Újabb év telik el úgy, hogy még mindig nem született ítélet a Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőperben. Az utolsó tárgyalást hivatalból halasztották el munkabeszüntetés miatt.
Országszerte tüntettek a bírósági alkalmazottak, miután bérigényeik nem rendeződtek a december 7-én tartott tanácskozáson, a találkozót követően pedig Marcel Boloș pénzügyminiszter kijelentette, hogy nem biztosít forrásokat a bérek teljes kifizetésére.
Közúti baleset történt Marosfőnél csütörtök délután, egy személyt eszméletlen állapotban szállítottak kórházba.
A nyeremények átadásával immár hivatalosan is véget ért a Rádió GaGa nagy matricavadászata. Közel tízezer játékost érintő online sorsolással zárult a Ragassz & nyerj! játék.
Célegyenesbe érkezett a Szülőföldön magyarul program 2022-2023-as tanévre szóló támogatásainak kifizetése. Az ügyfelek több mint 97 százalékának már átutalták a 100 ezer forintnak megfelelő 1260 lejes oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatást.
Kórházba szállítottak egy személyt, miután két autó összeütközött Gyergyóremetén szerda reggel – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Három jármű – két kisteherautó és egy cseppfolyósított gázzal megtöltött tartálykocsi – érintett a szerda délután a Bucsin-tetőn történt balesetben. A fogalom a mentés idejére teljesen leállt.
Jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető másod- és elsőfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Hargita megye teljes területére elsőfokú, míg Maros megye bizonyos részeire sárga és narancssárga jelzés érvényes.
A Gergely-naptár életbe lépése előtt Luca napja, azaz december 13-a számított az év legrövidebb napjának, ami eleve fordulónapként kínálta magát sok tekintetben. A legrövidebb nap a leghosszabb éjszakát is jelenti, ami kedvez a gonosz szellemeknek.
A koronavírus-járvány idején Székelyföldön is jelentősen megfogyatkozott a véradók száma, két évvel a pandémia lecsengése után azonban még mindig nem szánják rá magukat a véradásra annyian, mint azelőtt.
Egy országos akció részeként ellenőrzik a hatóságok a pirotechnikai eszközöket forgalmazó, illetve birtokló jogi és természetes személyeket. Hargita megyében már több bírságot is kiszabtak, ugyanakkor mintegy kétezer petárdát foglaltak le.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Szombaton ittas gyalogos, vasárnap pedig ittas sofőr sérült meg közúti baleset során – a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétvégi közleményét szemléztük.
A kormánytól és a megyei önkormányzattól is érkeztek támogatási összegek Gyergyószékre az elmúlt napokban – ezekről tájékoztatott Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke.
Eljutott az első negyven élelmiszercsomag a gyergyószentmiklósi, nehéz sorsú, egyedül élő idős személyekhez. Az Együtt, Egymásért, Szentmiklósiakért jótékonysági mozgalomhoz sokan csatlakoztak már élelmiszer-adományokkal.
Erősen meg kell húzni a tanár-diák viszonyban a határokat, a tanárnak nem javasolt belefolynia a tinédzserek magánéletébe. A szexuális visszaéléseket, bántalmazásokat több csatornán is jelentheti úgy az elszenvedője, mint az, aki tudomást szerez róla.
Hajrá, Bucsin! Ez hangzik el minden olyan sportmegmozduláson, ahol Gyergyóalfalu jégkorongozói, labdarúgói vagy más sportolói szerepelnek. Ez most már a község új sportcsarnokában is elhangozhat – pénteken felavatták a létesítményt.
Elhunyt Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület vezetője, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás projektmenedzsere – osztotta meg a halálhírt Facebook-oldalán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Több megye – köztük Hargita megye – és Moldva hegyvidéki útszakaszain is télies körülmények között folyik a közlekedés, az útkarbantartók dolgoznak a hó eltakarításán.