
Fotó: Barcsa István
Több mint hét éve érdekli a zeneírás, és három éve műveli aktívan, de már a magyar hiphop egyik nagyágyújával dolgozik együtt. A székelyudvarhelyi Elekes Szilárd merész álmokat dédelget, ám úgy véli, a kitartás és a folyamatos fejlődés meghozza gyümölcsét – a közreműködésével elkészült legújabb, sikeresnek jósolt dal kedden jelenik meg.
2015. január 20., 08:262015. január 20., 08:26
2015. január 20., 08:272015. január 20., 08:27
Több mint tíz ismert román és magyar előadóval dolgozott már együtt a huszonhárom éves, székelyudvarhelyi Elekes Szilárd: az általa elkészített zeneanyagra felépített klubzenét és hiphop-dalokat országos rádiók és zenei csatornák játsszák. Korábban lemezlovasként tevékenykedett, három éve kezdett érdeklődni a zenegyártás iránt, amely területen nagyrészt autodidakta módon, egy zenei képzéssel rendelkező ismerőse segítségével fejlődött, a különféle dallamok felépítését tanulmányozva. Az utóbbi években emiatt háttérbe is szorította korábbi hobbiját, de mint elmondta, a két terület összeegyeztethető.
Véleménye szerint a zenei érzék és a jó kommunikációs készség a legszükségesebb adottság ahhoz, hogy ebben a szakmában valaki sikereket érjen el, a többi képesség – például a zenei hallás, kitartás és türelem – mind fejleszthető. A kezdet számára közel sem volt könnyű: meg kellett tapasztalnia azt, hogy a zeneiparban a hibák végzetesek is lehetnek egy együttműködésre nézve, így a lehető legjobb minőségű zenei alap elkészítésére kell törekednie. További tapasztalata volt, hogy a siker érdekében folyamatosan jól kell teljesíteni, a rossz reklám ugyanis igen gyorsan terjed. Emellett számolnia kellett azzal, hogy a romániai producerek mezőnye egyre erősebb: számos hazai szakember közreműködik világhírű amerikai előadók – például a Maroon 5, Chris Brown vagy Rihanna – dalainak születésén, Szilárd pályakezdőként ugyanezt a célt tűzte ki maga elé.
A tanuló fázisban csupán néhány baráttal hallgattatta meg produkcióit, az ő véleményükre alapozva csiszolgatta tudását. Tapasztalatai szerint a szakmabeliek mellett az avatatlan zenehallgatók visszajelzéseiből is sokat lehet okulni, hiszen nekik szól a kész produkció, ők tehetik sikeressé – az alkotás népszerűsége az internet világában egyébként már elég könnyen lemérhető, másokéhoz viszonyítható a kattintások, lájkok és megosztások száma által.
A továbbfejlődéshez a zenék folyamatos finomítása mellett a csalódások is hozzájárultak: amikor már elég jónak érezte produkcióit, elküldte néhány előadónak, akik kezdetben sokszor visszadobták azokat. A negatív visszajelzésekből azonban sokat lehetett tanulni, például hogy a slágerek megalkotásához a könnyen megjegyezhető dallam, a zenei elemek összhangja, az egyediség és a minőség körülbelül ugyanolyan fontos.
Több hazai klubzenei produkció után nagyobb horderejű megrendeléseit az elmúlt évben kapta: több neves magyar rapperrel is volt alkalma dolgozni, jelenleg a videómegosztó portálokon milliós hallgatottságot generáló Mr. Bustával működik együtt – az itthon is népszerű előadó legújabb dalának premierjét mára időzítették, s igen nagy sikert jósolnak neki.
Az internet lehetőséget teremt arra, hogy székelyudvarhelyi stúdiójában készítse el az aktuális zenei alapot, ám az összetettebb munkák kivitelezése érdekében szívesebben utazik el a megrendelőhöz, hogy helyben egyeztessék a részleteket. Körülbelül havonta jár át Magyarországra, és sokszor útközben dolgozik, utazás közben ugyanis eredményesen tud dolgozni. Munkájában maximalista: úgy érzi, sosem szabad megállnia a fejlődésben, képességeit egyre komolyabb színvonalra fejlesztené. Hosszú távú terve, hogy világhírű amerikai hiphop- vagy Rhythm and Blues-előadókkal is dolgozzon, illetve hogy saját kiadót alapítson.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!