Hirdetés
Hirdetés

„Közérzeti” műsorral rukkol elő az Erdély TV

Díszletben is különleges •  Fotó: Haáz Vince

Díszletben is különleges

Fotó: Haáz Vince

A híradó mellett még egy napi élő műsorral jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió. A március 4-étől induló Mozaik a szerkesztők szerint „közérzeti” műsor, és több szempontból is mérföldkőnek számít a csatorna életében.

Szász Cs. Emese

2019. február 27., 16:402019. február 27., 16:40

2019. február 27., 18:202019. február 27., 18:20

Március 4-étől minden hétköznap 18 óra 20 perckor indul a Mozaik az Erdélyi Magyar Televízión. Az új műsor azért különleges a csatornán, mert

a híradó mellett ez lesz még a napi rendszerességgel jelentkező, élőben sugárzott műsor, amely meghívottakkal, stúdióbeszélgetésekkel, illetve rendszeresen jelentkező tematikus rovatokkal jelentkezik.

Hirdetés

Amint az a Napi színes szlogenből is kitűnik, változatos tematikákkal igyekeznek majd a nézőket a tévé elé csalogatni, vagyis

a műsorban helyet kap majd a politika, a közélet mellett a divat, a kultúra, az egészség, az életmód, de a filmek világa és a gasztronómia is

– tudtuk meg az új műsor beharangozójának szánt sajtótájékoztatón.

Badics Petra •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Badics Petra

Fotó: Haáz Vince

Az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztője, Szepessy Előd elmondta, már két évvel ezelőtt megfogalmazták, hogy az Erdélyi Magyar Televízió műsorkínálatában

szükség van egy olyan napi műsorra érdekes meghívottakkal, színes témákkal, amelyek a nézők számára hasznosak lehetnek.

Ennek a műsornak az előkészületei tavaly kezdődtek meg, az elmúlt hónapok során a televízió csapata azon dolgozott, hogy egy jól felépített, műszakilag és arculatában is profi, színvonalas műsort dolgozzon ki, amelynek Ambrus Laura és Badics Petra lesz a házigazdája heti váltásban. Az új műsor mellé új, otthonos díszletet tervezett Asbóth Kristóf díszlettervező, akinek az volt a célja, hogy a néző úgy érezze, mintha az ő otthonában lennének a televízióban szereplő, Vizi Imre zenész, énekes pedig a Mozaik főcímdalát alkotta meg.

Ambrus Laura •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Ambrus Laura

Fotó: Haáz Vince

Ambrus Laura, akit a Kincsvadász, majd a Kincsesládánk, Erdély műsorvezetőjeként ismerhettek meg a nézők, elárulta, hogy „közérzeti” műsort terveztek.

Idézet
Bár törekszünk az aktualitásokra, hiszen egy napi műsor friss kell legyen, és a nézők széles körben meg kell találják a számukra érdekes információkat, mindezt azonban nem híradó jelleggel, hanem mindig megkeressük azt, hogy a témák, események mögött még mi rejtőzködik, miben tudnánk még kifejteni az adott témát, mit tudnánk még hozzáadni

– fogalmazott Ambrus Laura.

A műsor létrejöttében sok munkája volt Szepessy Előd főszerkesztőnek és a két műsorvezetőnek is •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A műsor létrejöttében sok munkája volt Szepessy Előd főszerkesztőnek és a két műsorvezetőnek is

Fotó: Haáz Vince

Badics Petra műsorvezetőtársa hozzátette, hogy azonban nem oknyomozó újságírók szerepét játsszák majd, inkább úgy kell elképzelni, hogy megkeresik a témának azt az oldalát, ami még érdekes lehet, legyen az közélet vagy divat, kultúra vagy egészség.

Mindemellett arra törekednek majd, hogy ne szűküljön le a műsor Marosvásárhelyre, meghívottakkal és élő kapcsolásokkal is igyekeznek Bukarestet, Kolozsvárt lefedni, mint ahogy Székelyföldet és Erdély más szegleteit is.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Egyeztetés után dönt Románia arról, hogy részt vesz-e Donald Trump Béketanácsában

Románia meghívást kapott február 19-ére Washingtonba a Béketanács első ülésére, a részvételről azonban csak az amerikai partnerekkel folytatott egyeztetések után dönt a román fél – közölte vasárnap a Facebook-oldalán államfő.

Egyeztetés után dönt Románia arról, hogy részt vesz-e Donald Trump Béketanácsában
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Őszintén és közérthetően a mentális egészségről – öt erdélyi pszichológus közös küldetése

Legyen egy tér, ami biztonságos, szakmailag hiteles, tabuktól mentes, és mindenki előtt nyitva áll – ezzel az elképzeléssel vágott bele a közösségépítésbe öt erdélyi magyar pszichológus. Céljaikról, terveikről kérdeztük a MentaliTea létrehozóit.

Őszintén és közérthetően a mentális egészségről – öt erdélyi pszichológus közös küldetése
2026. február 08., vasárnap

Szakértő: az áram, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a romániai ipar versenyképességét

A villamos energia, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a román ipar versenyképességét, és közvetve emeli a fogyasztási cikkek árát – állapította meg vasárnapi közleményében az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: az áram, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a romániai ipar versenyképességét
2026. február 08., vasárnap

211 házkutatás, 283 előállított gyanúsított, rengeteg lefoglalt drog – ez a DIICOT egyheti mérlege

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.

211 házkutatás, 283 előállított gyanúsított, rengeteg lefoglalt drog – ez a DIICOT egyheti mérlege
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek

Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek
Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek
2026. február 08., vasárnap

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek

2026. február 08., vasárnap

Rengeteg beavatkozáson vannak túl a belügyi egységek

Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.

Rengeteg beavatkozáson vannak túl a belügyi egységek
2026. február 08., vasárnap

Érkezik az újabb havazás, szerdáig kitart a télies időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.

Érkezik az újabb havazás, szerdáig kitart a télies időjárás
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Közel száz bajbajutotton segítettek szombaton a hegyimentők

Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.

Közel száz bajbajutotton segítettek szombaton a hegyimentők
2026. február 08., vasárnap

Elismeréssel hálálta meg a város a hétköznapi hősök munkáját a Best of Sepsi gálán

Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.

Elismeréssel hálálta meg a város a hétköznapi hősök munkáját a Best of Sepsi gálán
2026. február 07., szombat

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére

Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére
Hirdetés