
A tervezett létesítmény helyszíne
Fotó: Design Bank
Közösségi munkatér, konferenciaterem, kiállítótér, kávézó, találkozóhely is lesz a csütörtökön bemutatott tervek szerint a Sepsiszentgyörgy központjába tervezett Design Bank.
2019. február 28., 18:522019. február 28., 18:52
„Ez egy olyan létesítmény, amellyel jobbról tudunk előzni, egy ugrással behozzuk a lemaradást, lehetőséget biztosítva a fiataloknak, hogy felzárkózzanak a világtrendekhez” – mondta el a csütörtöki bemutatón Tóth Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.
Látványterven a beruházás
Fotó: Design Bank
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a tervekre a Székelyföldi IT Plus Klaszter kapott támogatást a magyar államtól, a kivitelezést az önkormányzat vállalja, amint meglesz a költségvetés. Idén 500 ezer eurót különítenek el az 1,2 millió eurós összköltségvetésű projektre.
Bihari Béla a klaszter elnöke hangsúlyozta, felismerték, a fiatal vállalkozóknak olyan teret kell kialakítani, ahol magas hozzáadott értékű vállalkozási formákat tudnak működtetni. Nem klasszikus irodai munkára alakítják az ingatlant, hanem közösségi teret formálnak, ahol kreatív, a csúcstechnológiában teljesítő szakemberek tudnak együttműködni.
Fotó: Design Bank
„Mi azt mondjuk a fiataloknak: menj el jó távolra, szívd meg magad tudással, majd gyere haza, és itthon kamatoztasd. Ehhez biztosítjuk a Design Bankkal a táptalajt, az ökoszisztémát” – mondta el Bihari Béla. Hozzátette,
Fotó: Design Bank
A világban a top tíz cég között nyolc számítástechnikai vállalkozás, Székelyföldön jelenleg még az első százban sincsenek. A felnövekvő nemzedék feladata, hogy bekerüljenek – mondta Rácz Attila a klaszter alelnöke. Kifejtette, ma már a digitális téren nem az informatikusok, programozók tarolnak, hanem a kreatívok- művészek, filozófusok, szociológusok- akik megértik, mire van szüksége a felhasználónak, felépítik a felhasználói élményt.
Fotó: Design Bank
Török Áron tervező bemutatta az informális munkatér- koncepciót: a földszinten szabadon bebarangolható teret alakítanak ki, lesz multimédiás terem, digitális játékok, a fiatalok kipróbálhatják a lézervágót, a 3D-s nyomtatót, a multifunkcionális kiállítótérben saját fejlesztéseiket is bemutathatják, beülhetnek dolgozni, kutatni. Működtetnek majd házi-bankot is, amely abban segít, hogy a kreatív terveket a gazdasági valóság felé irányítsa.
A belsőépítészeti tervekre pályázatot hirdettek, amit Mihálydeák Krisztina és Csomor László Levente székelyudvarhelyi tervezők nyertek. A nagy terek, a sok fény, a mozgatható, átalakítható elemek a műhely-hangulatot sugallják.
Fotó: Design Bank
– mondta a tervező. Az épület külsejét nem alakítják át radikálisan, viszont „egy nagy gesztussal”, egy promenádszerű fedett pavilonnal és nagy üvegfalakkal jelzik a funkcióváltást.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás