Átadták a hétvégén a 12 kilométeres útszakaszt, amelynek felújítását márciusban kezdték el.
2012. december 03., 17:522012. december 03., 17:52
2012. december 03., 18:302012. december 03., 18:30
A máréfalvi önkormányzat 2010-ben nyerte el az Országos Vidékfejlesztési Program pályázatát, amelyből az útszakaszt újították fel. „1,5 millió eurós vissza nem térítendő támogatásból készült el a Máréfalvát és a tizenhátfalusi legelőket összekötő völgyben vezető út. Ennek első négy és fél kilométeres szakaszára aszfalt került, a többit pedig lekövezték és megerősítették” – mondta el kérdésünkre Dávid Lajos Máréfalva község polgármestere. Az aszfaltréteg majdnem Fenyéd-patakáig tart, ugyanis eddig vannak az út mentén lakó-, illetve hétvégi házak.
„Március végén látott neki a kivitelező, és ígéretéhez híven november 28-án be is fejezte a munkálatokat. Az aszfaltút mentére vízelvezető árok került, átereszeket, hidakat alakítottak ki, valamint ahol szükség volt rá, ott támfalakat, védőkorlátokat helyeztek el” – avatott be a részletekbe az elöljáró.
A 12 100 méteres felújított utat november utolsó napján adták át hivatalosan a forgalom számára. Így mindenkinek sokkal könnyebb lesz majd a völgyben lévő közkedvelt kirándulóhelyek megközelítése, valamint a terület- és erdőtulajdonosok is egyszerűbben eljutnak majd birtokaikra. Jelenleg több mint 120 ház van a Máréfalvi-patak völgyében.
Mivel ez az út vezet a tizenhétfalusi legelők felé, ezentúl a gazdáknak is könnyebb lesz eljutni birtokaikra. Dávid Lajos ezzel kapcsolatos kérdésünkre elmondta: „Több mint kétezer hektár erdő és ezer legelő van ezen a részen magántulajdonban, melyet most már nemcsak Zetelaka és Kápolnás irányából lehet majd megközelíteni, hanem Máréfalváról is”.
szóljon hozzá!