Hétvégén is várják a mozizni vágyókat Csíkszeredába, a Filmszereda – Székelyföldi Mozgóképfesztiválra. Ugyanakkor a nagy érdeklődésre való tekintettel hétfőn és kedden úgynevezett „utófesztivált” tartanak.
Két film két második díjat hozott egy hónap leforgása alatt a gyergyószentmiklósi Rex Videó Stúdiónak. Magyarországi fesztiválokon mérettettek meg az alkotások, amelyek közül egyik a kosteleki Vaszi Leventét mutatja be, a másik pedig ember-medve barátságot dolgoz fel.
Első alkalommal játszik Tamási Áron darabot a Csíki Játékszín: intenzíven próbálnak a Csalóka szivárvány jövő heti bemutatója előtt. Parászka Miklós színházigazgató, rendező szerint most különösen fontos Tamási művészetének színpadi megszólalása.
A Kincsem című 2017-es szuperprodukcióval, valamint a Testről és lélekről és több más, korábban vetített film újravetítésével várják a mozizás iránt érdeklődőket a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál zárónapjain a hétvégén.
A marosvásárhelyi Teleki Téka időszakos kiállítótermében nyílt Deus providebit – Reformáció a 16. században című tárlaton, a könyvtárban őrzött 16. századi, a reformációhoz kapcsolódó kiadványok láthatók.
Hajnalig tartó programokkal zárult a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozó kilencedik kiadása. Az éjszakázók az előadások után a kulisszák mögé is betekinthettek, de próbára tehették magukat abban is, hogy mennyire ismerik a színészeket.
Van igény a mozizásra Csíkszeredában, hiszen több mint ezer néző volt kíváncsi a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon vetített alkotásokra a hétvégén.
Lezárult a jelentkezés a 3. Székelyföldi Fotóbiennáléra. A fényképészeknek, hobbifotósoknak szeptember 20-áig volt lehetőségük benevezni, s mint kiderült, a biennálé második kiadásához képest a pályázók száma a kétszeresére nőtt.
A Csíki Kamarazenekar nyitó hangversenyével kezdődött el csütörtökön a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál Csíkszeredában. A Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváltéren tíz napig a koncerteké és a mozizásé lesz a főszerep.
Koncertekkel, tematikus foglalkozásokkal, filmekről való beszélgetésekkel, nem utolsósorban pedig a közösségi mozizás élményének ígéretével kezdődik csütörtökön a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál.
A Csíki Kamarazenekar nyitóhangversenyével kezdődik csütörtökön fél héttől a tíz napig tartó Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál. A Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváltéren ismert filmslágerek csendülnek majd fel.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A legjobb kortárs drámák kerültek be a harmadik dráMÁzat-kötetbe, amelyet a jelenleg zajló dráMA9 kortárs színházi találkozón mutattak be.
Akár a Toy Storyban – Játékháború c. mesefilmben –, a Figura új előadásában is megelevenedett játékok mutatják meg, hogy ők is éreznek, van akaratuk és képesek cselekedni.
Merjünk kipróbálni új dolgokat, ne féljünk kilépni az ismeretlenbe – biztat mindenkit az Ausztráliában született, csíkszeredai gyökerekkel rendelkező, világutazó Kaponay Réka. A tizenhat éves lány kedden délelőtt mutatta be első regényét.
Több mint ezer táncost lát vendégül péntektől vasárnapig Székelyudvarhely az Erdélyi Táncháztalálkozón. A rendezvénnyel a negyven éve indult táncházmozgalom előtt tisztelegnek.
Összeállt a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál programja, illetve elkezdődött az online jegyértékesítés a szeptember 21–30. között Csíkszeredában zajló filmes eseményre. Az előkészületek már javában zajlanak.
A Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon lépett közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila: A nyugalom című darabjával, amely a cseh nyelvű kritika szerint beírta magát a fesztivál és a közönség emlékezetébe.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, az elmúlt évek hagyományához híven a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én, csütörtökön megemlékező rendezvénnyel várja közönségét.