Júliusban a kormány javaslatára a Román Parlament gyorsított eljárással elfogadott egy törvényerejű rendeletet, amely egyebek között megszabja, hogy 2024 végéig az ország területén összesen 481 medve kilövésére lehet engedélyeket adni.
Megtalálták a rendőrök azt a 13 éves fiút, aki szerdán este távozott segesvári otthonából, és akinek eltűnését szerdán éjszaka jelentették hozzátartozói a rendőrségen
Ligia Deca tanügyminiszter szerda este bejelentette, hogy vizsgamentes napokat iktatnak be a jövő évi országos vizsgákon a vizsganapok közé.
Forgalomkorlátozást vezettek be Marosvásárhelyen a Vársétányon, csütörtök reggeltől hétfő reggelig.
A vízügyi és környezetvédelmi hatóságok bukaresti egységeihez nyújtott be petíciót a zeteváraljai víztározónál elképzelt úszó napelemek telepítése ellen tiltakozó Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület. Úgy tűnik, hatásos volt a megmozdulásuk.
Azoknál a székelyudvarhelyi iskoláknál érdeklődtünk a tanévkezdésről, amelyeknél az elmúlt időszakban nagyobb volumenű felújítás zajlott.
Teljesen leégett egy lakóház melléképülete a Dicsőszentmártonhoz tartozó Bábahalma településen szerda este. Személyi sérülés nem történt.
Egy motorbicikli és egy személygépkocsi ütközött Szentegyháza közelében, a 13A jelzésű országúton szerda este, szerencsére súlyos személyi sérülés nem történt.
Gyergyószentmiklós történetében, fejlődésében kiemelkedő szerepet játszottak a 16. századtól itt otthonra lelő örmények. Erre is igyekszik felhívni a figyelmet évről évre az Örmény Művészeti Fesztivál. Tartalmas eseménysort ígérnek a szervezők.
A mezőgazdasági minisztérium több jogszabálytervezetet is kidolgozott az idei súlyos aszály által sújtott gazdákat támogató intézkedésekről – jelentette ki a mezőgazdasági miniszter a szerdai kormányülésen.
Jelentős pénzeket spórolhat meg az elkövetkezőkben a korondi önkormányzat, amely egy pályázat révén napelemparkot létesített a községközpontban. Az ott megtermelt áramot ugyanis a középületek és a közvilágítás üzemeltetésére fogják felhasználni.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Már kedden elkezdődtek a Vásárhelyi Forgatag színházi előadásai, ám a tömegeket megmozgató rendezvénykavalkád hivatalos megnyitója csütörtök este hét órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ezt követően a marosvásárhelyi várudvarban folytatódik a megnyitó.
Az építés befejeződött, a berendezés már zajlik, a megyei önkormányzat szerdai döntése értelmében így az új sürgősségi részleg épülete átkerülhet a Dr. Fogolyán Kristóf megyei kórház ügykezelésébe.
A szolgáltató hetek óta arra kéri a gyergyószentmiklósi fogyasztókat, hogy észszerűen használják a vezetékes vizet. A tartalékok ugyanis folyamatosan csökkennek, akár gondok is lehetnek a város vízellátásában.
Pénz- vagy terménybeli felajánlásokat vár 31 gyűjtőponton Székelyföld-szerte a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, melyet összegyűjtenek, majd átadják a nélkülözőknek Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretein belül.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy október elsejétől adómentessé válnak a 3000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak.
A kommunizmus utolsó két évtizedében Romániából csaknem százezer állampolgár távozott illegálisan, közülük mintegy húsz százalék volt magyar nemzetiségű – derült ki a Securitate irattárát tanulmányozó országos tanács összesítéséből.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Kovászna megyei szenátora, Ionuţ Neagu felszólította a román pártokat, hogy ne fogadják el Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester javaslatát a román konzultatív tanács létrehozására.