A korábban távhőt előállító, fűtés és meleg vizet biztosító kazánházak jó része mára szükségtelenné vált a székelyföldi városokban. Jó esetben sikerült ezeket átépíteni, és egyesek új funkciót, rendeltetést kaptak.
Közösségi munkatér, konferenciaterem, kiállítótér, kávézó, találkozóhely is lesz a csütörtökön bemutatott tervek szerint a Sepsiszentgyörgy központjába tervezett Design Bank.
Nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a hírt, hogy számos nemzetközi hírnévnek örvendő márkaboltot is felsorakoztató, modern bevásárlóközpont épül Sepsiszentgyörgyön, így a helyieknek nem kell majd többé Brassóba utazniuk, ha hasonló termékeket szeretnének vásárolni. A szakértők szerint a multik térnyerés&
Klaus Johannis államfőnek nincs ideje találkozni Fejér László Ödönnel és id. Lomnici Zoltánnal a Beke-ügy kapcsán. Erről levélben értesítették a meghallgatásra jelentkezőket.
A sepsiszentgyörgyi Árvácska Napközi Otthon hőszigetelésére hívott le európai uniós támogatást a helyi önkormányzat. A projekt értéke 2,14 millió lej, a városnak kétszázalékos önrészt kell hozzátennie.
A híradó mellett még egy napi élő műsorral jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió. A március 4-étől induló Mozaik a szerkesztők szerint „közérzeti” műsor, és több szempontból is mérföldkőnek számít a csatorna életében.
Az országosan egységes módszertan értelmében a tej-, kifli- és almaprogramban minden terméket egyenként csomagolva kell adni a gyermekeknek. A celofánba csomagolt alma miatt több bírálatot kapott Háromszéken a programot lebonyolító megyei önkormányzat. Sokan azt kifogásolták, hogy ezzel feleslegesen szennyezik a környezetet.
Elrendelte a bíróság egy zágonybárkányi férfi harmincnapos előzetes letartóztatásba vételét, mert súlyosan bántalmazta áldott állapotban lévő élettársát.
Jelenlegi formában nem elég hatékony az iskolaorvos-hálózat, minden törvényes alap nélkül működnek, az orvosok alulfizetettek, a tevékenységi körük nincs leszabályozva – szögezte le keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Vasile Neagovici.
Lakosságifórum-sorozatot szervez a héten Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület (Sepsi GAL), amely a következő öt évben hétmillió eurót pályáztat ki a társadalom perifériájára szorult közösségek felzárkóztatása érdekében.
Hóviharra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hat erdélyi megyére.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A fiatalokat szólítja meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata, ötleteket, terveket várnak tőlük a közösségi élet frissítéséhez. A kolozsvári PONT csoporttal közösen kidolgoztak egy keretkoncepciót, amit idén ültetnek gyakorlatba.
Részleteket árultak el a tervek szerint jövőre elkészülő brassó-vidombáki repülőtérről, amely az ígéretek szerint más lesz, mint amit az országban megszokhattunk, „a jövő repülőtere lesz: szebb, tágasabb, korszerűbb”. És ez lenne az első, amit haszonbérben működtetnének.
Gyalogátjárón szabályosan átkelő személyt gázolt el egy figyelmetlen autós Sepsiszentgyörgyön a kora délutáni órákban. Az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Újabb gyerekeknek szánt produkciót mutat be a Háromszék Táncegyüttes: a Világhírű Redever című táncjáték Molnár Szabolcs, Fazakas Misi és László Csaba alkotói szándékát foglalja össze.
A sepsiszentgyörgyi árvíz-megelőzési intézkedésekről készített előtanulmányt mutatott be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete.
A mofetta és a gyógygázok jótékony hatásairól végeznek kutatásokat a Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő és Kovászna Megye Tanácsa között induló szakmai együttműködés részeként.
Terjedelmes közleményben fakadt ki a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR), amiért a magyar elöljárók szándéknyilatkozatot írtak alá a napokban Székelyföld és Dél-Tirol együttműködésére vonatkozóan.