Ragaszkodnak a lovasterápiás foglalkozásokhoz azok, akik már megtapasztalták ennek fejlesztő hatását, és reményekkel tele vágnak bele, akik csak hallottak arról, mi mindenben segít a módszer. A gyergyószentmiklósi Salvator Alapítványnál legalábbis ez a tapasztalat.
Korábban már számos alkalommal születtek elképzelések arról, hogy miként lehetne átszervezni Gyergyószentmiklós főterének közlekedését. Most pályázati úton próbál pénzt szerezni az önkormányzat egy nagyarányú átalakításra.
Segíts, hogy segíthessünk! – ezzel a mottóval indított adománygyűjtést július elején a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, most pedig arról számolt be közleményben a szervezet, hogy lezárták az akciót. Az elsődleges célok teljesítéséhez szinte teljes egészében összegyűlt a pénz.
Szombaton tizenötödszörre lesz búcsú a Pricske-tetői keresztnél. A déli tizenkét órakor kezdődő ünnepi szentmisén Lukács József kölni plébános prédikál.
A tűzszerészek folyatják szerdán a Maroshévízen felfedezett gyújtógránát-raktár kiürítését. A munkát hétfőn kezdték el. Eddig mintegy 800 gyújtóeszközt sikerült kiemelniük a földalatti raktárból.
Sokan elhanyagolják, elfelejtik, hogy lejár(t) a személyazonossági igazolványuk érvényessége. A gyergyószentmiklósi lakossági nyilvántartó iroda felhívja a lakók figyelmét, hogy akinek jár le az igazolványa, keresse fel a Kárpátok utca 8. szám alatti intézményt.
Elektromos hulladékgyűjtést szervezett Gyergyószentmiklós önkormányzata, az RDE Hargita és a Rorec szombaton. Többek között mélyhűtő, mixer, hajvasaló, mosógép, televízió, számítógép, porszívó, elektromos írógép került a gyűjtőhelyre a kampány során.
A Tászok-tetői írott kövek rejtélyét, az övezet titkait szeretné kideríteni két intézmény egy közös projekt keretében. A jászvásári egyetem és a gyergyószentmiklósi múzeum tervez többnapos kutatást ennek érdekében augusztus közepén.
Nem láthatnak még hozzá a gyergyószentmiklósi Fenyő nagyáruház falának rendbetételéhez, pedig már elmúlt egy hete is annak, hogy autóverseny-baleset következtében új rés nyílt az épületen. A faldarabok a járdán hevernek.
Igényfelmérést végzett a gyergyószentmiklósi önkormányzat azzal a céllal, hogy beüzemelhesse a tűzifa-értékesítésre szánt telephelyet, nemrég pedig a jogosultságra vonatkozó szabályzatot is elfogadta a képviselő-testület. Előreláthatólag száz köbméter tűzifát ajánlanak megvásárlásra.
Panasszal fordultak lapunkhoz a gyergyószentmiklósi Fejér Dávid utca lakói: kifogásolják, hogy törekvéseik ellenére gondozatlan, szemetes a lakóházaik előtti közterület. Egyrészt az utca állapota, másrészt a kis parkocska rendezetlensége miatt bosszankodnak.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Hagyományt kíván teremteni idéntől Gyergyószentmiklós önkormányzata, Jézus Krisztus nagymamájának ünnepén köszöntve a nagyanyákat, áldást kérve életükre.
Egy szereplő önmagában kevés – igaz az állítás a turizmusra is, Gyergyó is térségben gondolkodva teremtheti meg az élményt, a turisztikai árucikket. Ha Gyergyószék összefog, vonzóvá válik a vendégek számára. Ez a jövő. A jelen kevésbé kecsegtető.
Évről-évre nagyobb az érdeklődés a Mono-kultúra Egyesület és a Szín-kron csoport által szervezett diákszínjátszó tábor iránt, idén 23 középiskolás fiatal jelentkezett a közel háromhetes programra.
A gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület tevékenységéről, az Örmény Közösségi Házat zajló programokról Kulcsár László az egyesület elnöke számolt be minap.
Az időjárás is kegyes volt, így nemcsak jó hangulatban, de esőmentesen zajlott az idei Gyilkostói Népművészeti Sokadalom a Gyilkos-tó partján.
A kézdivásárhelyi terrorvád miatt bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán határozott álláspontját közölték a két férfi hozzátartozói vasárnap az EMI-táborban.
Évről-évre „színes álmokat” festenek a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom szomszédságában lévő sikátor falára.