
Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Nagyobb pénzösszeget loptak el a Maros megyei Libánfalván egy házból. Az esetet a petelei rendőrségi körzetnél jelentették még múlt vasárnap. Azóta a pénz is előkerült – legalábbis a legnagyobb része.
2017. november 02., 17:332017. november 02., 17:33
A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a lopás napján, délelőtt 9 és 11 óra között ismeretlen tettesek kihasználták azt, hogy a libánfalvi lakás tulajdonosai nem tartózkodtak otthon, megtalálták a lakás kulcsát, kinyitották az ajtót, behatoltak, és elloptak ötezer lej készpénzt.
A faluban ez idő tájt négy fiatal nő koldult, akik Kolozs és Szilágy megyéből érkeztek. A négy nőt bekísérték a rendőrőrsre, kihallgatták őket, egyúttal átkutatták csomagjaikat. Az egyik nő csomagjában megtaláltak 4862 lejt, amiről a vizsgálat során az is kiderült, hogy a sértett lakásából származik, s az ellopott pénz maradéka. A különbözetet – 138 lejt – időközben a feltételezett tolvaj elköltötte. A gyanúsított ellen minősített lopás címén folytat vizsgálatot a rendőrség, a maradék pénzt pedig visszajuttatták a károsultnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!