Vasárnap véget ér Franciaországban a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság. Egy hónapig focilázban égett Európa. Székelyudvarhelyen is elnéptelenedtek az utcák a meccsek ideje alatt, a város több kocsmájában, kávézójában is kivetítőn követhették a szurkolók estéről estére a találkozókat. Az általunk megkérdezett vendéglátósok szerint egyértelműen csökkent a nézők száma a magyar válogatott hazatérése óta, de a negyeddöntőket és az elődöntőket is sokan követték társaságban, egy sör mellett.
2016. július 08., 14:082016. július 08., 14:08
A Mokka kávéházban, ahol óriáskivetítőn nézhették a mérkőzéseket a szurkolók, a magyar csapat meccsein mindig telt ház volt, és a kiesésük érződött a forgalmon is – mondta Pethő József tulajdonos. A vendégek létszámát és az esték hangulatát meghatározta, hogy éppen kik voltak a pályán. Hasonló a tapasztalata Hosszú Ede Istvánnak, a Kalapos kávézó tulajdonosának is. Szerinte a magyar válogatott mérkőzéseinek közvetítése alatt soha nem tapasztalt hangulat uralkodott, és a drukker is több volt. A közös meccsnézés viszont megmaradt: ugyanúgy beültek a baráti társaságok szurkolni, az éppen játszó válogatottak rajongói örültek és ujjongtak, ha valamelyik kedvencük gólt rúgott.
Az Alsó G.-ben is több szurkoló ült a kivetítő előtt, amikor a magyar csapat játszott, de a kiesésükkel sem esett nagyot a látogatottság, mert megvannak a törzs Eb-szurkolók – mondta Orosz Pál Levente tulajdonos. Egy tippversennyel tették még izgalmasabbá a kontinenstornát, a végeredményt helyesen eltalálók nyereményben részesültek.
A Park étteremben és a Spirit Factory Pub&Biliardban kivetítőn és televízión egyaránt lehetett nézni a mérkőzéseket. „Mindkét helyen jó volt a hangulat, inkább a Factoryban volt népesebb a közönség” – nyilatkozta Nagy Levente, a vendéglátóegységek tulajdonosa. Hozzátette, hogy a szurkolók hangoskodása miatt több feljelentést is kaptak.
Eb-döntő a minifocipályán
A székelyudvarhelyi városháza és az MPP–EMNP-koalíció közös szervezésében szabadtéri kivetítőn lehet majd nézni a városi minifocipályán (a Park Étterem mögött) az Eb döntőjét július 10-én este tíz órától. A szervezők már kilenctől várják a szurkolókat, a vetítésre a belépés ingyenes. Rossz idő esetén a Művelődési Házban tekinthető meg a döntő.
Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.
Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.
Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
szóljon hozzá!