A keddi százhúsz utas után szerdán mindössze kéttucatnyian utaztak Budapestre a menetrend szerinti járattal a marosvásárhelyi repülőtérről. A magyar fővárosból is a megszokottnál kevesebben érkeztek, legtöbb 25-en voltak a máskor tömött járaton.
Mintegy 96 500 román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, több mint 38 ezer járművel (ezek közül 14 200 teherszállító) – tájékoztatott szerdán a határrendészet (IGFP).
Számos országba már csak negatív koronavírusteszttel utazhatnak be szerdától a román állampolgárok, fontos azonban tudni, hogy a csak román nyelven kiállított teszteredményt nem fogadják el a külföldi határátlépéskor. A laboratóriumokban a vizsgálat igénylésekor jelezni kell, hogy utazáshoz kell a teszt.
A járvány több helyen fellángolt, meg kell akadályozni, hogy külföldről ne lehessen behurcolni a vírust – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékozatóján. A kormány a határbelépés szigorításáról döntött, amelyek kedden éjfélkor lépnek hatályba.
Jövő hétvégén folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának aláírásgyűjtése – mondta Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése – hívta fel a figyelmet Magyarország igazságügyi minisztere csütörtök este a Facebook-oldalán.
Utazási figyelmeztetést adott ki Ausztria Romániára, Bulgáriára és a Moldovai Köztársaságra - közölte szerdán a bécsi kormány, azzal indokolva a döntést, hogy ezekben az országokban romlott a járványhelyzet.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghossz
A legrégebbi, a nagyközönségnek szóló magyarországi utazási magazin, a 22 éves Az Utazó magazin a koronavírus járványhelyzet miatt a megszokottnál később, de idén is meghirdeti hagyományos turisztikai szavazását, amelynek keretében az elmúlt esztendő legjobb turisztikai szolgáltatóit díjazza.
Marosvásárhelyi, marosszentgyörgyi, szovátai, segesvári szállásadók, idegenforgalmi vállalkozók, utazási irodák és a turisztikai minisztérium brassói kirendeltségének képviselőivel tartott online megbeszélést a VisitMaros Egyesület. Szeretnék minél előbb fellendíteni az idegenforgalmat.
Megszokott dologgá vált, hogy a székely ember is repül. Elrepül az anyaországi rokonokhoz, vagy épp azok hozzánk, elrepül a nagyvilágba szerencsét próbálni mint a mesében, de egyre többen engedjük meg magunknak, hogy repülővel ruccanjunk el kirándulni.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Amit hónapok óta vártunk, az végre eljött: újra lesz munkám, dolgozhatok, lesz keresetem: csütörtökön kinyit a lokál, ahol dolgoztam a karantén kezdetéig. Napközben kávézóként működik, és este 6-tól alakul szórakozóhellyé. Pár órát takarítok, majd beállhatok a kedvenc helyemre, a pult mögé.
Az elmúlt pár napban több itteni ismerősömet meglátogattam és voltam fodrásznál is. Mindenhol jókat lehetett beszélgetni. Ami külön jól esett, hogy nekem is volt egy látogatóm: egy barátnőm keresett fel, férjével együtt, akikkel a karantén előtt találkoztunk utoljára.
Jól tervezett lépésekkel épült fel a nemzetpolitika, többek között ennek köszönhető, hogy mára az egymillió százezret is elérte az új magyar állampolgárok száma – fejtette ki a lapcsaládunknak adott interjújában Potápi Árpád János. A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár&
Két erdélyi és egy felvidéki alkotás nyerte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett „Milyen jó, hogy itt vagyunk” című videópályázatot.
Péntek éjfélkor zárult a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! online játék, amelyben rekordszámú versenyző, több mint 2500 külhoni gyerek vett részt. A játékot nyolcadik éve hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság, idén a szokásos őszi kezdés helyett már áprilisban elindult.
Bővítette online tevékenységei körét a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI). Amint Závogyán Magdolna ügyvezetőtől megtudtuk, ősztől újabb felület áll az érdeklődök rendelkezésére.
Az egyik olyan dolog, amiért rajongok Olaszországban az a tenger, a tengerpart (ez egyébként korábbi írásaimból is kiderülhetett). Tegnap végre újra sétálhattam mezítláb a homokban, és belegázolhattam a hullámok közé a sekély vízbe. Feltöltött, újra tele vagyok életkedvvel, pozitív energiával.