Podcast

A csíkszeredai Hajnal utcaiak nem látják szívesen a tűzkárosult romákat

A csíkszeredai Hajnal utca lakói és számos ott működő cég ellenzi a csíksomlyói tűzkárosult roma családok tervezett beköltöztetését az ott kialakítani szándékozott krízisközpontba. Javaikat féltik, és emiatt akár perelni is hajlandók – tudtuk meg.

Podcast

Terítéken a harmadik oltás úgy, hogy a többség még az elsőt sem kapta meg

Várhatóan szeptembertől kezdődik el a harmadik oltásdózisok beadása – de ez a járványhelyzet alakulásától is függ –, és egyelőre csak az egészségügyi személyzet, az öregotthonokban élők, illetve az immunhiányos betegek beoltásáról van szó.

Terítéken a harmadik oltás úgy, hogy a többség még az elsőt sem kapta meg
2021. július 28., szerda

Ismét lesz Csalamádé színjátszó tábor

Egy év kihagyás után idén augusztus 9-től ismét megrendezik a Csalamádé színjátszó tábort. Ezúttal is több szakasza lesz, és a táborban most is készül majd egy előadás, amelyet több helyszínen is játszani fognak. 

Ismét lesz Csalamádé színjátszó tábor
Podcast
2021. július 28., szerda

Ami a régészeknek ajándék, az a tanintézetnek bosszúság: leletekre bukkantak a tornaterem építésénél

Alig kezdődtek el a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola földbe süllyesztett tornatermének munkálatai, máris leállni kényszerül a kivitelező. Közel tíz évnyi tervezés után így a 28 hónapos kivitelezési határidő tovább csúszik.

Ami a régészeknek ajándék, az a tanintézetnek bosszúság: leletekre bukkantak a tornaterem építésénél
2021. július 28., szerda

Gyimesközéplok, Szilágynagyfalu és Szilágycseh címerét hivatalosította a kormány

A Szilágy megyei Szilágynagyfalu, Szilágycseh és a Hargita megyei Gyimesközéplok címereiről döntött az RMDSZ javaslatára mai ülésén a kormány – hívta fel a figyelmet Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Gyimesközéplok, Szilágynagyfalu és Szilágycseh címerét hivatalosította a kormány
2021. július 28., szerda

Hamar rendőrkézre került a gyümölcsárus pénztolvaj

Minősített lopás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy csíkkozmási nőt kedden. A bűncselekmény gyanúsítottja az eddigi vizsgálatok szerint egy csíkszeredai nő jóhiszeműségét kihasználva tulajdonított el készpénzt annak lakásából. 

Hamar rendőrkézre került a gyümölcsárus pénztolvaj
2021. július 28., szerda

Hétre emelkedett a koronavírus miatt kórházi ellátásra szorulók száma Hargita megyében

Az egy héttel korábbi helyzethez képest ismét romlottak a járványmutatók Hargita megyében: nőtt az esetszám, a fertőzöttségi arány, illetve a kórházban ápoltak száma is. Halálesetek viszont továbbra sem történtek a térségben.

Hétre emelkedett a koronavírus miatt kórházi ellátásra szorulók száma Hargita megyében
Podcast
2021. július 28., szerda

Harmincegy Hargita megyei településen oktatják az alapszintű újraélesztést

Július 28-án tartják az országos mentőnapot Romániában, ennek alkalmából pedig minden megyében különböző programokat szerveznek. Idén a legösszetettebb eseményt a Hargita Megyei Mentőszolgálat állította össze, ugyanis szerdán indították el a BLS-maratonukat.

Harmincegy Hargita megyei településen oktatják az alapszintű újraélesztést
Podcast
2021. július 27., kedd

Ismét folyamatosan végeznek műtéteket a székelyföldi kórházakban

A járványhelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy a kórházak ismét előtérbe helyezhessék a nem koronavírusos betegeket, így a műtétek elhalasztása is már csak rossz emléknek számít. Hosszas várólisták tehát jelenleg nincsenek, de számos beavatkozás elvégzésére így is várakozni kell.

Ismét folyamatosan végeznek műtéteket a székelyföldi kórházakban
2021. július 27., kedd

Tanulás és élményszerzés: hátrányos helyzetű gyerekek táborozhatnak Csíksomlyón

Felkarolják, évekig támogatják és külföldi nyelviskolákba küldik őket – így próbál kitörési lehetőséget biztosítani a hátrányos helyzetű, de tanulni vágyó gyerekek számára a magyarországi Csányi Alapítvány. A dolgok hátteréről az általuk szervezett táborban Csíksomlyón beszé

Tanulás és élményszerzés: hátrányos helyzetű gyerekek táborozhatnak Csíksomlyón
2021. július 27., kedd

Kimagasló teljesítményt nyújt a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórház a stroke ellátása terén

Kiemelkedő eredményt ért el stroke ellátása terén a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház az Európai Stroke Egyesület szerint: a 2020-as év ESO Angels díjai között a trombolízist végző romániai kórházak sorában 12 másik egészségügyi intézmény mellett a csíkszeredai kórházat is elismerték.

Kimagasló teljesítményt nyújt a Csíkszereda Megyei Sürgősségi Kórház a stroke ellátása terén
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

Podcast
2021. július 27., kedd

A három székelyföldi megye lélekszáma mintegy kétezerrel csökkenthetett a Covid-halálesetek miatt

A járvány kialakulása óta több mint nyolcezer igazolt koronavírusos megbetegedést jegyeztek fel Hargita megyében, és egy híján ötszáz Covid-halálesetet. A fertőzöttek között több volt a nő, az elhalálozások esetében viszont fordított az arány.

A három székelyföldi megye lélekszáma mintegy kétezerrel csökkenthetett a Covid-halálesetek miatt
Podcast
2021. július 27., kedd

Ha minden jól megy, már ősztől elkezdődhetnek a rendszeres filmvetítések a Csíki Moziban

Már ősztől elkezdődhetnek a rendszeres filmvetítések Csíkszeredában, a Csíki Moziban. Ehhez nemcsak forgalmazóval kell szerződést kötni, hanem ki kell alakítani az intézményi keretet, állandó alkalmazottakra van szükség – ezt szeretné előkészíteni a városvezetés.

Ha minden jól megy, már ősztől elkezdődhetnek a rendszeres filmvetítések a Csíki Moziban
2021. július 26., hétfő

Egyetlen nap sem telt el baleset nélkül Hargita megyében a hétvégén

Egymást követték a közúti balesetek a hétvégén Hargita megyében. Csak pénteken négy balesethez riasztották a rendőröket a megyében – számol be közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Egyetlen nap sem telt el baleset nélkül Hargita megyében a hétvégén
2021. július 26., hétfő

Több vezeték meghibásodása okozta a többórás áramkimaradást

Csíkszereda több pontjáról is érkeztek bejelentések vasárnap arról, hogy órák óta tart az áramkimaradás. A különböző lakótelepeket érintő áramszünet kora estére állt helyre, a hibaelhárítás ellenben még hétfőn is zajlott.

Több vezeték meghibásodása okozta a többórás áramkimaradást
Podcast
2021. július 26., hétfő

A medve nem játék, különösen lakott területen – vadászok a beavatkozási törvényről

Vannak még kifogásai a vadásztársaságok képviselőinek a településeken portyázó medvék eltávolítását szabályozó, szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet egyes részleteivel kapcsolatban. Abban viszont teljes az egyetértés köztük, hogy tenni kell valamit a garázdálkodó medvék ellen.

A medve nem játék, különösen lakott területen – vadászok a beavatkozási törvényről
Podcast
2021. július 25., vasárnap

Hogyan előzhetők meg a gázpalackrobbanás okozta tragédiák?

Több esetben történtek szerencsétlenségek felrobbant gázpalackok miatt az elmúlt időszakban Hargita megyében. Csak ebben a hónapban már két ilyen eset is jegyeztek: Parajdon romba dőlt egy hétvégi ház, egy nő és gyermeke égési sérüléseket szenvedett, Lóvészen pedig két halálos áldozatot is követelt a tragédia.

Hogyan előzhetők meg a gázpalackrobbanás okozta tragédiák?
Podcast
2021. július 25., vasárnap

Tinédzserkorú szülések: a székelyföldi megyék között is nagyok az eltérések

Noha a különböző intézmények témába vágó adatai nehezen összehasonlíthatók, az egyértelműen kijelenthető, hogy magas a tinédzserkorú anyák száma Romániában. E tekintetben Székelyföld egyes részein jobb a helyzet az országos átlagnál, de a térségen belül is vannak egyenlőtlenségek.

Tinédzserkorú szülések: a székelyföldi megyék között is nagyok az eltérések

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye