Amikor a főnököm értesített, hogy kezdjük a munkát, megkérdeztem, hogy kellene-e teszteltetnünk előtte magunkat. Nem kell, de minden nap nyitáskor megmérik a testhőmérsékletünket. Persze be kell tartani jó pár szabályt is, távolság a vendégek között, fertőtlenítés s hasonlók.

Egyébként ahogy történni szokott, miután sokáig hiába kerestem, most egyszerre két munka is a „nyakamba szakadt”: két napja egy másik állást is ajánlottak. Egy közeli pizzériában dolgozhattam volna szakácsként, pizzasütőként. Meg is egyeztünk, már az első próba munkanapon is túl voltunk, amikor jött az értesítés, hogy a régi munkahelyemen is beindul az élet. Nem volt könnyű döntenem, anyagilag nagyjából hasonló volt a két kínálat, de a pizzériában új dolgokat tanulhattam volna. Régebben, még itthon Gyergyószentmiklóson dolgoztam mér pizzasütőként, de az olasz pizzakészítés mégiscsak más...

Végül a korábbi, jól ismert munkahely mellett maradtam, ismerem ott a kollégákat, a munkát szeretem, úgy gondolom, így mégis könnyebb lesz.

Kell már a kereset. Az állami segélyt a héten kapták meg azok, akiknek van olasz bankszámlájuk és kártyájuk (úgy tudom 600 eurót kaptak, mindenki egységesen, de ebben nem vagyok biztos). Én a karantén kezdetén nyitottam bankszámlát de a kártyát nem kaptam meg a karantén miatt. A héten ezt is el kell intéznem.

Egy dolgot még el kell meséljek az állásinterjúról a pizzázóban. Kb. fél órát voltam ott, és annak ellenére, hogy sok dolguk volt, a nyitásra készültek (fertőtlenítettek a székektől az asztalokig mindent), a főnökasszony leült velem egy asztalhoz és türelmesen el beszélgetett velem. Még a telefonja csörgésére sem reagált. Megkaptam a maximális tiszteletet, figyelmet én mint a szakács állásra jelentkező. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem, bevallom, sosem volt ilyenben részem. Innen is látszik, amit régebben írtam, hogy megbecsülik az alkalmazottat...

Persze szerintem ez is függ az adott könyék kultúrájától, az emberektől is. Sok helyről hiányzik az a kedvesség ami itt van.

És még egy jó dolog: nagy meglepetésemre tegnap váratlanul felkeresett a legjobb barátnőm, kolléganőm (első napomtól amikor ide érkeztem megkedveltem, nagyon szeretem és ez kölcsönös) ő volt mellettem a rosszabb napjaimon. Sokszor virtuálisan, de mellettem volt mindig és éreztette velem, hogy rá számíthatok, ami ebben a világban a legtöbbet jelent pláne úgy hogy már nem élnek a szüleim, nincs családom. Szóval, bekopogott hozzám a kedvenc kajámmal, aztán elmentünk a kedvenc törzshelyünkre, és ott mesélte el nekem, hogy babát vár, (ezért is jött el hozzám, hogy személyesen közölje velem ezt a csodálatos hírt).

Két ilyen jó hír egymás után: lesz munkám, és a legjobb barátnőm babát vár. Boldog vagyok nagyon. Három hónap bezártság, rossz időszak múlt el, nehéz kitartás, reménykedés, hit és imádkozás kellett, de szép lassan beérik a gyümölcse, minden nap történik valami jó velem és a környezetemben.

Katona Era, Olaszország