Noha több csíkszéki iskolában is kiválóan szerepeltek a nyolcadikosok az országos felmérés próbavizsgáin, a tanintézetek többségében nem születtek kirívóan jó jegyek. Iskolaigazgatóktól érdeklődtünk az elért eredmények kapcsán.
Házakat, autót, kerítéseket rongáltak meg a viharos erejű szél miatt derékban kettétört és kidőlt fák hétfő délután Büdösfürdőn. Az üdülőtelepülésre vezető megyei utat is akadálymentesíteni kellett.
Többszörös csonttöréssel szállították kórházba egy közúti baleset idős sérültjét péntek délután: a férfi járműve frontálisan ütközött egy szemből érkező, előzésben lévő autóval a 12A jelzésű országúton, a delnei eltérő közelében.
Rodics Gergely 2009-ben vásárolt egy telket Csíkdelnén, rajta házzal és csűrrel. A csűrbe egy tejfeldolgozót szerettek volna berendezni, aztán végül más lett az irány: az épület egyik részéből vendégház, a másikból pedig közösségi tér lett.
Egy elpusztult gólyafióka bomlásnak indult teteme eltávolításához kért segítséget egy csíkcsicsói férfi. A madár a villanyoszlopon lévő fészek szélén lógva maradt, megközelítéséhez és eltávolításához szakemberekre volt szükség.
Jövő hónap első hetében iratkozhatnak be a nyolcadik osztályt végzett tanulók a hároméves szakiskolai oktatásba. Összegyűjtöttük, hogy Csíkszéken milyen tagozatokra jelentkezhetnek az iskolások.
A magyar nyelvterületen talán nincs is olyan katolikus templom, ahol ne állna szobra Szent Antalnak, akit szerzetesként, barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében liliommal ábrázolnak.
Visszatérő probléma Csíkszentgyörgyön a vaddisznók termőterületeken való garázdálkodása és a medvetámadás. A gazdák megoldást sürgetnek, és már nem szívesen töltik idejüket az eddig hiábavalónak bizonyult kárbejelentéssel.
Tévedésből kapott román nyelvű szentképet néhány csomortáni és csobotfalvi fiatal bérmálkozáskor. Akadtak szülök, akik ezt felháborítónak találták, volt, aki panaszt is tett a plébánián. Azóta kicserélték az emlékképeket magyar nyelvűekre.
Folytatódik a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető megyei út felújítása, az alapozással, átereszek építésével dolgozik a munkálattal megbízott cég. Nyáron aszfaltburkolat is készül a hátralevő közel négy kilométeres szakaszon, így még könnyebb lesz eljutni az üdülőhelyre.
Két év távlatából úgy tűnik, valamelyest sikerült kijavítani az egészségügyi kártyákat működtető informatikai rendszer hibáit, amely gyakori leállásával nemcsak az orvosok, a páciensek türelmét is sokszor próbára tette.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Betört a medve a csíkszeredai Natúr lakópark két portájára is péntek este fél tíz körül. Az egyik helyen három juhot pusztított el, a szomszédos portán pedig a kerítést rongálta meg. A lakók – hatósági segítséggel – maguk próbálták meg elhajtani az anyamedvét.
Ha lassan is, de folytatódik a gázhálózatok kiépítése a csíki településeken – van, ahol tizenöt éve elkezdett folyamatot próbálnak sikerrel lezárni. Más községekben viszont alig van igény a vezetékes földgázra.
A Román Posta átszervezésével május elsejétől egyes vidéki postai ügynökök munkaidejét lecsökkentették, ami elégedetlenséget szült az alkalmazottak körében, ugyanis az intézkedés kötelező módon bércsökkentéssel is jár.
Nemcsak összeállították és elfogadták, hanem alkalmazzák is a legeltetési szabályzókat a csíki településeken – tudtuk meg a megkérdezett polgármesterektől. Van, ahol idén már nem is volt ezzel kapcsolatos probléma, máshol kisebb gondok azért adódnak.
A térségben őshonos keresztes vipera valós veszélyt jelent ebben az időszakban. Szakemberek szerint, amennyiben valakit a gyanú szerint vipera mar meg, azonnal hívni kell a 112-es egységes segélyhívószámot.
Egyre nagyobb gondot okoznak a Gyimesi-hágónál lévő egyik esztena környékén a nyájat őrző pásztorkutyák. Már az országútra is kimerészkednek, és gyakran megtámadják az arra járó gyalogosokat és bicikliseket.
A tűzoltók órákon át tartó küzdelme eredményeként sikerült a lángokat elfojtani a szombat délután Büdösfürdőn keletkezett tűzben. Nekik köszönhető, hogy megmenekült a lángoktól a szomszédos paplak és a néhány méterre lévő templom.