
Figura-előadás. Az online jegyértékesítés után még inkább kell tartaniuk magukat a meghirdetett programhoz. Archív
Fotó: Jakab Lóránt/Figura Stúdió Színház
Online jegyvásárlási lehetőséget kínál a nézőknek a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ugyanakkor az új lehetőség mellett továbbra is megszokott rend szerint szolgálja ki belépőkkel a programjai iránt érdeklődőket az intézmény. Az „internetes jegyiroda” elérhető a Figura honlapjáról is, aminek tartalma további újdonságokkal is bővült.
2018. február 14., 19:312018. február 14., 19:31
A magyar mellett román és angol nyelven is megtalálható most már a Figura honlapján a legtöbb tartalom, elsősorban azok, amelyek az előadásokra, a szereposztásra vonatkoznak. Újítás továbbá, hogy egy-egy előadásról követhető, hogy hányszor játszották a bemutató óta, illetve az, hogy az egyes előadásokat milyen korosztályú nézőknek ajánlják – számolt be sajtótájékoztatón Albu István színházigazgató. Legnagyobb változtatásként az online jegyvásárlási lehetőséget említette.
A Jegymester (Biletmaster) által nyújtott előnyöket ecsetelve hangsúlyozta, manapság már követelmény az online jegyértékesítés minden olyan intézménynél, ahol a beléptetés jegyek alapján történik.
– hangsúlyozta Albu. „A legfontosabb hozadéka ennek a módszernek, hogy túlhajszolt világunkban, amikor lassan semmire sincs időnk, egyfajta kényelmet biztosít a nézőknek. Színházunk számára pedig hozadék az, hogy méginkább előre kell gondolkodnunk, és minden áron tartanunk kell magunkat a meghirdetett programhoz” – emelte ki. Hozzátette, a Figura által szervezett fesztiválok sok olyan nézőt vonzanak, akik távolabbi településekről érkeznek Gyergyóba, számukra kiemelten könnyebbség az alkalmazás által kínált lehetőség.
Csak a teljes értékű jegyeket lehet online megvásárolni
Az online jegyvásárlás minden okoseszközről lehetséges. Bárki beszerezheti a belépőt, akinek banki számláján rendelkezésére áll az ellenérték összege; a jegy árán kívül semmilyen plusz költség nem terheli a vásárlót. Csak a teljes értékű belépők megvásárlására van lehetőség, a kedvezményes jegyekért, illetve helyfoglalásért továbbra is a megszokott eljárásokat kell alkalmazni. Változás, hogy ezentúl a bemutatókra egységesen 20 lejbe kerülnek a belépők – hívja fel a figyelmet a színházigazgató. A jegyvásárlás a Biletmaster vagy a Figura honlapjáról lehetséges, a megjelenő utasítások betartásával. A több lépésből álló folyamat végén lehetőség van a vonalkóddal ellátott jegy kinyomtatására, de aki nem teszi ezt meg, vagy elfelejti magával vinni a belépőt az előadásra, elégséges, ha telefonján mutatja meg azt a belépésnél. A Jegymester alkalmazás bevezetésével újdonság, hogy nemcsak a nagytermi, hanem a stúdió-előadásokra is számozott helyre szóló jegyek válthatók.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!