
Tábla őrzi a kápolna építője nevét
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Az utóbbi időben raktárként használták a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom kertjében lévő kis kápolnát, amelynek jelenleg zajlik a felújítása. A plébános a restaurálás után más funkciót adna az épületnek, ehhez várják az ötleteket.
2018. október 26., 13:382018. október 26., 13:38
Zajlik a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom kertjében lévő kis kápolna felújítása. A restaurálásról Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébánossal és a munkálatok felügyeletét ellátó Larix Studió vezetőtervezőjével, Köllő Miklóssal beszélgettünk.
– közölte Köllő Miklós a többéves folyamatról. Hozzátette, a műemlékvédelem költséges, és mivel nem áll annyi pénz rendelkezésre, amennyi kellene, így részenként gondoznak az épített örökség megmentésén, melynek része a templom, a cinterem és a régi plébánia épülete is.
Megtudtuk,
a templomkerítés felújítási terve is elkészült. Továbbá az udvar rendezése, és ezzel együtt a kápolna felújítása, illetve a régészeti ásatások eredményeként „a múlt láthatóvá tétele” is része a tervnek.
Raktárként használták a valamikori kápolnát. Megváltoztatnák funkcióját
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Jelenleg a templomkertben lévő kápolna restaurálása zajlik. Bent egy tábla őrzi építője nevét: „Ezen kápolnát fő strázsa mester Tillier György úr néhai szeretet hitös társának Klepsch Josépiia asszonynak sírhalma felett Isten dicsőségére és a mindenkori Szűzanyánknak Máriának tiszteletére építette 1836 esztendőben”.
„Oltár is tanúskodik arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgia szerint háttal misézett a pap e kápolnában. Valószínű fogadalmi kápolnának épült, az idő múlása megviselte, ezért is igyekeztünk a megmentéssel” – tisztázta.
Köllő Miklós a jelenlegi munkálatokról elmondta, a kápolna járószintje lentebb van az udvar szintjénél, ezért a falak feláztak.
– mondta az építész. A plébános tudatta: a vallásügyi minisztérium anyagi támogatásával zajló kápolna restaurálási munkálatainak kétharmadát idén befejezik. Ötleteket várnak, hogy mi célt szolgáljon a kápolna, eddig egy múzeum berendezése vetődött fel. „El tudnék képzelni egy olyan múzeumot, ahol akár az 1260 utáni évektől megismerhető a templom története. Kár lenne üresen álljon” – fejtegette Köllő Miklós.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
2 hozzászólás