Európában egyedülálló építkezés valósulhatott meg az elmúlt 12 évben: óvodák, iskolák, kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok, egyházi közösségi terek épültek vagy újultak meg a Kárpát-medencében – mondta Potápi Árpád János államtitkár.
A CODA kapta a legjobb film díját, Jane Campion pedig a rendezői Oscart vehette át A kutya karmai közt című filmjéért vasárnap este a 94. Oscar-díjátadó ceremónián Los Angelesben. A díjátadónak magyar vonatkozása is volt.
Számos csíki emberrel találkozik a Dubajban vendégeskedő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Dubaji Világkiállítás román pavilonjába meghívott néptánccsoport a fellépések mellett szafaritúrán is részt vehetett az elmúlt napokban.
A Solidaris Egyesület vezetője, a Telefonos Szeretetszolgálat működtetője és sok más karitatív jellegű tevékenység kezdeményezője, Sajó Norbert gyűjtést szervezett a kárpátaljai magyarok javára, az adományokat pedig maga szállította a helyszínre.
Egy véletlen folytán került Zsonda Márk Argentínába ösztöndíjasként mintegy tíz évvel ezelőtt, ám ez a véletlen megváltoztatta az életét. Jelenleg magyar közösségi diplomataként Argentína, Uruguay és Paraguay magyar közösségeivel dolgozik.
Szerencsésen megérkezett az Egyesült Arab Emirátusokba a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 25 fős csoportja, akik egy héten keresztül a Dubaji Világkiállításon fognak részt venni és fellépni.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok szombattól adhatják le a levélszavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a külképviseleteken. Hat külképviseleten hosszabbított nyitvatartás lesz.
Ünnepélyes keretek között írták alá a Csíkszereda és Máriapócs testvértelepülési kapcsolatáról szóló megállapodást, valamint leplezték le a Nemzeti Összetartozás Emlékművet pénteken, Máriapócson.
Egy hétre a Dubaji Világkiállítás román pavilonjában kapott meghívást a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A március 31-ig tartó eseményen számtalan fellépés vár a néptáncosokra.
Először Tulcsára, majd onnan Parajdra menekült az ukrajnai háború elől az Odesszában élő Oleksiy, akire hatalmas felelősség hárul, hiszen küldetése, hogy megvédje a vele érkező tizenkét nőt és gyereket.
Hatályon kívül helyezi a kormány soron következő ülésén a digitális beutazási adatlap (PLF) kitöltésére vonatkozó előírást – jelentette be csütörtök este Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Megválasztotta Magyarország köztársasági elnökévé Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.
Beregszászra szállított adományokat Csíkszereda önkormányzata, a vasárnap indult, hétfőn megérkezett csapatot lapunk munkatársa is elkísérte. A tapasztalt félelem, feszültség és bizonytalanság a küldöttség tagjait is mélyen érintette.
Az ukrán-orosz háború miatt jelentősen megnövekedett a ukrán-román határt átlépő menekültek száma. Összegyűjtöttük azokat a hasznos tudnivalókat, amelyek a határátlépés után az ukrajnai menekültekre vonatkozik.
Magyarországi és külhoni magyar építészek jelentkezését várják a Jövőt építünk elnevezésű pályázatra.
Az ukrajnai menekültek elszállításából vették ki a részüket a határ menti településekre utazó Hargita megyei önkéntes tűzoltók, akik jelenleg gyerekruhákat, illetve pokrócokat gyűjtenek, hogy további segítséget nyújthassak.
A lassan egy hete tartó orosz–ukrán háború magyar szempontból leginkább a Kárpátalján élő kisebbséget érinti. A jelenlegi háborús helyzetről Popovics Pál munkácsi lakos számolt be portálunknak.
Az egész magyar nemzet összefogott az ukrajnai bajbajutottakért – mondta közösségi oldalán közzétett videóüzenetében a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János.