Több tíz vadász, erdész, csendőr, környezet- és erdőőr vett részt szombat délután egy felderítő akcióban, amelyben egy sebesült medvét próbáltak kutattak fel és azonosítottak Gödemesterháza község környékén.
A Maros megyei törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte C.V. marosludasi tanárt, aki a gyanú szerint pénzt kért a diákjaitól azért, hogy átengedje őket az általa leadott tantárgyból.
A 2018-as centenáriumot Románia „nem úszhatja meg” a magyarságra vonatkozó közösségi jogkörök és intézkedések megvitatása, kibeszélése nélkül – véli Biró Zsolt Maros megyei parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Román nyelv és irodalom írásbelivel kezdték az országos felmérés vizsgáinak sorát a nyolcadikosok hétfőn reggel. Kilenctől tizenegy óráig bizonyíthattak.
Sorozatos baleset történt hétfőn délelőtt tíz óra előtt néhány perccel az E60-as nemzetközi út Maroskeresztúr és Nyárádtő közötti szakaszán. Hat gépjármű ütközött össze.
Az E 60-as nemzetközi úton két teherautó is árokba borult kedden. Az egyik jármű sofőrje könnyebben, míg a másik súlyosan megsérült.
Több mint nyolcszáz Maros megyei családban döntöttek úgy idén, hogy valamelyik szülő, vagy esetenként mindkettő, külföldön vállal időszakos munkát, a gyerekeket pedig valamelyik rokonra vagy állami gondozásra bízzák.
Átlagban napi huszonhat illegális fakivágási esetre bukkannak a hatóságok országszerte, egy kimutatás szerint pedig a legtöbb bűncselekményt tavaly Maros megyében azonosították. Mentségül szólhat, nem ott lopták a legtöbb fát, hanem ott fülelték le a legtöbb kísérletet.
Dohányzásellenes kampányt indított a romániai rákbetegek egyesületeinek föderációja (FABC), mivel a cigarettázás az egyik legfőbb oka a rák kialakulásának.
Elbizonytalanította a székelyföldi lovas versenyek szervezőit, hogy a Nemzeti Vágta idei versenyszabályzata megújult, melynek előírásai szerint kizárják a versenyből és az előfutamokból azokat a lovasokat, akik „fekete” vagyis nemhivatalos futtatáson vesznek részt.
A Maros megyei Kisikland polgármesterének, Ionuţ Ciprian Sandnak a házában, illetve a polgármesteri hivatal könyvelőjének lakásán is házkutatást tartott hétfőn a Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA).
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Mintegy 400 ezer lejt utalt ki civil szervezetek számára a Maros megyei tanács azoknak a szociális szolgáltatásoknak a fedezésére, amelyeket a bentlakásos rendszerben ellátott személyeknek nyújtottak az év elejétől április végéig.
Az egyre sikeresebb Kastély Erdélyben programról, Károly herceg háromszéki vakációiról és a román kormány épített örökségeinkhez való hozzáállásáról is beszélt lapcsaládunknak Balázsi-Pál Ágnes, a PONT csoport igazgatója.
Elöntötte a víz a Maros megyei Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) udvarát és műhelyét pénteken. A néhány óra alatt lehullott jelentős mennyiségű csapadék a város hulladéktárolójából lemosta a szemetet, amely eldugaszolta egy híd átereszét.
Egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak a magyarokkal foglalkozó képviselőházi albizottság román ajkú tagjai a sepsiszentgyörgyi munkaülésen.
A modern rabszolgaság valós veszélyeiről, az áldozatok behálózásának módszereiről beszéltek az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség munkatársai a diákoknak.
Helikopteres bevetésekre készítik fel Marosvásárhelyen az ország hozzávetőlegesen száz hegyimentőjét. A képzés a légi közlekedési felügyelőség, a katasztrófavédelmi felügyelőség és az Országos Hegyimentő-szolgálat szervezésében zajlik.
Vastagabb porréteg lepte be az épületeket, járműveket, járdákat és úttesteket az elmúlt időszakban. A mikroszkópos vizsgálat meglepő eredményt hozott.