Önkéntesen építik újjá a szerdai tűzvészben megsemmisült háromgyerekes csíkszentmihályi család házát, az új építmény alapját csütörtökön már megöntötték. Emellett gyűjtést szerveznek számukra, a helyi önkormányzat részéről pedig gyorssegélyben részesültek.
A vészhelyzetek kezelését célzó intézkedések részeként keddtől péntekig 10 és 15 óra között figyelmeztető és riadóztató polgárvédelmi gyakorlatot tartanak Csíkszeredában – tájékoztat Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Civil kezdeményezést felkarolva szervezett felvilágosítókampányt a gyergyószentmiklósi közlekedésrendészet a város általános iskoláiban. A napokban zárult program során a kerékpározás szabályait ismertették a gyerekekkel.
Nem vette át a tordai cégtől a tej-kifli programban érkezett péktermék-szállítmányt az egyik csíkszeredai iskola igazgatója, mivel azt nem találta a szabályoknak megfelelőnek. A gépkocsivezető ott hagyta, és azt kiabálta, reklamáljon Tordán, a beszállítónál.
Közel kilencven tulajdonjogi bizonylatot kell kijavítani, egyelőre ennyi hibára derült fény a város külterületein zajló kataszteri felmérés során. Ez azonban csak a a kezdet, ennél jóval több „titlu” van, amelyeken elírások szerepelnek.
Minden telektulajdonossal külön egyezkednek Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának képviselői azért, hogy a város közvagyonba vehesse azokat a magántulajdonú ingatlanrészeket, amelyeket a zonális területrendezési tervek szerint egyébként is át kellene adjanak a tulajdonosok a városnak.
Az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért akció keretében harminchét családnak lesz gazdagabb a húsvétja. Gyergyószentmiklóson sokan gondoltak most, ünnep előtt a nehézségekkel élőkre.
Közel kétéves nyomozás után vád alá helyezték azt a korondi orvvadászt, akinél a hatóságok egy 2015 júniusában elvégzett házkutatáson megtalálták a Milvus csoport által nyomkövetővel ellátott barnamedve maradványait. A vádlott nem ismerte be a bűncselekményt.
Egy járókelőtől arany karkötőt, egy leparkolt autóból pedig mobiltelefont lopó fiatalokat azonosítottak szerdán a rendőrök. Mindkét lopást Csíkszeredában követték el.
Mivel a fizetéses parkolási rendszer szabályzóját felfüggesztették, Csíkszeredában jelenleg sehol nem kell fizetni a parkolásért. A helyi önkormányzat nem vonja vissza a prefektus által kifogásolt tanácsi határozatot, és vállalja emiatt a közigazgatási pert.
Megoldódhat a kászoniak vízproblémája a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesület POIM nevű európai uniós pályázata révén, ám ehhez a lakosság hozzájárulására is szükség lesz.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A külhoni magyar családi vállalkozásokat támogatja idén a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, de folytatódik a fiatal vállalkozókat megcélzó pályázat is. A részleteket szerdán Csíkszeredában ismertették.
Tizenkét mesterkurzus közül választhatnak mindazok, akik részt vennének a tizedik Régizenei Nyári Egyetemen, július 9-14. között. A tizedik kiadásához érkezett rendezvényről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Hargita Megyei Kulturális Központban.
Az APIA honlapján, közleményben hívták fel az érintettek figyelmét, hogy keddtől elindították a gázolajár-támogatás kifizetését a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan.
Nagylemez-bemutató koncertnek ad helyet jövő pénteken, április 21-én este 7 órától az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF): az ifjúsági házban a gyergyói No Sugar együttes lép fel.
Huszonöt udvarhelyszéki település diákjainak szervez múzeumlátogatást a Dr. Verestóy Attila Alapítvány. Az iskolások az Erdélyi panoráma és a Jégkorszak című kiállítást nézhetik meg.
Tűzvészben semmisült meg egy háromgyerekes család háza szerda reggel Csíkszentmihályon. A lángok a vizsgálatok szerint rövidzárlat miatt csaphattak fel a fából készült épületben.
Gyergyóújfalvi diák lett a nyertese annak a prózafelolvasó versenynek, amelyet az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület szervezett a hétvégén Kiskunhalason, és szintén az újfalvi Elekes Vencel Általános Iskolából került ki az a tanuló, aki negyedik díjat nyert a Kárpát-medencei szintű Jedlik Ányos matematika- és fizikaversenyen.