Nem eredményezett az engedélyezett határértéket meghaladó szennyezést a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát egyik berendezésének szerdai leállása, amelynek következtében vöröses gőz került a levegőbe – közölte csütörtökön a Maros Megyei Környezetőrség vezetője.
Állandó az ellentét a kikapcsolódni vágyó motorozók, kvadozók, valamint a földjeiket, illetve a mezei és erdei utak állapotát féltő erdészek, területtulajdonosok között. És akkor még ott van a sokakat sértő zaj. Lehet igazságot tenni?
Hulladékgyűjtést szerveztek a hétvégén a székelylengyelfalviak, hogy megtisztítsák környezetüket. Táblákat és kamerákat is elhelyeztek a hulladékgócoknál, hogy megpróbálják megelőzni az illegális szemetelést. Munkájuk során egy megkínzott és elpusztított kutya tetemére is rábukkantak.
Kétszáztíz diák, civilek, erdészek, a polgármesteri hivatal munkatársai, valamint szociális munkások vettek részt a múlt hét végére Légy te is környezettudatos székelyudvarhelyi! felszólítással meghirdetett faültetési és patakmeder-takarítási akcióban.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdték a facsemeték ültetését az erdészeti hivatalok. Hargita megyében több millióra tehető az elültetendő fák száma, melyek jelentős részét saját csemetekertekben nevelték.
Húsz-huszonöt köbméter szemetet gyűjtöttek össze az Olt-folyó partjáról pénteken a csíkszeredai városháza által szervezett zöld napi akció során az intézmény főként irodai alkalmazottai.
A Marosvásárhelyi Rádió hallgatói segítségével újabb közösségi célú kampányt indított, amelyben a székelyföldi folyók, patakok, tavak kapják a főszerepet.
Hatodik alkalommal vesznek részt – intézményi zöld nap keretében – városszépítő akcióban Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának alkalmazottai. A víz világnapjához kapcsolódóan pénteken az Olt folyó partját tisztítják meg.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.