Nehezebb gyerekkel albérletet találni?

A gyerekes családoknak nehezebb lakást találniuk. Marosvásárhelyen főként az egyetemisták keresnek albérletet, kevesebb az olyan család, amely albérletben él, de így is akadnak olyan tulajdonosok, akik nem nézik jó szemmel a gyerekkel érkezőket.

Kigyulladt, majd teljesen kiégett egy autóbusz

Teljesen kiégett pénteken egy busz a 19-es országúton, Bihardiószeg község területén. Tizenheten utaztak a járművön, amikor az kigyulladt. Senki nem sérült meg.

Kigyulladt, majd teljesen kiégett egy autóbusz
2017. május 19., péntek

Kihirdette Johannis a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást

Kihirdette Klaus Johannis román államfő pénteken azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él.

Kihirdette Johannis a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást
2017. május 19., péntek

Kisgyerek vesztette életét egy közúti balesetben

Meghalt egy kisgyerek és két felnőtt abban a közlekedési balesetben, amely péntek délután történt a Szatmárnémetit Zilahhal összekötő, 19A jelzésű országúton, Szakasz település térségében.

Kisgyerek vesztette életét egy közúti balesetben
2017. május 19., péntek

Az egészségügyi miniszter szerint az oltás olyan, mint a keresztség vagy az anyatej

Felhívást intézett pénteken a szülőkhöz Florian Bodog egészségügyi miniszter, kérve őket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Az egészségügyi miniszter szerint az oltás olyan, mint a keresztség vagy az anyatej
2017. május 19., péntek

Nem tudta bevenni motorkerékpárjával a kanyart

Teherautónak csapódott egy motorkerékpáros a 13A jelzésű országút Szentegyháza és Csíkszereda közötti szakaszán.

Nem tudta bevenni motorkerékpárjával a kanyart
2017. május 19., péntek

A FUEN támogatja a háromszéki civilek kétnyelvűségért indított harcát

A háromszéki civilek átadták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) vezetőségének a kétnyelvűség szavatolását követelő petíciójukat.

A FUEN támogatja a háromszéki civilek kétnyelvűségért indított harcát
2017. május 19., péntek

Múzeumok éjszakája és toronylátogatás Marosvásárhelyen

Változatos, színes programokban gazdag hétvége vár a marosvásárhelyiekre. A Múzeumok éjszakája nagyszabású rendezvénynek ígérkezik a számos kiállításával, előadásával és interaktív tevékenységével.

Múzeumok éjszakája és toronylátogatás Marosvásárhelyen
2017. május 19., péntek

Dragnea: jövőtől adómentes lesz az orvosok bére

2018. január 1-jétől adómentességet élveznek az orvosi bérek, így próbálják meg az országban maradásra ösztönözni az orvosokat – nyilatkozta pénteken Bákóban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea.

Dragnea: jövőtől adómentes lesz az orvosok bére
2017. május 19., péntek

Azonosították a szatmári kórház derítőtartályában talált holttestet

Azonosította a rendőrség a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház derítőtartályában talált holttestet: egy 34 éves, hajléktalan férfiról van szó – tájékoztat a Szatmár megyei rendőr-főkapitányságra hivatkozva az Agerpres.

Azonosították a szatmári kórház derítőtartályában talált holttestet
2017. május 19., péntek

Meg lehet és kell emlékezni Kacsó Andrásról, de nem a táncműhely átnevezésével

Megvizsgálta a székelyudvarhelyi önkormányzat illetékes szakbizottsága Sinka Arnold RMDSZ-es képviselő-testületi tag azon beadványát, hogy az Udvarhelyi Néptáncműhely felvegye Kacsó András nevét. Végkövetkeztetés: nem tartják indokoltnak az intézmény nevének megváltoztatását.

Meg lehet és kell emlékezni Kacsó Andrásról, de nem a táncműhely átnevezésével
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Őszi Hadjárat: találkozási pont azoknak, akik az igazi nemzeti értékeket képviselik
Megnyitás

Őszi Hadjárat: találkozási pont azoknak, akik az igazi nemzeti értékeket képviselik

Milyen lehetett a huszártoborzás Kossuth idejében? Hogyan mutathatott több száz délceg huszár a nyeregben, akik a haza védelmében indultak harcba lóháton? Ezt hivatott felidézni az a csaknem két évtizedes hagyományra visszatekintő huszárhadjárat, amelyet Szentegyházán hívnak életre minden év október első hétvégéjén.

2017. május 19., péntek

Városnapokra hangolódik Marosvásárhely

A hagyományos helyszínek és programok mellett újdonságokkal is előrukkolt a marosvásárhelyi városháza az idei városnapok keretében. A Maros-híd alatt kisebb fesztivált szerveznek, de más meglepetésekkel is várják az érdeklődőket.

Városnapokra hangolódik Marosvásárhely
2017. május 19., péntek

Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján

Ismerkedés, közös gondolkodás és információcsere: ezek a székelyföldi városok polgármesterei találkozójának főbb témái. A városvezetők először látogattak el ilyen céllal Gyergyószékre, a Gyilkostó üdülőtelepre.

Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján
2017. május 19., péntek

15 éves élettársát késelte halálra egy 18 éves fiatal Szilágy megyében

Késszúrásokkal végzett élettársával egy 18 éves fiatalember Zsibón. A 15 éves áldozat – egy gyermek édesanyja – belehalt sérüléseibe, a gyermeket a Szilágy megyei gyermekvédelmi igazgatóság vette gondozásába.

15 éves élettársát késelte halálra egy 18 éves fiatal Szilágy megyében
2017. május 19., péntek

Ellenőrzik azokat a cégeket, ahol az elmúlt öt évben munkabaleset történt

Ellenőrzésbe kezd a Kovászna Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség azoknál a cégeknél, ahol az elmúlt öt évben munkabaleset történt.

Ellenőrzik azokat a cégeket, ahol az elmúlt öt évben munkabaleset történt
2017. május 19., péntek

Elégedettek a támogatók a háromkúti iskolánál tapasztaltakkal

„A magyar kormány, egri vállalkozók és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyon jó munkát végzett, mert úgy látom, hogy a háromkúti iskolában a gyerekek jól érzik magukat” – jelentette ki Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

Elégedettek a támogatók a háromkúti iskolánál tapasztaltakkal
2017. május 19., péntek

Medvét kaptak lencsevégre Miklósfalvánál

Olvasónk hívta fel a figyelmet arra a videóra, amelyet a Máté Farm Facebook-oldalán tettek közzé egy autóból filmezett medvéről.

Medvét kaptak lencsevégre Miklósfalvánál
2017. május 19., péntek

Megszavazták: véget kell vetni a nyelvi diszkriminációnak a marosvásárhelyi tanintézetekben

Megszavazta a marosvásárhelyi önkormányzat, hogy az iskolák belső tereiben kötelező kihelyezni a kétnyelvű táblákat. A határozat megoldást jelenthet a Civil Elkötelezettség Mozgalom által évek óta indított hosszú tárgyalásának és harcának.

Megszavazták: véget kell vetni a nyelvi diszkriminációnak a marosvásárhelyi tanintézetekben

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye