Szinte mindenüket hátrahagyva, két autóval jöttek el Odesszából
Fotó: Erdély Bálint Előd
Először Tulcsára, majd onnan Parajdra menekült az ukrajnai háború elől az Odesszában élő Oleksiy, akire hatalmas felelősség hárul, hiszen küldetése, hogy megvédje a vele érkező tizenkét nőt és gyereket. Hiába a jelenlegi biztonságos környezet, így is folyamatos stresszben telnek a napjai, hiszen amellett, hogy honvágy gyötri, követi az otthoni eseményeket, tartja a kapcsolatot a háborús övezetben lévő rokonaival és igyekszik segíteni a többi menekültnek. Feleségével úgy érzik, hogy a demokrácia árát fizeti meg jelenleg Ukrajna.
2022. március 14., 22:072022. március 14., 22:07
2022. március 14., 22:082022. március 14., 22:08
Noha valamivel hamarabb távozott odesszai otthonából egy faluban lévő örökölt házukhoz, végül az ukrán-orosz háború kitörésének napján, február 24-én jött át a romániai határon tizenkét nő és gyerek kíséretében Oleksiy, aki – tartva a hazájában zajló eseményektől – külön kérte, hogy csak a keresztnevét használjuk.
„Higgyék el, hogy ez roppant nagy felelősség, én pedig érzem a súlyát, és mindent megteszek, hogy vigyázzak a rám bízott nőkre, gyerekekre” – szögezte le határozottan.
Ő egyébként akkor legálisan távozott Ukrajnából, hiszen a kormány még megengedte, hogy elmenjenek azok a férfiak, akik legalább három gyerekre, esetleg fogyatékkal élőkre kell vigyázzanak. Azt azonban nem tudja, hogy mikor mehet vissza, hiszen ha most megtenné, akkor jó eséllyel ott ragadna és védtelenül maradnának a vele érkező személyek.
Először Tulcsán (románul Tulcea) kapott szállást a férfi és vele érkező rokonai, ismerősei – köztük harcoló barátai feleségei –, ahol egy panziótulajdonos fogadta be őket. Felesége, Yana, illetve az ő elmondása szerint ott
Mégsem tudtak ott maradni, hiszen túl közel volt a zajló háború. „Folyamatosan őrlődtünk, hogy haza kell menjünk, hiába tudtuk, hogy az nem biztonságos. Persze végül mindig abban egyeztünk meg a férjemmel, hogy most az a legfontosabb, ha vigyázzunk a gyerekekre, hiszen ők jelentik az ukrán népet” – fogalmazott Yana. Az is továbbindulásra késztette őket, hogy egyre több ukrajnai menekült érkezett a környékre, olyanok, akiknek kevesebb anyagi forrásuk volt náluk. Nekik is szerettek volna helyet biztosítani azzal, hogy ismét útra kelnek.
„Nagyon megörültünk, ugyanakkor rögtön útnak indultunk, amikor meghallottuk, hogy szívesen fogadnak. Nehéz volt eljutni Parajdra, hiszen nálunk egyenesek az utak Odessza környékén, itt pedig kanyar kanyart követett. Egy kisebb balesetünk is történt útközben, de végül sikeresen megérkeztünk” – magyarázta Oleksiy.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Teljesen most sincsenek megnyugodva, hiszen nem tudják, hogy meddig fajul el a háború – jelentette ki a házaspár. Helyzetükön némileg enyhít, hogy a helyiek kedvesek, mindenki igyekszik segíteni a maga módján: élelemmel, ruházattal és a kapcsolatteremtésben.
A férfi azt is kiemelte, hogy közjegyzőhöz kellett menjenek egy aláírás-hitelesítés érdekében és ő sem kért pénzt, ugyanakkor a székelyudvarhelyi városházán is segítettek neki. Utóbbi azért is fontos, mert Oleksiy továbbra is igyekszik biztonságos szálláshelyre juttatni más ismerőseit, akik ugyancsak Ukrajna elhagyására kényszerülnek.
Hamarosan fel szeretné venni a kapcsolatot különböző intézményekkel, hogy megfelelő helyszínekre juttassanak nélkülözhetetlen segélycsomagokat.
A szervezkedés az idejüknek csak kisebb részét teszi ki, hiszen folyamatosan idegeskednek otthon maradt barátaikért, ismerőseikért, szeretteikért; velük interneten keresztül tartják a kapcsolatot. Arról is mesélt, hogy
Édesanyja nyugalmazott egészségügyi asszisztensként a föld alatt rejtőző személyeknek igyekszik segíteni, édesapja teherautót vezetve a humanitárius szállítmányok eljuttatásából veszi ki a részét. Egyik közeli rokona, azért nem jön el az országból, mert félti katonaként harcoló férjét, nem akarja egyedül hagyni őt.
– mondta el Oleksiy könnyek között. Nem tudják azt sem, hogy a pénzük meddig fog kitartani, így ő jelenleg arra készül, hogy Nyugat-Európában vállaljon munkát. Az sem kizárt, hogy idővel meg kell próbálja eladni otthoni ingatlanjait.
Teljesen megváltozott a milliós dél-ukrajnai nagyváros, Odessza a háború kitörése óta – mesélték –, a barátaik által küldött fotókon látszik, hogy
Az emberek igyekeznek homokzsákokkal elfedni a történelmi emlékműveket és a régi házakat, hogy legalább azokban ne essen kár. „Azt gondolom, hogy a bombázással a történelmüket is igyekeznek eltörölni az oroszok, ezt próbálják megakadályozni az otthon maradtak.
Ezt kérdik egyébként a helyiek is az oroszoktól. Engem soha nem érdekelt, hogy ki milyen nyelven beszélt, hiszen megértettük egymás és mindenkivel jól kijöttünk. Mi változott meg? Miért kell háborúzni? Miért kell emberi életeket elvenni?” – tette fel a költői kérdést Yana. Oleksiy, aki mérnökként bejárta Európát, hozzátette:
Yana hangsúlyozta, szerinte jelenleg Ukrajna a demokrácia árát fizeti meg a háborúval.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Az otthon maradt szülőknek azt szeretném üzenni, hogy gyerekeik épsége érdekében hagyják el Ukrajnát, ha van rá lehetőségük. A gyerekek megmentésével ugyanis a nemzetet mentjük meg. Az elnökünk is megerősítette, hogy több civil áldozata van a háborúnak, mint katona” – mondta Yana, hozzátéve, hogy az országot védő ukrán katonáknak erőt és kitartás kíván.
Segíteni kell
Kovács László, az ukrajnai menekültek szálláshelyéül szolgáló parajdi vendégház tulajdonosa elmondta, néhány héttel ezelőtt nem igazán voltak még ukrajnai menekültek Hargita megyében, ezért ők is idegenkedtek attól, hogy befogadják a családot, akikkel telefonon értekeztek. Nyilván segíteni szerettek volna, így végül úgy döntöttek, hogy vállalják a kockázatot. Jó érzéssel tapasztalták, hogy mennyire intelligens, udvarias, rendszerető emberekről van szó, akik egyszerűen a gyerekeiket féltve jöttek el hazájukból. Arra kér minden szálláshely-tulajdonost, hogy cselekedjenek hasonlóan, hiszen nem tudni, hogy nekünk is mit hoz a jövő, most rajtunk a sor, hogy segítsünk.
A Marosvásárhelyi Napok 27. kiadása keretében minden este népszerű magyar és román énekesek és együttesek lépnek közönség elé.
Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni - írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
Elbúcsúztatták a ballagó nyolcadikosokat a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjából pénteken délután Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében.
Rendelőket és orvoslakásokat tartalmazó egészségügyi központot építenének Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékműve közelében. A helyi EMSZ-esek attól tartanak, hogy így nem engedélyeznének ott tömegrendezvényeket, pl. a március 15-i ünnepséget sem.
Ahogy a forróság enyhül, úgy népesül be a céhes város főtere is, ahol hivatalosan is kezdetét vette a Sokadalom hétvégéje.
Évadzáró sajtótájékoztatót tartott a Tomcsa Sándor Színháznál Nagy Pál és Barabás Árpád. Az elmúlt évad kiértékelése, illetve a következő évad darabjainak rövid bemutatása után szó esett a székelyhudvarhelyi művelődési ház tervezett felújításáról is.
Kézdivásárhely önkormányzata húsz év szünet után, 2018-ban döntött a Pro Urbe díjak újbóli odaítélésről. Azóta a város tizenkét jeles személyisége részesült az elismerésben, péntek délután dr. Borcsa János író, irodalomkritikus vehette át a kitüntetést.
Évek óta gond a málló vakolat egy csíkszeredai tömbháznál. A lakószövetség dolgozik azon, hogy orvosolja ideiglenesen a problémát, hosszútávon pedig a hőszigetelési munkálat fogja megoldani a helyzetet. Erre a munkára várnak már hosszú ideje.
Meghalt egy háromgyerekes családanya, aki hiába kért távolságtartási végzést bántalmazó férje ellen, mert az megölte – osztotta meg a megrázó hírt Csép Andrea, parlamenti képviselő a Facebook-oldalán.
Hallucinogén hatású 3-CMC-kristálydroggal kereskedtek Székelyudvarhelyen és környékén, amikor lecsapott rájuk a Hargita megyei rendőrség. Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, egy harmadik ember pedig hatvannapos házi őrizetbe került.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)