Kányádi: „csak a feketerigó maradt feketének”

A régi léces kerítést nemrég cserélték ki. A gyalogkapun át lépcsők vezetnek a ház felé. Körülötte „mohatégla” lágyítja a terepet. Azért aggódik, vajon kizöldül-e a szárazság után.

Kányádi Sándor a jelenkori magyar irodalom legmeghatározóbb erdélyi költője jelenleg Budapesten él. Adódott a kérdés: mi történt, mióta elment. Tiltakozott: „Nem mentem el”. Kérdésemre történetekkel válaszolt, amelyek kányádisan íveltek múltból a jelenbe és tovább.

Azt a magyar állampolgárságot kapta vissza, amit édesapja kétszer is elveszített. Kettős állampolgár, Romániában kap nyugdíjat, itt adózik, és akárhányszor jönne, jöhet: itthon van. Szülőfalujában, Szelterszen, vagy ahová meghívják.

Napsugár

Rengeteg meghívása volt: „még két-három évvel ezelőtt évi száz találkozót nyomtam le. Én vagyok a csokros-bácsi.”

A Napsugár szerkesztősége a romániai nemzetiségi létben a minden élethez szükséges szellemi anyagcserét az olvasótalálkozókkal biztosította. „Benedek Elek apótól örököltük: ősi magyarországi mintára. Mentünk, ahogy az »ő fiaival« Tamásival, Dsidával járt”.

Iskolákban, művelődési házakban gyűltek össze az olvasók – karon ülőktől bácsikákig-nénikékig. A szerkesztőségnek autója volt, szállásukat biztosította a gyermeklap fenntartója. 26 lejes napidíjukból még arra is tellett, hogy a művelődési házak vezetőit vacsorára vagy egy pohár bora meghívják. „Szent próféta hittel éltünk – a tanítók izgultak, a gyermekek a versekbe belesültek…”

A magyarországi olvasótalálkozókra moderátort, szavalókat akarnának hívni a szervezők (ezért a sógornak, anyatársnak tiszteletdíj járna). Amire mindig mondja Kányádi: nem kell! Ő moderátor, versmondó, sőt tanító is – egy személyben.

 „Mindig ott vagyunk a verseidben, akár egy rigó képében is”

Bárhol tartott találkozót, azt ígérte: három mondásból megtanulják a legkisebbek is a Gyermekrajz című verset. Bizonyára olvasóink is emlékeznek rá, de idemásoljuk: „Betemetett a nagy hó/erdőt, mezőt rétet./Minden, mint a nagyanyó/ haja, hófehér lett./Minden, mint a nagyapó/ bajsza, hófehér lett,/ csak a feketerigó/ maradt feketének.” Az utolsó sornál összekacsintottak: „Mindig ott vagyunk a verseidben, akár egy rigó képében is.”

A Napsugár-találkozó szent kötelességünk volt – vallja ma is. – A  sorskérdések helyzetekhez, nevekhez tapadtak. Úgy érezte a hallgatóság, ezeket mondja folyton. A Kányádi-versek fémjelezte Napsugár-idők körülményei között missziónak érezték. Kárpátalján, Szlovákiában is felcsillantak a szemek a „fekete rigóra”. Magyarországon nem: ott Gyermekvers. Szabadkán az est végén a volt nemzetiségi miniszter azt mondta: „te tudat alatt arra gondoltál”. Babits azt mondta: a vers három részből áll: a címéből, a verséből és az aláírásából. Kányádi hozzáteszi: a dátumából és helyből, ahol keletkezett.

Házak, otthonok

Nagygalambfalván ’55-ben a szülői ház helyén építette azt a lakást, amelyben könyvei nagy részét ma is tárolja. A nyolcvanas évek elején sokat járt „gödrözni” Hargitafürdőre. Aztán egy négynyelvű díszkiadású könyv honoráriumából felépült az a ház, ahol főleg nyaranként most is időzik. Hasonlóképpen a szelterszi lakocska is.

Visszakanyarodva a kolozsvári elköltözéshez, Sándor bácsi emlékezett: a tulajdonos visszakövetelte az államosított lakást, amelyben évtizedekig laktak, megvásároltak, és amit otthonukká építtettek át. Akkor is volt egy bérleménye Budapesten: „melyik iskolának lett volna annyi pénze”, hogy a gyarapodó számú olvasótalálkozókra annyiszor utaztassák. Magyar állampolgárságát nem könnyített eljárással szerezte (vissza). Fel kellett mutatniuk bizonyos – nem kevés összeg meglétét -, hogy „nem a magyar adófizetők nyakára megyünk”. Azt nagyon határozottan érzi: Kolozsvárra soha nem tér vissza.

És Budapesten? „Van lakásom – az a veszély nem fenyeget, hogy megint el kell mennem”.

Minőségi emberek

„Tegnap koromat meghazudtolón hosszú úton jártunk – kezdődött a történet. A budapesti Mesemúzeum igazgatónője férjével és két kisgyerekével Szelterszen nyaral. Velük a Gyimesekben járt. „Deáky Andrásig. Után Szász István borospataki falumúzeumát látogattuk meg. Berszán atya késői ebédjét eszegetette a Sziklára Épített Házban… A látogatássorozat elbeszélése végén felcsillant a szeme, amikor kimondta: ahhoz, hogy megmaradjunk, minőségi emberekké kell válnunk! Ilyen Deáky András, Szász István, Beszán atya… Ezért jó itthon lenni!” – az arca mosolygott, de a szeme sarka mintha megnedvesedett…

 „Szégyenem: Udvarhelyen nem működik a kút!”

A budapesti Mesemúzeum előtt áll az elsőként elkészült Elek apó kútja. „… a kis magyar nemzetnek két apója volt: Bem apó és Benedek Elek apó. Az egyiknek van méltó emléke, Istennek hála; a másiknak nincsen˝ – hirdetette pár éve Kányádi Sándor. Hozzátéve: nemcsak Benedek Eleknek kívánt méltó emléket állítani, hanem azoknak a gyerekeknek is, akik 1956-ban, a forradalom harcaiban haltak meg. „Álma” Melocco Miklós tervei alapján valósult meg: erdélyi kősziklából faragták a budapesti ivókutat. A sziklatömb egyik felére Benedek Elek portréja került, alája egy bronzgyíkocska, melynek szájából friss víz „fakasztható”.

Nem került egy forintjába sem a magyar adófizetőknek. Hiszen az olvasótalálkozók kis résztvevői adták össze a költő kérése és ígérete alapján a rávalót: aki lemondott egy fagylalt vagy egy üdítő áráról, részvényese lett a kútnak. Azóta Sopronban a Benedek Elek pedagógiai kar előtt hasonló kút áll, a harmadik városunkban, a továbbiak Nagykovácsiban illetve Nyársapátiban. A tervek szerint Csaba atya szomjas gyermekei ihatnak a Déván felállítandó kútból. Berszán atyánál is szóba került. Sándor bácsi hiszi: „A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium udvarán is összehozunk egy kutat!”

A minap Székelyudvarhelyen járt – mondta. A sétatéren elhelyezett kút domborműve az egykori kolozsvári szobrász, Gergely István munkája, a sziklatömböt Zavaczki Walter Levente szobrász faragta meg.

A kút avatásán Kányádi Sándor egészségi okok miatt nem vehetett részt. Akkor azt reméltük, nemsokára ő is ihat Elek apó kútjából. S hogy mégsem, azt szomorúan ő maga mesélte el nekem szerda este Hargitafürdőn. „Szégyenem: Udvarhelyen nem működik a kút!” Arra járt, talán szomjas is volt, de a gyíkocska nem ád vizet. Sőt, meg is rongálták. Akik látták a száraz ivókútnál tanácstalanul álldogálni, azt mondták: az arra járó részegek miatt nem lehet megjavíttatni…

Bizonyára elpirultam. Témát váltottunk, visszaterelve a beszélgetést egy kedvezőbb jövőképhez. A Göteborgi Nemzetközi Könyvvásár idei díszvendége Románia lesz. A svédek Kányádi Sándort és a Kalákát is meghívták. A romániai szervezőknek nem volt ellenvetése: „Belefér a multikulturalitásba.” Szeptember elején pedig Moszkvába hivatalos. Hogy van-e honvágya? Válasza: „Miért legyen? Itthon vagyok itt, amikor akarok!”

Irodalmi est Kányádival
Akik szeretnének találkozni a költővel, szombaton este 8 órától a G. Caféban megtehetik, ha részt vesznek a Fától fáig? című irodalmi esten, ahol Kányádi Sándor és Murányi Sándor Olivér próbál választ adni számos kérdésre, mint például: Jogosult a harc eszméje a literatúrában? Számolóvá válik az olvasó? Van jövője az irodalomnak? Eltűnnek a könyvek? Tud még újat mondani nyolcvannégy évesen a Költő?