Felújítanák a Sing-Singnek nevezett szociális tömbházat Sepsiszentgyörgyön

Felújítanák a Sing-Singnek nevezett szociális tömbházat Sepsiszentgyörgyön

Folyamatosan növekszik az igénylők száma, ezért az önkormányzat felújítja a korábban kiürített, Sing-Singként emlegetett egykori szociális otthon épületét Sepsiszentgyörgyön.

Kőrösi Csoma Sándor-napokat tartottak Kovásznán

Közösségi ünnep Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor emlékének tiszteletére 28. alkalommal megszervezett rendezvénysorozat.

Kőrösi Csoma Sándor-napokat tartottak Kovásznán
2017. április 08., szombat

Amerikai mintára tervezett neonatológia osztályt adtak át Sepsiszentgyörgyön

Magánkórházakban megszokott körülményeket tudnak biztosítani az újszülötteknek a sepsiszentgyörgyi kórház pénteken átadott neonatológiai osztályán.

Amerikai mintára tervezett neonatológia osztályt adtak át Sepsiszentgyörgyön
2017. április 08., szombat

Példaképkérdés a székelyföldi iskolások körében

A székelyföldi fiatalok példaképei legtöbb esetben a hétköznapi életből ismert személyek, a vizsgált iskolások 42,9 százaléka az apjára vagy az anyjára szeretne hasonlítani felnőttkorában – ez derült ki egy tavalyi kutatásból, amelyben 1824 tanuló vett részt.

Példaképkérdés a székelyföldi iskolások körében
2017. április 08., szombat

Sokan csak a pecsétért rohamozták meg az állásbörzét

Botrányba torkollt a sepsiszentgyörgyi általános állásbörze: megrohamozták azok a szociális segélyből élők, akik nem munkát, hanem csak igazolást, vagyis „pecsételni” szerettek volna.

Sokan csak a pecsétért rohamozták meg az állásbörzét
2017. április 08., szombat

A Dan Tanasă-féle perek hátteréről

Minél több a Dan Tanasă vezette egyesület által megnyert per a székelyföldi önkormányzatok ellen, annál nehezebb lesz a magyarság számára kedvező döntést elérni a hasonló ügyekben. Cikkünkben az egyesület tevékenységét vázoljuk.

A Dan Tanasă-féle perek hátteréről
A Dan Tanasă-féle perek hátteréről
2017. április 08., szombat

A Dan Tanasă-féle perek hátteréről

2017. április 07., péntek

Csődmegelőző program indul Háromszéken

A fizetésképtelenség megelőzésében segíti a háromszéki kisvállalkozókat a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Csődmegelőző program indul Háromszéken
2017. április 07., péntek

Alapfokú ítélet a székelyföldi terrorvád ügyében: letöltendő, amit már leültek az előzetesben

Első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság pénteken a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit.

Alapfokú ítélet a székelyföldi terrorvád ügyében: letöltendő, amit már leültek az előzetesben
2017. április 06., csütörtök

Drágul a kenyér

Akár tíz százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt, de amiatt is, hogy a minimálbér-növelés nyomán többet kell fizetni az alkalmazottaknak.

Drágul a kenyér
Drágul a kenyér
2017. április 06., csütörtök

Drágul a kenyér

2017. április 05., szerda

Gyorsítanák a bírság kiértesítését

Sokallja Márton Árpád háromszéki RMDSZ-es képviselő azt az időintervallumot, ami alatt az illetékes hatóság elküldi a bírságot annak a sofőrnek, akit rajtakaptak, hogy az útadó kifizetését igazoló matrica nélkül közlekedik autójával.

Gyorsítanák a bírság kiértesítését
2017. április 04., kedd

Ahol még a turistajelzések sem lehetnek többnyelvűek

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) háromszéki szervezete idén ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját.

Ahol még a turistajelzések sem lehetnek többnyelvűek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Egy robbanás, és másodpercek alatt leomlott a kombinát tornya
Megnyitás

Egy robbanás, és másodpercek alatt leomlott a kombinát tornya

Több hetes készülődés, szigorú előírások, forgalomkorlátozás és egy kis „tűzijáték” után egy szempillantás alatt összeomlott a marosvásárhelyi vegyipari kombinát egyik hűtőtornya. Két hét alatt bontják le a robbanás után még álló részeit és, takarítják el a robbanásban keletkezett törmeléket.

2017. április 04., kedd

Kiskorúak rongálták meg a korcsolyapályát

A sepsiszentgyörgyi rendőrök azonosítottak két kiskorút, akik alaposan gyanúsíthatók a korcsolyapályánál történt kábellopás elkövetésével, mellyel gyakorlatilag működésképtelenné tették az egész berendezést.

Kiskorúak rongálták meg a korcsolyapályát
2017. április 03., hétfő

Táborokat építenek Háromszéken

Több tábor kiépítését tervezi idén Kovászna Megye Tanácsa, tekintettel arra, hogy 2017 a turizmus éve Háromszéken. A legnagyobb befektetés Kommandón az egykori pionírtábor újjáépítése.

Táborokat építenek Háromszéken
Táborokat építenek Háromszéken
2017. április 03., hétfő

Táborokat építenek Háromszéken

2017. április 03., hétfő

Bíróságon próbálja megakadályozni a néppárt az iskola-összevonást

Bíróságon kérte az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete, hogy érvénytelenítsék a sepsiszentgyörgyi Kós Károly-iskola önállóságának megszűnéséről szóló két tanácshatározatot.

Bíróságon próbálja megakadályozni a néppárt az iskola-összevonást
2017. április 02., vasárnap

Gyengén teljesítettek a szakközépiskolások a próbaérettségin

Gyengén teljesítettek a Kovászna megyei szakközépiskolák a próbaérettségin. A tanfelügyelőség honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint a szakközépiskolákban a próbaérettségin a megjelent diákok 4,78 százaléka kapta meg az átmenő osztályzatot.

Gyengén teljesítettek a szakközépiskolások a próbaérettségin
2017. április 02., vasárnap

Megvan a Szent György Napok főszínpadának programja

Idén április 22-e és 30-a között tartják Sepsiszentgyörgy városünnepét, a vásári hétvégén négy zenei helyszínen lesznek koncertek: a főszínpad visszakerül a főtér megyeháza előtti részére, a Sugás áruház előtt helyezik el a közösségi színpadot, lesz Múzeumkert és Ifjúsági udvar.

Megvan a Szent György Napok főszínpadának programja
2017. április 02., vasárnap

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

Huszonkétmillió lejt, azaz 4,8 millió euró pályázati pénzt fordítanak a Székely Nemzeti Múzeum felújítására – jelentette be Tamás Sándor.

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot
Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot
2017. április 02., vasárnap

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

2017. április 02., vasárnap

Nincs amit szépíteni: továbbra is a székely megyékben keresnek a legkevesebbet

Idén januárban Maros megyében 1,8 százalékkal, azaz 53 lejjel csökkent a havi bruttó átlagbér tavaly decemberhez képest, Hargita megyében 0,8 százalékos a visszaesés, míg Kovászna megyében 6,7 százalék ez az arány.

Nincs amit szépíteni: továbbra is a székely megyékben keresnek a legkevesebbet

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM