
Balogh Csaba István kardiológus szakorvos
Fotó: Gábos Albin
Megfelelő számú szakorvossal most már mindennap teljes lefedettséggel tudják biztosítani a kardiológiai ügyeletet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Ugyanakkor az utóbbi időben számos új műszerrel is gazdagodott az osztály, így még egy lépéssel közelebb kerültek céljukhoz, hogy ún. „intervenciós” kardiológiát hozzanak létre. Nemsokára ugyanis pacemaker-beültetéseket és egyéb érrendszeri beavatkozásokat fognak tudni végezni, így nem kell majd a betegeket más kórházakba küldeni.
2020. február 15., 19:562020. február 15., 19:56
A szív- és érrendszeri megbetegedések a népbetegségek közé tartoznak, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban is
A csíkszeredai kardiológiai osztályról, fejlesztési elképzeléseikről Balogh Csaba István kardiológus főorvossal beszélgettünk. Az osztályvezetőtől megtudtuk, ez az osztály egyike a legrégebbieknek az egészségügyi intézményben, 1979 óta működik, amikor Jakab Kálmán főorvos a két belgyógyászat egyikét átszervezte kardiológiává.
– mondta bevezetőként a főorvos.
Holter EKG szívritmus-zavarok vizsgálatára
Fotó: Gábos Albin
Mint megtudtuk, 2001-ben országos program révén egy ma is kiválóan működő ultrahangkészüléket kaptak, és párhuzamosan terheléses EKG-készülékkel, illetve egy-egy Holter EKG- (szívritmuszavarokat vizsgálnak vele), valamint ABPM-készülékkel (24 órás vérnyomás-monitorozásra alkalmas) is gazdagodtak. Nyolc évig (2008–2015) mindössze két szakorvos dolgozott az osztályon, erre az időszakra a főorvos nagyon nehéz periódusként gondol vissza. Szerencsére az utóbbi években jelentősen kibővült az orvoslétszám.
– jegyezte meg az osztályvezető. Hozzátette, ezzel az orvoslétszámmal már 24 órás kardiológiai ügyeletet tudnak biztosítani. Az eszköztár fejlesztésére visszatérve elmondta, az utóbbi két évben újabb orvosi műszereket kaptak, így
Balogh Csaba István kardiológus főorvos az új ultrahang-készüléket ismerteti
Fotó: Gábos Albin
Balogh Csaba István szerint ez azért is fontos, mert vannak esetek, amikor csak ezzel a módszerrel tudnak kiszűrni bizonyos kórképeket, amelyeket a mellkasi ultrahanggal nem látnának. Ennél a vizsgálatnál az ultrahangos vizsgálófejet a nyelőcsőben, közvetlenül a szív mögött helyezik el, így az egyes szívstruktúrák (a szív hátsó részei, a mellkasi aorta) közelebbről, részletesebben, pontosabban vizsgálhatók. Hozzátette,
Fotó: Gábos Albin
Hargita megyében csak a csíkszeredai kórház rendelkezik ezzel a készülékkel, és egy kardiológus el is végezte a használatához szükséges képzést, egy másik pedig most van ezen a képzésen. Szintén nagy előrelépést jelentett az osztály életében, hogy
Terheléses EKG
Fotó: Gábos Albin
Nagyon fontosnak tartja továbbá azt is, hogy tavaly több ideiglenesen behelyezhető pacemakert is kaptak. „Mindeddig nem voltak megfelelő körülmények ahhoz, hogy ideiglenes pacemakert ültessünk be, csak kezdetleges körülmények között használtuk néhányszor. A radiológiai osztály gépparkjának jelentős bővülése hamarosan lehetővé teszi ezen beavatkozások rutinossá válását is.
A modern orvosi műszerek mellett az osztály tavaly decemberben magántámogatás révén kapott egy vénakereső készüléket, amely a nővérek munkáját segíti, valamint öt televíziót is, utóbbiakat a kórtermekben fogják felszerelni.
Fotó: Gábos Albin
A főorvos jövőbeli terveikről is beszámolt, mint mondta, letették a csíkszeredai intervenciós kardiológiai ellátás alapjait. Eszköztáruk korszerűsítése mellett a humán erőforrás képzése is elengedhetetlen ennek a tervnek a megvalósításához.
Ugyanakkor két másik szakorvos jövőre fejezi be a katéteres koszorúérműtétekhez szükséges kétéves képzést, így várhatóan 2021 második felétől ilyen beavatkozásokat is végezhetnek majd a csíkszeredai kórházban. „Azt szeretnénk elérni, hogy ne kelljen a betegeket elküldeni Csíkszeredából az ilyen jellegű beavatkozások érdekében.
– tette hozzá az osztályvezető.
Ideiglenesen beültethető pacemaker
Fotó: Gábos Albin
Noha minden megyei sürgősségi kórháznak kötelezően rendelkeznie kell kardiológiai intenzív egységgel (románul: Unitate de Supraveghere și Tratament Avansat al Pacienților Cardiaci Critici – USTACC), Romániában még kevés intézményben működik ilyen. A csíkszeredai kórházban 2014 decemberében alakították ki az ennek megfelelő elsődleges struktúrát hat ággyal, 2018 decemberében pedig újabb négy ággyal bővítették. „Szigorú követelményrendszernek kell megfelelni egy ilyen egység működtetéséhez. Ami számunkra a legnehezebb, hogy kevés a helyünk.
– magyarázta a főorvos. Hozzátette, az intenzív egységben két nővérpult van, mindkét helyen folyamatosan követhető a betegek állapota. Amennyiben az ügyeletes asszisztens egy beteggel foglalkozik, a falra helyezett monitorokon is állandóan követheti a többi páciens állapotát. Egyébként
Ha sikerül még néhány szükséges strukturális változtatást kivitelezni, már idén felterjeszthetik a minisztériumhoz a kardiológiai intenzív egység engedélyeztetését.
A szívműködés állandó monitorizása az intenzív részlegen a növérpultnál
Fotó: Gábos Albin
A csíkszeredai kórház kardiológiai osztályon összesen nyolc orvos dolgozik: Bakcsi Ferenc, Balogh Csaba István, Holló Katalin, Jakó Beáta Ilona, Korodi Szilamér, László Szidónia, Szakács Emőke, Szakács Oszkár Balázs. Az osztály 55 ággyal rendelkezik, és évente 1800–1900 fekvőbeteget kezelnek, ezenkívül körülbelül 900 beteg napos ellátásban részesül. Az osztályhoz tartozó járóbeteg-rendelőben pedig évente 5000 pácienst vizsgálnak, kezelnek. A szakorvosok mellett az osztályon 24 nővér, 2 orvosírnok, 14 betegápoló és két takarító dolgozik.
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Defibrillátor az életmentéshez
Fotó: Gábos Albin
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!