Az IMF szerint Romániának további jelentős adóügyi reformokat kell bevezetnie a kormány által bejelentett költségvetési korrekciókon kívül ahhoz, hogy a GDP-arányos költségvetési hiányt az uniós szerződések által előírt 3 százalék alá tudja szorítani.
Románia egyrészt engedélyhez köti, másrészt csak a hazai gazdálkodóknak és feldolgozóknak teszi lehetővé a gabona és más mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából – jelentette be Florin Barbu agrárminiszter szerdán közösségi oldalán.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett 2 Mai-törvény tervezetét.
Több mint 30 000 szennyező személygépkocsit fognak kivonni a forgalomból a helyi roncsautó-programnak köszönhetően – tájékoztatotta kedden az Agerpres hírügynökséget a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
A szenátus plénuma kedden első házként elfogadta a 2002/195-ös sürgősségi kormányrendeletet módosító jogszabálytervezetet, amely a helyi rendőrség járművei számára engedélyezi a megkülönböztető kék színű fény-, illetve hangjelzés használatát.
A kormányfő szerint egy állam szilárdsága az adott társadalomban tapasztalható antiszemitizmus, idegengyűlölet, diszkrimináció és rasszizmus szintjén is lemérhető, éppen ezért az államnak nem szabad eltűrnie az ilyen megnyilvánulásokat.
A romániai kereskedelmi szálláshelyeken az idei első nyolc hónapban 9,39 millió személy szállt meg, 12,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, míg a vendégéjszakák száma 11,6 százalékkal 20,488 millióra nőtt.
Rekordmennyiségű kannabiszt foglaltak le Romanban hétfőn tartott házkutatásaik során a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei – tudta meg az Agerpres hírügynökség a nyomozáshoz közel álló forrásokból.
Kelemen Hunor szerint az Európai Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi várhatóan indulni fog a jövő évi elnökválasztásokon, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje Marcel Ciolacu pártelnök kellene hogy legyen.
Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen – közölte szombaton a román védelmi minisztérium (MAPN).
Románia elegendő földgáztartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy akár egy nagyon fagyos telet is átvészeljen az ország – jelentette ki csütörtökön Ion Sterian, a Transgaz vezérigazgatója.

Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
A kormány meg fogja hosszabbítani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását – közölte csütörtökön a kormányszóvivő.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány a kísérleti étkeztetési program folytatását az óvodákban és iskolákban – nyilatkozta a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.
A romániai választók alig több mint fele (50,1 százaléka) biztosra ígéri részvételét a jövő évi parlamenti voksoláson, és közülük a legtöbben a jelenlegi kormánypártokra szavaznának – derült ki egy friss felmérésből.
Október elsejétől tíz százalékkal, 3000 lejről 3300 lejre nő a bruttó minimálbér. Az erre vonatkozó határozatot csütörtökön fogadta el a kormány – írja az Agerpres hírügynökség.
Magyar nyelvű tájékoztató feliratokat kér az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kolozsvári nemzetközi repülőtérre. A nemrég megnyílt brassói-vidombáki reptéren magyar feliratok tekintetében már jobb a helyzet.
A kormánynak nem áll szándékában sem felszámolni, sem államosítani a nyugdíjrendszer kettes pillérét –
jelentette ki szerdán a miniszterelnök.
A bankokra két évre kivetett 2 százalékos árbevétel-arányos adó 350 millió lej, az olaj- és földgázipari vállalatokra kivetett, forgalmuk 0,5 százalékának megfelelő többletadó pedig további 600 millió lej többletbevételt biztosítana az államkasszának.