Mini dzsesszfesztiválként indult és nemzetközi dzsesszfesztiválként ünnepli tizedik születésnapját július végén Csíkszeredában, a Mikó-várban a Csíki Jazz. A szervezők kedden azt mondták, remélik, hogy jó hangulatú, családias fesztivál lesz a rendezvény, amelyet idén az évforduló tiszt
Zárt ajtók mögött tartotta éves közgyűlését a Monturist Kft. Gyergyószentmiklóson. A cég többségi tulajdonosa, Budapest V. kerületének önkormányzata nem képviseltette magát a találkozón, a határozathozatalhoz szükséges szavazatait levélben küldte el.
Nagyon jelentős időszakban rendezik meg az idei tusványosi szabadegyetemet, akkor, amikor a választás után belpolitikai stabilitás alakult ki, így Magyarország nemzetközi mozgástere kibővült – mondta Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyere haza! – hangzik el egyre gyakrabban a székelyföldi hazahívó, miközben sorjáznak az indokok, és javaslatok. Több önkormányzat segítséget is nyújt a hazatelepedéshez, bár a városokban és a falvakban különböző tényezők jelentenek ösztönzést a távol élőknek.
Amikor sokan laktak Sikaszóban, erdei lakban misézett a zetelaki lelkipásztor. Aztán Zeteváralja leányegyházaként építették a fakápolnát. A népességfogyás évtizedeiben sem hagyta el őket a remény. Már növekszik a filia lélekszáma, új templom felszentelésére készülnek.
Három éve keresztelték a Gyergyócsomafalvi Falunapokat Szent Péter és Pál Búcsús Ünnepnap és Csomafali Nagy Gyúródásra, jónéhány csomafalvi örömére, és persze sokak bánatára. A kérdést tisztázandó, szavazás döntött a név kapcsán.
Első alkalommal rendeznek hagyományőrző aratóünnepet Székelyudvarhelyen. A szombati, többnyire szakmai eseményre száznál több részvevőt várnak a Kárpát-medencéből.
Hargita megye eseményei névvel kifejlesztettek egy, az androidos okostelefonokon használható alkalmazást, amely a kezdeményezők szerint az összes megyei eseményt tartalmazni fogja majd. Az applikáció a turistáknak, illetve a megye lakóinak segít szabadidős programot választani.
Kalákában végezték el a csíkajnádi templom és a hozzá tartozó fásszín tetőzetének javítását, illetve hozzáfogtak a templomkerítés felújításához is a hétvégén. A további tennivalókra is gyűjtésből teremtenék elő az anyagiakat.
Nemcsak javítást, átalakítást is végeznek Csíkszeredában a Villanytelep utca és a Brassói út kereszteződésénél épült körforgalomban. A kockaköveket, amelyek nem bírják a forgalom okozta terhelést, aszfalttal helyettesítik.
Tizenötödik alkalommal tartják a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat július 22-én, vasárnap. A búcsús szentmise után az autókat is megáldják.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Buenos Airesbe készül a Pipacsok – a néptáncegyüttes Európán kívül eddig Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban járt, a déli féltekén ez lesz az első turnéjuk.
Tizennegyedik alkalommal nyitja meg kapuit Gyergyószék legnagyobb nyári fesztiváltábora, az EMI-tábor, szerdán július 18-án.
Mintegy kétszáz doboznyi ruhát vittek Székelyudvarhelyről a homoródkarácsonyfalvi roma családoknak. A kezdeményezők az adományért cserébe elvárásaikat is megfogalmazták, sőt tervezik, hogy ellenőrizni is visszamennek.
Gyilkostóra, a Kis-Cohárd oldalába felszerelt vasalt mászóösvényhez riasztották vasárnap a gyergyószentmiklósi Dancurás hegyimentő csapatot.
Egy mosógépet, egy elektromos kályhát, egy kagylót és egy tévét lopott el a 32 éves székelykeresztúri K. L., aki egy helyi házba tört be szombaton napközben – közli honlapján a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Új padokkal bővíti az utcabútorzatot Csíkszereda Polgármesteri Hivatala három csíkszeredai utcában, legtöbbjüket a városi buszmegállókban helyezték el.
Továbbra is igyekszik eleget tenni küldetésének a Bolyai Nyári Akadémia: a szakmai fórum paradigma- és mentalitásváltást indítana a résztvevő pedagógusok között. A július 9–29. között zajló pedagógiai fórum témája nem is lehetne aktuálisabb.