Van egy kis stúdió Szépvíz község szívében, ahonnan minden nap szól egy retró slágereket játszó, helyi rádió, a Szépvíz FM. A 70-es, 80-as évek klasszikusait sugárzó rádió tíz éve alakult meg. Páll Zoltánnal, a rádió egyik alapítójával beszélgettünk.
Öt ezrelék alá esett vissza a fertőzöttségi arány szombaton Hargita megyében, ahol a napi esetszám és a kórházban ápoltak száma is csökkent. Koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek.
Nem üzemel tovább szombattól a Szabadság téren felállított szabadtéri korcsolyapálya – jelentette be Facebook-bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.
Kiadták az építkezési engedélyt a gyimesbükki ezeréves határon álló Rákóczi-vár romjaiból történő újjáépítésére, amelyet az Országos Beruházási Társaságnak (CNI) végeztet. Ha időben lezárul a közbeszerzési eljárás, a munkálat idén elkezdődik.
Pályázati támogatással készül el három felcsíki községet, Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost ellátó földgázhálózat, amelynek kivitelezését idén meg szeretnék kezdeni. Ehhez a szükséges közbeszerzési eljárást kell időben befejezni.
Személygépkocsinak csapódott egy haszongépjármű elszabadult kereke pénteken a 123C jelzésű megyei úton, a szokatlan balesetben egy kétéves kislány megsérült – számol be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A legfelsőbb bíróság ítélete nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) újra meg kell vizsgálnia, hogy diszkriminál-e a Csíkdánfalvi Harangszó című magyar nyelvű helyi alkalmi kiadvány.
Szünetel az ügyfélszolgálat a csíkszeredai városháza településrendezési (urbanisztikai) osztályán jövő héten, február 21–25. között.
Egy kicsivel emelkedett a napi esetszám pénteken Hargita megyében, és koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek is történtek az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány viszont csökkent.
A Csíkszeredai Helyi Rendőrség ma meghirdetett tizenkét rendőri állást, ezzel mérföldkőhöz ért az intézményépítés – számol be közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Nagyszerű hír, hogy hétről hétre csökken a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita és Maros megyékben. Az viszont már kevésbé, hogy most már nagyrészt csak súlyos állapotban lévő betegeket ápolnak az egészségügyi intézményekben.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Hargita megyében egy helységben csökkent határérték alá a fertőzöttség csütörtökre, Maros és Kovászna megyében nem történt változás a vörös zónás településeket összegző listán az egy nappal korábbi adatokhoz képest.
Visszavonta Bodó Pál szemész főorvos és Bálint Zsuzsánna főasszisztens kinevezését a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház igazgatótanácsa, miután endoftalmitisz (a szem belső rétegeinek gennyes gyulladása) miatt 14 pácienst szemét kellett újraműteni.
Soron kívüli testületi ülésen határoztak Csíkszereda önkormányzati képviselői a város 2022-es költségvetéséről. A város polgármestere jelentős erőforrásként ítélte meg az idei büdzsét.
Hargita megyében egy helységben csökkent határérték alá a fertőzöttség, Maros és Kovászna megyében viszont egy-egy településen három ezrelék fölé nőtt a fertőzöttségi mutató.
A keddi növekedést esetszámcsökkenés követte szerdán Hargita megyében, ahol koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában. A fertőzöttségi arány napok óta csökken.
Idén is megtartják a Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót, amely sorban a harmincadik lesz. A február 26-án tartandó esemény helyszíne Szépvíz község és Csíkborzsova lesz. Az eseményt az érvényben lévő járványügyi szabályokat betartva szervezik.
Az orvosok nem hibáztak a csíkszeredai kórház szemészeti osztályán történt tömeges megfertőződés ügyében a Hargita Megyei Orvosi Kollégium szerint. Bíró László elnök úgy véli: bűnbakkeresés helyett inkább a fertőzés forrását kellene tisztázni.