Több mint tíz százalékkal a Hargita megyei részvételi arány alatt teljesített Csíkszereda a vasárnapi önkormányzati választáson. Sepsiszentgyörgyön még ennél is visszafogottabb volt a választási kedv. Marosvásárhely a megyei átlagot ugyan nem érte el, de így is az országos fölött teljesített.
A szavazatok jelenlegi állása szerint kijelenthető, Nagy Zoltán (EMSZ) és Csergő Tibor (RMDSZ) között fog eldőlni Gyergyószentmiklóson a polgármesteri szék sorsa.
Nem tartotta be a kampánycsendre vonatkozó törvényeket egy csíkszéki tévéadó, illetve egy székelykeresztúri, közösségi médiában különböző felhívásokat megjelentető személy.
Hargita megyében Székelyudvarhelyen szavazott a legtöbb személy, Háromszéken a megyei átlagnál hat százalékkal alacsonyabb a részvételi arány Sepsiszentgyörgyön, míg Maros megyében a nyárádtői szavazók a legaktívabbak.
Nem lassul a járvány terjedése Hargita megyében: az elmúlt 24 órában 15 új fertőzöttet azonosítottak a térségben, és egy újabb haláleset is történt.
Lezárták az urnákat, Maros megyében a választópolgárok 49,39 százaléka, Hargita megyében 42,29 százalékuk, míg Kovászna megyében a szavazásra jogosultak 40,66 százaléka adta le szavazatát eddig az időpontig. A legmagasabb választási részvétel Giurgiu megyében volt.
A kormány úgy döntött, félezer új tanügyi állást hirdet meg, és oszt szét országszerte. A legnagyobb gondot az iskolai kisegítő személyzet hiánya jelenti a székelyföldi megyékben, főként a járványügyi intézkedések betartásához.
A nyárias időjárás a végéhez közeledik Székelyföldön, jövő héten elkezdődik október, amikor már valóban várható a lehűlés és a fagyok érkezése. A távfűtés elindítására felkészültek a szolgáltatók, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában kimelegednek a fűtőtestek.
A korábbi napok magas értékeinél is több, 18 új koronavírus-fertőzést igazoltak szombaton Hargita megyében. A gyógyultak száma ennél alacsonyabban alakult, így a kórházban ápoltak száma meghaladta a százat.
Mindössze három tantárgy esetében érkeztek meg tanévkezdésre a nyolcadik osztályos diákok tankönyvei idén – a tantárgyak kilencven százaléka esetében nem készültek még el a tankönyvek, és azt sem tudni, mikorra lesznek meg. A hiány idén több ok miatt is sokkal komolyabb problémát jelent, mint az előző tanévekben.
A személyi nyilvántartó irodák szombaton és vasárnap is nyitva tartanak majd, ám ezúttal főként azokat fogadják, akiknek ellopták vagy eltűntek az irataik.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Aszfalt került a gyergyószentmiklósi zöldségpiac szomszédságában levő út felületére, a teljes felújítást hamarosan befejezik.
A választások előtti utolsó tanácsülését tartotta pénteken Gyergyószentmiklós képviselő-testülete. Az itt történt költségvetés-módosítással biztosították az év hátralevő részére az intézmények zavartalan működését.
Ismét felülvizsgálták a járványügyi helyzetet és ennek megfelelően döntöttek arról, milyen forgatókönyv szerint folytatódik az oktatás jövő héttől a Hargita megyei tanintézményekben. A sárga forgatókönyvet több tanintézményben fogják alkalmazni, és egy tanintézmény kénytelen a piros rendszerrel működni.
Ismételten százhoz közelít a kórházban ápolt fertőzöttek száma Hargita megyében, miután 15 új esetet igazoltak a térségben pénteken, gyógyultnak viszont csak öt személyt nyilvánítottak.
Közös rendeletben orvosolt egy joghézagot az egészégügyi minisztérium és az egészségbiztosítási pénztár: a szabályozás értelmében jogosultak a betegszabadságra és táppénzre azok is, akik esetében klinikai vagy paraklinikai kivizsgálás nélkül rendeltek el karantént.
Megérkeztek Hargita a megyébe a szavazólapok, amelyeket péntekről kezdenek el szétosztani a 291 szavazókörzetben. Utóbbiak közül közel 150-et tanintézményekben alakítanak ki, így ezekben több napon át szünetel az oktatás.
Kampányzáró sajtótájékoztatót tartott csütörtökön az RMDSZ Gyergyószentmiklóson. Az eseményen jelen volt a térség RMDSZ-es polgármesterjelöltjeinek a többsége.