Egy újabb előadást szervez a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége, aminek keretében a munkatörvénykönyvet ismertetik.
Harmadjára kerül sor Székelyudvarhelyen az igen szép hírnevet magának tudó – Marosvásárhelyen indult legelőször 2007-ben – Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztiválra, melyet a Harmonia Cordis Egyesület indított útjára. Udvarhelyen a Székelyföldi Filharmónia csatlakozott a szervezéshez.
Varságon is azonosítottak egy sofőrt, aki az elhagyatott utat kihasználva autóba ült jogosítvány nélkül.
Súlyosan ittas állapotban azonosítottak egy homoródszentmártoni sofőrt április 10-én Udvarhelyen.
Egy 43 éves férfit azonosított a rendőrség Székelyudvarhelyen, akiről kiderült, hogy törölték a forgalmi engedélyét.
Székelyudvarhely polgármestere a magyar Országgyűlés épületében rendezett ünnepélyen vette át azt az oklevelet, mellyel Székelyudvarhely megkapta azon tizennyolc életnagyságú huszárszobor egyikét, melyek a Magyar Köztársaság ünnepi programsorozata részeként Budapest tereit díszítették.
Nem mindenki veszi komolyan Székelyudvarhelyen a polgármesteri hivatal felhívását a tavaszi portalanítás kapcsán, tudtuk meg abból a példából, amit a Kisköved utcában és a Virágok sétányában figyeltünk meg április 9-én, péntek délelőtt.
Első helyezést ért el a róvásírásverseny országos szakaszán a székelyudvarhelyi Kovács Miklós: a Tamási Áron Gimnázium tizenkettedikes diákja a hétvégén Szamosújváron korcsoportjában lett első.
Környékünk egyik legnagyobb és legszebb templomi hangszere jelkép is: a gazdasági válság ellenére a „szegény asszony két fillérje” maradandó értéket teremt a közös éneket szeretőknek. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hálaadó szentmisén áldotta meg a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom új orgonáját.
Szombaton délelőtt a székelyudvarhelyi városi kórházban tett látogatást Cseke Attila egészségügyi miniszter. A tárcavezető, az intézmény épületeit és a kórházi osztályokat végigjárva az intézmény gondjairól és a megvalósításokról beszélgetett a kórház vezetőjével, valamint az osztályvezető főorvosokkal.
Szeméthalom csúfítja a Székelyudvarhely melletti Kénos és Patakfalva települések határát: a 131-es megyei út mellett több hónapja felgyülemlett szeméthalmot április 10-e után számolják fel.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Első helyen végzett korcsoportjában a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjén a székelyudvarhelyi Fábián Andor.
1998 óta évi rendszerességgel bútorfestő tábort szervez a szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az ott készült székek, tékák, fogasok, tálalószekrények és padok, valamint kelengyés ládikók, órák, fali díszek évközben a Múzeum Szállóban is megcsodálhatók.
Április 4-én a székelyudvarhelyi rendőrség emberei azonosították a 20 éves T. L.-t, aki egy kvadot vezetett...
A húsvétot megelőző böjt befejeztével készítettünk egy körképet a székelyudvarhelyi szokásokról.
Tavaszi építkezési szezon indul: legjobb esetben megvan minden engedély az új házra, viszont nem egyszer megtörténik, hogy a polgármesteri hivatalnál, általában a bürokrácia miatt, elakad a folyamat. A következőkkel kell szembenéznie annak, aki új házra vágyik.
Április 8-án este mutatták be Székelyudvarhelyen a Rubicon történelmi magazint, a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A bemutatót Rácz Árpád, a magazin főszerkesztője tartotta meg.
Három hónap alatt mintegy húsz személyt büntettek meg Székelyudvarhelyen mozgássérültek parkolójának jogtalan használatáért.