A jövőnek építkeznek a gernyeszegi helyszínen az Awake szervezői

Első alkalommal szerveznek olyan kortárs összművészeti fesztivált Gernyeszegen, amely nemcsak a megye határain mutat túl, de még az országhatárokon is – ismertették a szervezők a hétvégi Awake fesztivál programját.

Kedden gyűjtik a búzaadományokat

Rászoruló, nem állami intézetben nevelkedő gyermekeknek segíthetnek azok a Hargita megyei gazdák, akik búzát ajánlanak fel a Magyarok Kenyere Program székelyföldi megvalósulásának keretében. Gyergyószék területéről Ditróban várják a búzaadományt.

Kedden gyűjtik a búzaadományokat
Kedden gyűjtik a búzaadományokat
2017. augusztus 28., hétfő

Kedden gyűjtik a búzaadományokat

2017. augusztus 28., hétfő

Nyári táborokban ellenőriztek, és nem a viselkedést

Idén nyáron is ellenőrizték a Hargita megyei diáktáborokat az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai. Tanévkezdésig még két hét van hátra, azonban a táborok döntő többsége már lejárt.

Nyári táborokban ellenőriztek, és nem a viselkedést
2017. augusztus 28., hétfő

Létrejöhet a kulturális intézmény Csíkszereda központjában

Átadja a beruházásokhoz szükséges, a csíkszeredai művészeti iskola melletti területet Hargita Megye Tanácsa Csíkszereda város ügykezelésébe, hogy ott kialakíthassanak egy kulturális központot a város szívében – döntött Hargita Megye Tanácsa hétfői soros ülésén.

Létrejöhet a kulturális intézmény Csíkszereda központjában
2017. augusztus 28., hétfő

Megnövekedett az érdeklődés, meghosszabbították a kérelmezési határidőt

Meghosszabbították a gyapjúértékesítést serkentő De minimis-támogatás kérelmezési határidejét – hívja fel az érintett gazdák figyelmét Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Megnövekedett az érdeklődés, meghosszabbították a kérelmezési határidőt
2017. augusztus 28., hétfő

Nem lehet majd használni a Közösségi Kártyát a Szuperekben és Merkúrokban

Szeptember elsejétől nem használható többé a Közösségi Kártya az udvarhelyi Szuper és Merkúr üzletekben, mivel azok a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) kártyája helyett inkább sajátot akarnak.

Nem lehet majd használni a Közösségi Kártyát a Szuperekben és Merkúrokban
2017. augusztus 28., hétfő

Ismeri korunk vasszékelyét? Jelölje díjazásra

A tavaly alapított Vasszékely-díjra várja az idei jelöléseket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal.

Ismeri korunk vasszékelyét? Jelölje díjazásra
2017. augusztus 28., hétfő

Fákat és cserjéket kérhetnek a tömbházlakók

Pótolná a nyári viharban kitört fákat, ezért őszi faültetési kampányt indít Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Fákat és cserjéket kérhetnek a tömbházlakók
2017. augusztus 28., hétfő

Az eget kémlelték, mert most a legérdemesebb

Csillagvizsgálatot szervezett a Kerekerdőn a Romániai Magyar Cserkészszövetség udvarhelyi körzete pénteken, a résztvevők az Erdélyi Magyar Csillagász Egyesület két tagjának segítségével megismerkedhettek a csillagászat tudományával. A felnőttek az egész éjszakát a szabadban töltötték.

Az eget kémlelték, mert most a legérdemesebb
2017. augusztus 28., hétfő

Balesetmegelőzés – indokolták a fakivágásokat

Kisebb felháborodást keltett Marosvásárhelyen, hogy a napokban egyszerre tíz fát vágtak ki a Somostetőről. A hivatalos álláspont szerint ki voltak száradva.

Balesetmegelőzés – indokolták a fakivágásokat
2017. augusztus 28., hétfő

Az Oltba fulladt, miután férje segítségére sietett – a férfi megmenekült

Az Olt folyóba fulladt egy nő vasárnap délután. A katasztrófavédelmi felügyelőség szakemberei négy órán át – két csónakkal, búvárral – keresték az eltűnt áldozatot a folyó szotyori szakaszán. A tűzoltók hétfőn sajtótájékoztatón közölték a tragédia részleteit.

Az Oltba fulladt, miután férje segítségére sietett – a férfi megmenekült
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2017. augusztus 28., hétfő

Átverés, vagy tényleg megszorul az ember annyira, hogy ekkora kamatot elfogadjon?

A nem banki hitelintézeteket ellenőrzi a fogyasztóvédelem, miután 9000 százalékos kamatokat is elbújtatnak a szerződésben. Mint Claudiu Susanu, a fogyasztóvédelmi hivatal erdélyi regionális vezetője kifejtette, országos szinten és a központi régió megyéiben vizsgálódnak.

Átverés, vagy tényleg megszorul az ember annyira, hogy ekkora kamatot elfogadjon?
2017. augusztus 28., hétfő

Életét vesztette egy férfi a segesvári téglagyár udvarán

Életét vesztette hétfőn egy 46 éves férfi a segesvári téglagyár udvarán.

Életét vesztette egy férfi a segesvári téglagyár udvarán
2017. augusztus 28., hétfő

A világ elitjébe tartozó mentőalakulatok mérkőznek meg Marosvásárhelyen

Románia először ad otthont képzett elsősegélynyújtási és sürgősségi mentési világversenynek.

A világ elitjébe tartozó mentőalakulatok mérkőznek meg Marosvásárhelyen
2017. augusztus 28., hétfő

A fizetésemelések miatt felélte a költségvetését a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság

Rendkívüli ülésen utalt ki pénzt a Hargita Megyei Tanács a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak (DGASPC), miután az intézmény vezetője jelezte, hogy kifogytak a pénzalapokból és költségvetés-kiegészítésre van szükség.

A fizetésemelések miatt felélte a költségvetését a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság
2017. augusztus 28., hétfő

A hegyimentés választja az embert, és nem fordítva

Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte szombaton a Salvamont Hegyimentő Szolgálat gyergyószentmiklósi egysége. A gyilkostói Turist Hotelben tartott eseményen életmentésről, turizmusról, legendákról, múltról, jelenről és jövőképről esett szó.

A hegyimentés választja az embert, és nem fordítva
2017. augusztus 28., hétfő

Kellemes lesz az időjárás a héten

A hét első napjaiban az évszaknak megfelelő időjárásra számíthatunk országszerte, augusztus 31-e után újabb felmelegedés várható, esőre szeptember 5-e után van kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) következő két hétre szóló előrejelzéséből.

Kellemes lesz az időjárás a héten
Kellemes lesz az időjárás a héten
2017. augusztus 28., hétfő

Kellemes lesz az időjárás a héten

2017. augusztus 28., hétfő

A média helyzetéről a Vásárhelyi Forgatagon

A kulturális és szórakoztató programok közt a Forgatag egyik kis színfoltja a majdnem minden napra jutó kerekasztal-beszélgetések sora, amelyek között a médiahelyzetbe tekinthettek bele az érdeklődők szakemberek irányításával.

A média helyzetéről a Vásárhelyi Forgatagon

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye