A Kovászna megyei rendőrparancsnok-helyettes kinevezésének visszásságairól jelentetett meg videóanyagot a rendőrök szakszervezete.
Nagy méretű sikló kúszott péntek délután a sepsiszentgyörgyi Kauflandban a paradicsomos ládákon. A vásárlók nem estek pánikba, értesítették a nagyáruház ügyfélszolgálatát, akik a biztonsági őr segítségét kérték.
Történelemből, illetve a középiskolai képzési profiljuktól függően a négy matematikai tételsor valamelyikéből írásbeliztek a pótérettségizők pénteken. A hétvégi szünnapok után a szaknak megfelelő választott tantárgyból adnak számot tudásukról a pótérettségizők.
A román írásbelivel ellentétben a résztvevők többsége nem azért kényszerült pótérettségizni magyar nyelv és irodalomból, mert a nyár eleji érettségin megbukott ebből a tantárgyból.
Több személy keveredett összetűzésbe kedden késő este a sepsiszentgyörgyi Váradi József utcában: az egyik férfi gépkocsival szándékosan nekihajtott egy kapunak, majd elütött egy férfit, ezt követően hátmenetbe kapcsolt és egy másikat is megsebesített. A sofőrt közben meg is késelték.
Minél nagyobb számban vegyenek részt az augusztus 26-án sorra kerülő 25. Úzvölgyi megemlékezésen, erre kéri a háromszékieket Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Marius-Daniel Ivașcu lett a Kovászna Megyei Rendőrség új, ideiglenesen kinevezett parancsnoka.
A római katolikus egyházban augusztus 22-e Szűz Mária királynő ünnepe, amely Jézus édesanyjának királynői méltóságát emeli ki.
A Richter-skála szerinti 3,4-es erősségű földrengést mértek csütörtök hajnalban 3 óra 38 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet jelentésére hivatkozva.
Az országos helyzethez hasonlítva jól áll Kovászna megye: miközben vannak olyan megyék, ahol a tanintézetek százainak nincs tűzvédelmi vagy közegészségügyi engedélye, Háromszéken tíz százalék körül van ezek aránya.
A három székelyföldi megyében összesen közel 1800 fiatal vett részt szerdán az idei pótérettségi első vizsgáján, a román nyelv és irodalom írásbelin. Maros megyében egy diákot kizártak a pótérettségiről.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Halálra verte 51 éves feleségét – ezzel gyanúsítják a bodzafordulói S. C. B-t. A Kovászna megyei törvényszék elrendelte férfi harminc napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Szerdán román nyelv és irodalomból, csütörtökön magyar nyelv és irodalomból, 23-án a szaknak megfelelő kötelező, majd 26-án a választott tantárgyból írásbeliznek a pótérettségizők. A három székelyföldi megyében összesen mintegy háromezren jelentkeztek a vizsgasorozatra.
Főegyházmegyei lelkipásztori munkatársképzést hirdet Sepsiszentgyörgyön a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottsága.
Előzetes letartóztatásba helyezték a 30 éves R.G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy két idős férfit gyilkolt meg vasárnap este Felsőcsernátonban.
„Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el romolhatatlan jobbodat.” Ma, amikor Árpád-házi I. Szent István (975 táján –1038), az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király ünnepét üljük, mintegy imaként olvashatjuk Szabó Magda sorait.
Szerdán kezdődik a pótérettségi, amelyre több mint 43 500 diák iratkozott be – tájékoztat közleményben az oktatási minisztérium. A dokumentum szerint a diákok közül 28 700-an idén, 14 800-an a korábbi évfolyamokban végeztek.
Vitális Sándor nyugalmazott főorvos, Deme László nyugalmazott tanár, a Nagy Mózes Líceum volt igazgatója és Vetró András szobrászművész kapják idén a Pro Urbe díjat Kézdivásárhelyen, amelyet a városnapok keretében, augusztus 29-én adományoz nekik a céhes város önkormányzata.