Megkezdődött a június 12-ig tartó második félév

Megkezdődött a június 12-ig tartó második félév

Véget ért a vakáció az óvodások és iskolások számára, hétfőn elkezdődött a 2019–2020-as tanév második szemesztere.

Nyolc év börtönre ítélték nemi erőszak miatt, és most három év után kiengedték

Mintegy három év fogva tartás után szabadlábra helyezték azt a volt egészségügyi asszisztenst, aki betegeket erőszakolt meg a Brăila megyei sürgősségi kórházban, és ezért 2018-ban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték – írja az Agerpres hírügynökség.

Nyolc év börtönre ítélték nemi erőszak miatt, és most három év után kiengedték
2020. január 12., vasárnap

Utalták a nyugdíjakat, a postások is viszik a járandóságot

A bankok már utalták a nyugdíjakat, és a posta is kézbesítette a jogosultak csaknem felének – írja az Agerpres hírügynökség Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szombat esti közlésére hivatkozva.

Utalták a nyugdíjakat, a postások is viszik a járandóságot
2020. január 10., péntek

Négyszer rengett a föld

Négy, a Richter-skála szerinti 2,4 és 3 közötti erősségű földrengést észleltek pénteken Vrancea szeizmikus térségében – jelenti az országos földfizikai intézetre (INFP) hivatkozva az Agerpres.

Négyszer rengett a föld
Négyszer rengett a föld
2020. január 10., péntek

Négyszer rengett a föld

2020. január 09., csütörtök

Tisztújítás lesz a csíkszéki RMDSZ-nél

Tisztújítást tartanak az év első negyedében a RMDSZ Csíki Területi Szervezetének helyi szervezeteiben. Jelentkezni tagnak vagy helyi szervezeti vezetőnek legkésőbb január 24-ig lehet a csíki községek RMDSZ-es polgármestereinél vagy a helyi RMDSZ elnököknél.

Tisztújítás lesz a csíkszéki RMDSZ-nél
Tisztújítás lesz a csíkszéki RMDSZ-nél
2020. január 09., csütörtök

Tisztújítás lesz a csíkszéki RMDSZ-nél

2020. január 09., csütörtök

Kisbusz ütközött személyautóval – nyolc gyerek és három felnőtt került kórházba

Nyolc gyerek került kórházba csütörtök reggel, miután az őket Brassópojánába szállító kisbusz egy személygépkocsival ütközött – tájékoztat a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva az Agerpres.

Kisbusz ütközött személyautóval – nyolc gyerek és három felnőtt került kórházba
2020. január 07., kedd

Gyűlöletre uszít, hogy „esetleges fegyveres törekvéseket” vizionálnak az autonómiatervezet ellenzői

A közvéleményt mérgezi, magyarellenességet gerjeszt és gyűlöletre uszít a két román szakszervezeti vezető autonómiaellenes állásfoglalása – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Kulcsá-Terza József.

Gyűlöletre uszít, hogy „esetleges fegyveres törekvéseket” vizionálnak az autonómiatervezet ellenzői
2020. január 07., kedd

Több mint másfél millió lejre büntették a mobilszolgáltatókat, mert nem elég nagy a lefedettségük

Összesen 1,61 millió lejes bírságot rótt ki az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) a Vodafone, a Telekom, az Orange és az RCS&RDS mobilszolgáltatóra, mert nem gondoskodtak a licencszerződésben vállalt kötelezettségükről.

Több mint másfél millió lejre büntették a mobilszolgáltatókat, mert nem elég nagy a lefedettségük
2020. január 07., kedd

Enyhül az idő, csapadékra sem kell számítani egy ideig

Enyhülni fog az idő az ország majdnem minden régiójában a következő időszakban, a csúcshőmérsékletek 4-8 Celsius-fok körül alakulnak, és két hétig nem valószínű csapadék, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden közzétett, kéthetes időszakra érvényes előrejelzéséből.

Enyhül az idő, csapadékra sem kell számítani egy ideig
2020. január 06., hétfő

„Aggodalommal” hívja fel a figyelmet az autonómiastatútumra két román szakszervezeti vezető

A Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet nyilvánvaló módon megszegi az alkotmányt és Románia NATO, illetve és Európai Uniós csatlakozásakor tett vállalásait – erre figyelmeztette levélben két parlamenti házelnököt két szakszervezeti vezető. 

„Aggodalommal” hívja fel a figyelmet az autonómiastatútumra két román szakszervezeti vezető
2020. január 06., hétfő

Erdélyi pályázati tájékoztató körúton a BGA

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati tájékoztató körutat szervez Erdélyben leányvállalata, a BGA Pro Transilvania vezetőinek segítségével.

Erdélyi pályázati tájékoztató körúton a BGA
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2020. január 06., hétfő

Januárban a megszokottól eltérően később kézbesíti a nyugdíjakat a posta

Januárban 10-étől kezdődően kézbesíti a nyugdíjakat a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár ebben a hónapban a szokásosnál később kezdi el utalni az ehhez szükséges pénzt – tájékoztat az Agerpres.

Januárban a megszokottól eltérően később kézbesíti a nyugdíjakat a posta
2020. január 06., hétfő

Romlott a versenyképesség az állami szférában alkalmazott béremelés miatt

Közzétette új növekedési stratégiáját az Európai Bizottság. A dokumentumban négy fő szempontot – környezeti fenntarthatóság, termelékenységnövekedés, méltányosság és makrogazdasági stabilitás – vettek figyelembe a hosszú távú kihívások kezeléséhez.

Romlott a versenyképesség az állami szférában alkalmazott béremelés miatt
2020. január 05., vasárnap

Szilveszteri buli helyszíne volt a Román Nemzeti Könyvtár egyik helyisége

Ellenőrzést rendelt el a kulturális minisztérium a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárnál, hogy megvizsgálja az annak egyik helyiségében tartott szilveszteri mulatság törvényességét.

Szilveszteri buli helyszíne volt a Román Nemzeti Könyvtár egyik helyisége
2020. január 04., szombat

Medve jelent meg Predeálon egy sípálya közelében

Medve bukkant fel a predeáli Clăbucet sípálya közelében szombaton. A helyszínen kilenc csendőr őrködik, hogy szükség esetén közbelépjen – írja az Agerpres hírügynökség. 

Medve jelent meg Predeálon egy sípálya közelében
2020. január 04., szombat

Ki akadályozta meg, hogy a barnamedve lekerüljön a szigorúan védett állatfajok listájáról Romániában?

Az állatvédők és az Európai Bizottság akadályozta meg, hogy a barnamedve öt évre lekerüljön a szigorúan védett állatfajok listájáról Romániában – állítja Benkő Erika RMDSZ-képviselő. 

Ki akadályozta meg, hogy a barnamedve lekerüljön a szigorúan védett állatfajok listájáról Romániában?
2020. január 04., szombat

Meteorológusok: havazás és hóviharok várhatók a hegyvidéken

Havazás és hóvihar várható a hegyvidéken, a moldvai megyékben pedig felerősödik a szél. 

Meteorológusok: havazás és hóviharok várhatók a hegyvidéken
2020. január 02., csütörtök

Visszatekintő: ezek voltak a közvéleményt leginkább foglalkoztató témáink 2019-ben

Parkolás, pápalátogatás, temetőfoglalás, sportsikerek, véget nem érő medvetéma – a mögöttünk hagyott év székelyföldi közvéleményt leginkább érintő témáit gyűjtöttük csokorba, hónapokra lebontva.

Visszatekintő: ezek voltak a közvéleményt leginkább foglalkoztató témáink 2019-ben

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye