Hirdetés
Hirdetés

Tizenegy éve alakult a hidegségi énekkar

•  Fotó: Hidegség Egyházi Kórusa

Fotó: Hidegség Egyházi Kórusa

Huszonhárom, elsősorban idős és középkorú taggal működik Hidegség egyházi kórusa immár tizenegy éve. Az egyházi ünnepeket szebbé tevő felnőtt kar mellett a helyi kántor egy gyermekkórust is vezet, amely a szombat és vasárnap esti szentmiséken énekel ifjúsági énekeket.

Szabó Kamilla-Mária

2017. november 12., 14:072017. november 12., 14:07

A kóruséneklés Hidegségen egyidős a plébániával, hiszen miután 2000-ben felszentelték a hidegségi templomot, 2006-ra elkészült a plébánia épülete, akkor költözött fel a plébános, aki kezdeményezte egy egyházi kórus létrejöttét. Eleinte egy énektanár, Tankó Csilla Magdolna vállalta, hogy felkészíti az énekkart a karácsonyi ünnepekre – ismertette Prezsmer Balázs Attila. A helyi kántor arra is kitért, hogy a zenetanárnő egészen 2012-ig vezette a kórust, majd kinevezése (2012. augusztus 1.) után ő maga vette át a karvezetői teendőket is.

Huszonhárman az énekkarban

Rámutatott, kezdetben nagyon nagy volt a lelkesedés, olyan év is volt, amikor negyvenen énekeltek a karban. A lelkesedés azonban az idő teltével csökkent, jelenleg huszonhárom tagja van a kórusnak. Elsősorban a középkorúak és az idősek vannak többségben a csapatban. A kántor bevallotta,

Hirdetés

a fiatalokat nehéz bevonni ebbe a munkába, de ennek ellenére egy pár ifjú azért van, aki szívügyének tekinti az ilyen típusú éneklést.

Mint kiderült, vannak családtagok a kórusban, a férfi szólamokban baráti társaság énekel, és a nők között is baráti kapcsolatok vannak.

Heti kétszer gyakorolnak

A próbákat októbertől májusig tartják, hetente egyszer-kétszer, nagyobb ünnepek előtt pedig akár háromszor is összegyűlnek gyakorolni. A próbák gyakorisága persze attól is függ, hogy hogyan tudják összeegyeztetni azokat a mezőgazdasági teendőkkel, a munkaprogrammal. Nyári időszakban általában a Szent István-búcsú előtt gyakorolnak közösen, habár a sok egyéb elfoglaltság miatt nehéz összegyűjteni ilyenkor az énekeseket. Idén nyáron például nem is tartottak próbákat, mivel a Szent István-ünnepet a Gyimesvölgyi Férfikórus tette ünnepélyesebbé énekével – avatott be a karvezető.

A plébános a támogatójuk

Egyébként az egyházközség minden ünnepén énekelnek: karácsonykor, húsvétkor, búcsúkon, ugyanakkor rendszeres résztvevőik a kórustalálkozóknak is. Ilyenkor

népviseletben énekelnek, és nem is gondolkodnak azon, hogy más ruhát öltsenek magukra fellépéseiken

– tisztázta Prezsmer Balázs Attila. Megjegyezte, munkájukat leginkább a plébános támogatja, ő az, aki egy-egy fellépésük után ebéddel, vacsorával várja az énekeseket, de kirándulást is szervezett a kóristák számára. A kották sokszorosítását pedig rendszerint a kántor maga oldja meg. Amikor autóbusszal jutottak el a kórustalálkozók helyszínére, akkor a plébános, a helyi nőszövetség és a Caritas katolikus szervezet járult hozzá a költségeikhez, de az utóbbi években már személyautókkal utaznak.

Azt is megtudtuk, hogy a kórustagok nagyon szeretnek énekelni, illetve szívesen veszik ki a részüket a munkából annak érdekében, hogy ünnepibbé tegyék az egyházi eseményeket. Szívükön viselik a liturgikus cselekmények szebbé tételét – ez jelent számukra motivációt, hiszen befektetett idejükért nem kapnak más honoráriumot, mint tiszteletet.

Gyermekkórus is működik

A felnőtt énekkar mellett a kántor egy kisebb gyermekkórust is vezet; a helyi, jó énektudású (2–8. osztályos) gyermekekkel szombatonként gyakorolnak. A próbák mellett a szombat, vasárnap esti szentmiséken is énekel a gyermekkar – ilyenkor ifjúsági dalok csendülnek fel a templomban. A gyermekkar Gyulafehérváron a nagycsütörtöki krizmaszentelési misén két énekével tette szebbé az ünnepet – egyiket latinul adtak elő.

Az érsek úr nagyon megdicsérte a hidegségi gyermekeket

– mesélte büszkén a kántor.

Az énekkar tagjai

Tankó Timár Mária, Timár Anita, Gergely Irén, Tankó Júlia, Tankó Bodor Apollónia, Tankó Rozália, Tankó Gyöngyvér, Tankó Etelka, Timár Erzsébet, Bodor Erzsébet, Nagy Ibolya, Nagy Magdolna, Timár Áron, Timár Antal, Bodor Attila, Ambrus Róbert, Bodor Dávid, Tankó Imre, Tankó Péter, Gergely Károly, Tankó Csaba, Tankó János, Timár György.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés