Hirdetés
Hirdetés

Szakember az agresszióról: ijesztő, de nem kezelhetetlen

A gyerekek, fogyatékkal élők agresszív magatartása kezelhető •  Fotó: Tuchiluș Alex

A gyerekek, fogyatékkal élők agresszív magatartása kezelhető

Fotó: Tuchiluș Alex

Az agresszív viselkedés kezelése, legyen az szóbeli vagy fizikai, közös kihívás a gyerek és környezete számára. Fogyatékkal élők esetében ez hatványozottan igaz, de a kellő módszerek alkalmazásával áttörést érhetünk el – tudtuk meg a szakembertől.

Farkas Orsolya

2024. december 08., 11:592024. december 08., 11:59

Az agresszió alapvető emberi reakció, nem válogat egészségesek és betegek, gyerekek és felnőttek között. A témában az Írisz ház által szervezett hálózati konferencián tartott előadást Olcsvári Tünde, aki több területen szerzett szakképesítése mellett nevelési pszichológus, valamint a fogyatékkal élők pályaorientáció- és választás szakértője.

Az agresszió egy válaszreakció

Olcsvári Tünde már az elején tisztázta: az agresszió részben velünk született, részben tanult. Az agresszív hajlam örökletes is lehet, ehhez hozzátársulnak a környezeti hatások, az úgynevezett szociális tanulás, amelyek befolyásolják a viselkedést.

Olcsvári Tünde: az agresszió mögötti érzelmeken van a hangsúly •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Olcsvári Tünde: az agresszió mögötti érzelmeken van a hangsúly

Fotó: Tuchiluș Alex

A kezelés kulcsa a megértés, az agresszió mögött ugyanis érzelmek állnak – düh, elkeseredés, csalódottság, harag – amelyekkel foglalkozni kell.

Idézet
Az agresszió egy válaszreakció, amely gyakran frusztrációból, kudarcból adódó feszültségből ered”

– mutatott rá a szakember.

Hirdetés

A fogyatékkal élők esetében az agresszió hátterében gyakran áll a kommunikációs akadályokból fakadó tehetetlenség, míg az egészséges gyerekeknél sokszor a határok következetes hiánya vagy a nem megfelelő érzelemszabályozás okozza a problémát.

Mit tehetünk, mielőtt „robban a kukta”?

Az agressziót úgy is el lehet képzelni, mint egy kuktát, ami bármelyik pillanatban robbanhat, ha nem engedjük ki belőle a gőzt. Mindig érdemes előbb meghatározni a saját frusztrációinkat, határainkat. Így megfogalmazhatunk egyfajta szabályrendszert is, amelyet egyértelműen kommunikálni kell a gyerekek, fogyatékkal élők felé.

A másik nagyon lényeges eleme a hatékony beavatkozásnak a bizalmi légkör kialakítása és a feltétel nélküli elfogadás, valamint az alapos kivizsgálás.

Azt is megengedhetjük, hogy a gyermek, a fogyatékkal élő maga hozzon megoldást, és ilyenkor csak támogatóként segítsük az érzelmek feletti kontrollt.

A  „düh kuktájának” ábrája •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A „düh kuktájának” ábrája

Fotó: Tuchiluș Alex

A háromszög technikás légzőgyakorlat mindenkinek könnyedén megtanítható.

Lényege, hogy a belégzés, a lélegzet visszatartása és a kilégzés tartson azonos ideig, vagyis három másodpercig.

Jó módszer, ha teret, időt, biztonságot adunk a gyermeknek, hogy elengedje az érzelmeit és sírjon, ez ugyanis megkönnyebbülést hoz. A mozgás egy másik technikája az agresszió leküzdésének, hiszen ez segít levezetni a feszültséget, indulatokat. Jól működhetnek a tudatos jelenlétet tanító gyakorlatok is.

A szavakon túl

A fogyatékkal élő embert naponta sok frusztráció éri, hiszen rengeteg akadályba ütközik, kudarccal szembesül. Azoknál, akiknél hiányzik a megfelelő nyelvi beszéd fejlettségi szintje, lehet használni piktogramokat, vagy más vizuális segédeszközöket, illetve a cselekvéses tanulás módszereket, amivel könnyebben felismerhetik és kifejezhetik az érzelmeiket.

Az Írisz házban szerveztek konferenciát •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Az Írisz házban szerveztek konferenciát

Fotó: Tuchiluș Alex

Hasonlóan jó a rajzolás, alkotás módszere is. Akiknél erre van mód, mindenképpen érdemes beszélni az érzelmekről. Ha a beazonosítás már működik, akkor a kontroll kap hangsúlyt. Olcsvári Tünde szerint

a legfontosabb, hogy mindig ott legyünk a gyermek, a fogyatékkal élő mellett, érezzék: nincsenek egyedül, és szeretjük, elfogadjuk őket.

Legyen szó verbális vagy fizikai agresszióról, a cselekedetet megbánás is követi. Az agresszió tehát nem „rosszaság”, hanem egy jelzés a gyermek részéről: ne büntetéssel, hanem megértéssel kezeljük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől

Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán

Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán
2025. december 23., kedd

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig

A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig
2025. december 23., kedd

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly

A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt

Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt
2025. december 23., kedd

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is
2025. december 23., kedd

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Frontális ütközés Oroszhegy községben

Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.

Frontális ütközés Oroszhegy községben
2025. december 23., kedd

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát

Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát
2025. december 23., kedd

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában

Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Bár a riasztás elsősorban az ország déli és délkeleti részeit érinti, Székelyföldön is fagyos időjárás lesz a hét második felében.

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában
Hirdetés