákat és városlakókat a hétvégén Szovátán. A rendezvénnyel az úgymond eseménytelen téli időszakot igyekszik feldobni a Maros megyei fürdőváros. Lesz többek között hóemberépítő verseny, hógolyócsata, hózumba.
Rendkívül enyhe időjárással érkezik a február, a hőmérsékleti értékek helyenként akár 14 Celsius-fokig is emelkedhetnek, csapadék január végén és február 3-a után várható.
Sokadik nekifutásra szeretné megszerezni a marosvásárhelyi városháza a központ közelében levő valamikori 4-es számú általános iskola épületét. A megvásárlásról szóló döntést csütörtökön tűzik napirendre, akkor szavaznak róla az önkormányzati képviselők.
Tovább húzódik Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos büntetőpere. A csíkszeredai polgármester és alpolgármester továbbra is ragaszkodik a SRI és DNA közötti együttműködés tisztázásához, ezért ügyvédeik halasztást kértek hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken.
A világszinten elismert Magyar Sajtófotó Pályázaton nyert harmadik helyezést munkatársunk, Barabás Ákos. Az örömteli esemény apropóján a kezdetekről, valamint fotósorozatainak lényegéről kérdeztük.
A pénteki után hétfőn délután ismét több száz diák tiltakozott a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen. Ezúttal a magyar karért tüntetnek, amiről egyeztetések kezdődtek a Maros Megyei Prefektúrán.
Fákat vágnak ki és figyelmeztető táblákat helyeznek el a Maros völgyében levő Déda és Maroshévíz közötti útszakaszon, miután a hétvégi helyszíni terepfelmérés során kiderült, veszélyessé válhat a környék.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Primitív vandalizmusként értelmezte Bereczki Sándor gondnok, hogy eddig ismeretlen tettesek a Diavolii (Ördögök) feliratot festettek a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplomra. A graffiti utolsó két i betűje, fordított keresztként is értelmezhető.
Egy súlyos és egy látványos balesettel zárult a hét a Maros megyei utakon: Segesváron közúti baleset történt, míg Koronkán autó csapódott egy házba.
Van egy madárfaj, amelyről úgy tartják, hogy a jelenléte azt mutatja, mennyire érintetlen, tiszta a környezet. A vízirigóról van szó, amelyből a 90-es évek elején Maroshévíz és Déda között ötszáznál többet számoltak. A hétvégén is felmérték az állományt, az adatok pedig igencsak aggasztók.
Harmincnyolc sertést koboztak el a Kovászna megyei hatóságok, a hétvégén pedig elhamvasztották az állatokat. A szállító állítólag szarvasmarháért cserélte, de gyakorlatilag semmire nem volt dokumentuma: sem a szállításra, sem a disznókra, sem a tehenekre. Büntetése viszont már van, és még lesz is.
Noha időnként kiemelt bűntények borzolják a kedélyeket, mint például a fiatfalvi vagy szárhegyi, erőszakkal elkövetett betöréses rablás, a rendőrségi adatok szerint Hargita megyében csökken a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma. Nem így Maros megyében.
Vádat emelt a DNA a marosvásárhelyi Virágkertészet vezetői ellen. Több mint 30 ezer euróra vásároltak virágokat, amit közbeszerzéssel kellett volna elintézni, ám a vádirat szerint ezt csak utólag, formailag csinálták meg. A beszállítók alkut kötöttek a DNA-val, és elismerték vétségüket.
Mintegy háromszáz diák tiltakozott péntek este a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) előtt. Noha a spontán tiltakozó akciót az egyetemen hirtelen bevezetett új vizsgarend váltotta ki, sok mindent sérelmeznek a felsőfokú tanintézmény román, magyar és angol tagozatos hallgatói.