
Fotó: Lukácsi Lehel
A máréfalvi Nyírő József Általános Iskola vendége volt a világjáró Szabó Zoltán, becenevén Kobra pénteken, a déli órákban: a tanintézet V-VIII. osztályos tanulói – és tanárai – kipróbálhatták a több mint 32 ezer kilométert megtett fekvőbringát, de részletesen ki is kérdezték az utazót.
2014. november 07., 18:172014. november 07., 18:17
2014. november 07., 19:062014. november 07., 19:06
Nem lehetett eldönteni, hogy a diákok vagy a tanárok tanúsítottak nagyobb kíváncsiságot a székelyudvarhelyi fekvőbringás Kobra iránt, aki tizenhat hónap alatt körbebiciklizte a Földet, huszonnégy országot érintve. Míg a gyerekek a bringára és az utazás gyakorlati oldalára voltak kíváncsiak – emellett számos fényképet készítettek és autogramot is kértek – a tanárok saját szakterületükhöz is kapcsolódó kérdéseket tettek föl, például a politikai konfliktusokról híres helyekkel, az útközben veszélyesnek bizonyult állatokkal, illetve a beszélt nyelvekkel kapcsolatban.
Úgy jó utazni, ha vár itthon valaki
A családjáról, itthoni életéről is érdeklődtek, erre a bringás kifejtette: a legtöbb, útközben megismert nagy bringásnak nincs családja, stabil munkája, s „gyökerek” híján kissé elvadultak, magányosak. Véleménye szerint saját útját meghatározta az, hogy van egy lánya, és volt, hová hazajönnie – így lett ugyanis teljes értékű az út. A gyerekeknek elárulta: bár az angol az utazók nemzetközi nyelve, az általa választott útvonalon annál sokkal többen beszéltek a spanyolul, amelyet románul tudva nagyjából megértett. Hozzátette, amikor szegényes angoltudásával nem sikerült boldogulnia – például Kínában, Tibetben, Iránban –, a telefonján tárolt fotók segítségével kommunikált.
Tanárok a bringán
A máréfalvi iskola igazgatója, Bogos Rozália elmondta: azért hívták meg Kobrát az iskolába, mert úgy vélik, a gyerekek a néhány óra alatt több nevelést kaphatnak, mint egész évben az iskolapadban. Annál is inkább, mivel Szabó Zoltán úgy fogalmazott, útjának célja, tanulsága az volt, hogy az emberekben erősítse az álmodozás képességét, illetve, hogy arra ösztönözze a gyerekeket, fiatalokat, hogy kitartsanak saját, akár már V–VIII-as korukban megfogalmazódó vágyaik mellett – erre buzdította a máréfalvi fiatalokat is. S mint kiderült, a közösségben nem csak a kiskorúak tartják fontosnak az álmodozást: Fülöp Enikő matematikatanár például végig nyomon követte a földkörüli bringás kalandjait, minden, a Kobra útjáról lapunkban megjelent cikket eltett, megőrzött, s még idézni is tud az utazótól. Mint a tanárnő elmondta, kissé sajnálja, hogy véget ért a földkörüli út, hiszen nagyon szeretett arról olvasni. Több kollégájával együtt ő is kipróbálta a fekvőbiciklit, majd megajándékozták a vendéget.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!