Nem született azonnali megoldás a küsmödi gazdák tejértékesítési problémáira. Küsmöd lakosaitól április elsejétől már nem vásárolják fel a tejet, ugyanis a keresztúri vajgyár beszüntette a tevékenységét.
75 kilométer, 14 település, 21 információs, 83 irányjelző-ismertető tábla, számokban így fejezhető ki a Gyümölcsút nevet viselő projekt, melynek átadására pénteken, április 16-án került sor a Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva községhez tartozó Farcádon.
Április 17-én Székelyszenterzsébet határában, az újlaki halastó mellett közel egy század (97) barantás versengett a gyalogos (thug) szakágban az „Erdélyország bajnoka” címért.
Két erdélyi pálinkatermelőt díjaztak az április 16–18. között Gyulán tartott XI. Kisüsti Pálinkafesztiválon.
Nem csupán lélekben emlékezett a bölcsőhely népe és vendégeik a falu legjelesebb szülöttének halálévfordulóján. A „legnagyobb székely” életművét és emlékét a kutatók előadásokkal idézték fel. Ugyanakkor jelet, jelképet is állítottak a kerek évfordulón.
Péntek este az udvarhelyi tűzoltókat a Petőfi Sándor utcai képzőművészeti iskolához riasztották. Lángra kapott az egyik épületrész, több mint másfél óra kellett a tűz megfékezéséhez.
Súlyos sérülést szenvedett figyelmetlenség miatt egy 65 éves máréfalvi lakos, aki szabálytalanul kelt át az úttesten.
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy vezetékes áram legyen a Madarasi-Hargitán működő turisztikai egységekben, sípályákon – adta hírül a Hargita Megyei Tanács sajtószolgálata.
Székelyudvarhely Bethlen-lakótelépének kellős közepén nagy mennyiségű kutyaürülék van: a jelek szerint a két tömbház közötti zöldövezetet egyesek kedvenc ebeik WC-jévé alakították. Megoldás, büntetés egyelőre nincs.
Hevele István, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium XII. osztályos tanulója az országos informatika válogatott csapat tagja.
Székelyudvarhelyen május végén várható a lerobbant, elhanyagolt autók közterekről való eltávolítása.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Kisebb baleset történt csütörtök délután Udvarhelyen, a Függetlenség sugárúton, szerencsére nem sérült meg senki.
A Székelyudvarhelyen élő, amerikai Alecia Ball Savor Transylvania név alatt egy, a nyugati turistákat idecsalogató programot indított be.
Székelyudvarhelyen a Bányai János Műszaki Kollégium udvarán épülő sportteremmel kapcsolatos bonyodalmakra reagált Antal István parlamenti képviselő és Lukács Vilmos, a CNI vezérigazgató-helyettese, akik Szakács Paál István iskolaigazgatót és Szász Jenő korábbi polgármestert marasztalták el.
Szombaton (április 17.) újabb elektronikai és elektromos hulladékgyűjtési akció lesz Udvarhelyszék több településén, a megyei környezetvédelem és a helyi polgármesteri hivatalok szervezésében.
Ezen a hétvégén is koncertektől fog dübörögni a Kossuth utcai Thunder Rock Club.
Újra fellép a sepsiszentgyörgyi conFUSIOn zenekar Székelyudvarhelyen. A koncertre a..
2010 első három hónapjában 85 közúti balesetet regisztráltak Hargita megyében, amelyben testi sérülések is voltak. Ez az előző év utolsó periódusához viszonyítva néggyel kevesebb.