Első alkalommal szerveztek országos Magyarságtörténelem Tantárgyversenyt Romániában, amely helyszínéül a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola szolgált.
Csoportokban, irodalmi művek és fényképek kapcsán fogalmazhatták meg gondolataikat, észrevételeiket az (élet)útkeresésről azok, akik részt vettek szombaton a csíkszeredai Szent Ágoston Plébánia Jó irány családos közössége által szervezett lelki délutánon.
Évi nagytalálkozójukat tartották szombaton az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában. Az elmélkedések, tanúságtételek és szentségimádás után Tamás József püspök celebrált hálaadó szentmisét.
A programban feltüntetett időponthoz képest több mint egy órával hamarabb véget ért a III. Székely Kongresszus, részben az alacsony részvétel és a visszafogott érdeklődés miatt. A főszervezőt a tapasztalatokról kérdeztük.
A közbirtokosságokról, történetükről, működési formájukról, a közösségekben betöltött szerepükről beszélt pénteken Tamás László, a Közbirtokossági Unió elnöke a III. Székely Kongresszus csíkszeredai helyszínén.
Fehér színű Mercedes Sprinter típusú platós teherautójáról öntötte le a szemetét egy férfi az Csíkszentgyörgyhöz közeli Akó-kapu közelében az út mellé.
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Bodó Istvánt és Koffol Tamást lehet felkeresni sürgős fogászati beavatkozás esetén Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.
A székely falvak településformájáról, a tizesek kialakulásáról tartott előadást Ambrus Tünde, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság tagja a III. Székelyföldi Konferencia vidék és agrárium témaköröket tömörítő szekciójában a csíkszeredai Sapientia egyetemen.
A helyi gazdaság és a helyi termékek szerepe Székelyföld gazdaságában – ebben a témában tartott előadást dr. Lázár Ede, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja pénteken az egyetemen. A szakember a III. Székely Kongresszuson szólalt fel.
Fülöp László nyugalmazott csíkkarcfalvi iskolaigazgató harmadik viccgyűjteményes kötete látott napvilágot nemrégiben a kolozsvári Metaforma kiadónál. A Székelyektől hallottam című könyv a gyűjtő szerint az elmúlt hatvan év legjobb vicceit tartalmazza.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A lusta dög címmel az Irodalmi Jelen és az Előretolt Helyőrség közös kiadásában jelenik meg Muszka Sándor – jelenleg Csíkban élő – költő, író legújabb kötete. Ebben Sanyi bá mellett Szilveszter Dániel flekkenfalvi lírikus is megjelenik.
Hiába a korábbi jelentős érdeklődés, idén sem Csíkszentgyörgyön, sem Csíkdánfalván nem szerveznek Szent György-napi állatkiállítást és -vásárt.
Sokat javultak Olga néni életkörülményei, aki a bezárt csíktaplocai szemétgödör szomszédságában egyedül töltötte mindennapjait. Most már havonta részesül szociális segélyben, és vannak, akik rendszeresen gondoskodnak róla.
Gyárudvarokról szabadon ki-be járkáló, területüket védő, de hivatalosan gazdátlan kutyák veszélyeztetik a kerékpárosokat és járókelőket Csíkszeredában. Amennyiben nincs tulajdonos, akkor az sincs, akit felelősségre lehetne vonni, ha megtámadnának egy járókelőt.
Tizenkét órája folyamatosan havazik Csíkszeredában. Csütörtök délre 15-20 centiméter vastagságú egybefüggő, súlyos, vizes hóréteg borította be a várost. Előkerültek az autós hóseprűk és a hólapátok. Néhányakat azonban a hó sem tántorított el attól, hogy kerékpárra pattanjanak.
Hetedik éve, hogy a csíkszeredai Fun FM Rádió meghirdeti tavasszal a környezetszépítő akcióját. A játékot ezúttal a Decemberi Forradalom utca 32. szám A és B lépcsőházának lakói nyerték.
Közösségi és egyházi gyűjtést is szerveznek annak a csíktaplocai 80 éves nőnek, akinek emeletes tornácos háza a keddi tűzvészben semmisült meg. Egy emberként fogtak össze a helyiek az idős nő megsegítésének érdekében.