Több magyarországi településen láthatták az érdeklődők a Juhászlegény című népi színjátékot a ditróiakból, orotvaiakból és szárhegyiekből álló műkedvelő színjátszócsoport előadásában. A turnén szerzett élményeikről az egyik szervező számolt be.
Forgalomkorlátozásra számíthatnak a gyergyószentmiklósi sírkertek közelében a halott szeretteikre emlékezők november elsején. Mindenszentek napján a Szent Miklós plébánia temetőjében délután két órától szentelik meg a sírokat, négy órától pedig szabadtéri szentmisét mutatnak be.
Elszállítják az összegyűjtött faleveleket, gyomnövényeket, száraz ágakat az őszi, november 10-éig tartó „lombtalanítási” akció részeként a gyergyószentmiklósi háztartásokból.
Várják a jelentkezőket a kilencedik Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyre, illetve lehet már készülni többek között a kamramustrára és a civil szervezetek, intézmények seregszemléjére is.
Az elmúlt két hétben öt esetben rótt ki pénzbírságot a gyergyószentmiklósi rendőrség, amiatt hogy olyan típusú szemetet helyeztek ki a lakótelepekben lévő kukák mellé, amelyre nincs kijelölt gyűjtőedény.
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház: Tennessee Williams A vágy villamosa című drámáját kedden este mutatja be a társulat. Az előadást Nagy Botond jegyzi rendezőként.
A Kowalsky meg a Vega lesz az idei Szent Miklós Napok koncertjének fellépője a Mikulás-várás napján. A zenekarválasztás a lakók szavazatai alapján dőlt el. Több mint 1800-an nyilvánítottak véleményt.
Az utóbbi időben raktárként használták a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom kertjében lévő kis kápolnát, amelynek jelenleg zajlik a felújítása. A plébános a restaurálás után más funkciót adna az épületnek, ehhez várják az ötleteket.
Ötletekkel, tanácsokkal és elvárások megfogalmazásával lehet segíteni a 2019-es Székelyföldi Lovas Ünnep szervezőit. A népszerű eseményt jövőben augusztus 30. és szeptember 1-je között tartják meg.
Több mint harminc évet élt Münchenben a gyergyóremetei születésű Scheubeck, született Antal Szeréna. Újra itthon van, a Szent Erzsébet Öregotthonban önkéntesen tevékenykedik lelki gondozóként. Ígéret rejlik a hazatérés mögött.
Többek között a székely ellenállás jelentőségéről, az 1848. június 15–16-i népgyűlésről, a Sziszihez kötődő székelyföldi emlékekről, valamint katonadolgokról tájékozódhatnak azok, akik részt vesznek a Gyergyószentmiklóson szervezett nemzetközi történészkonferencián.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
1956 eseményeiből levonható a következtetés: mindaz, amit a Corvin-köziek elszántságukkal, kitartásukkal, cselekvésükkel képviseltek, a mai kor emberében élet és tett kell legyen – hangzott el az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján tartott gyergyószentmiklósi megemlékezésen.
Húsz Hargita megyei népdalénekes diák vett részt az újszentesi Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőn a hétvégén, tizenhatukat díjazták.
Eddig hat, kisebbséghez tartozó fiatal tett panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságán amiatt, mert a román anyanyelvű társaikhoz képest az érettségin ugyanannyi idő alatt több vizsgát kell teljesíteniük.
Nemcsak a tervezett csúszdát, hanem a Szende játszótér több elemét is sikerült felújítani Gyergyószentmiklós Bucsin lakónegyedében, ahol közösségi kezdeményezésre gyűjtöttek a munkálatokra. A megvalósítást az ötletgazda összegezte.
Ünnepséget tartottak hétfőn a gyergyószentmiklósi Csillagszem Napközi Otthonban, az újonnan beszerzett székely ruhák és didaktikai eszközök átvétele okán.
Fontos a székelyföldi értékek megmutatását a magyar fővárosban – véli Péter Szidónia népi iparművész, a Budapesti Hagyományok Háza munkatársa, aki jelenleg Székelyudvarhelyen oktat. Vele beszélgettünk munkájáról, kézművességről.
Péntektől már az érdeklődőkre vár az a kiállítás, amely az ’56-os eseményeket teszi feledhetetlenné.