
Fotó: Kristó Róbert
Egy-két hét múlva kezdheti el a Szülőföldön magyarul program által a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás folyósítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
2019. szeptember 27., 17:052019. szeptember 27., 17:05
2019. szeptember 27., 17:102019. szeptember 27., 17:10
Szlovákiában már pénteken elkezdték a Szülőföldön magyarul program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás átutalását a jogosult pályázók számlájára.
a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége rövidesen Romániában is elkezdi a támogatások kiutalását. Mint Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátortól megtudtuk,
A Szülőföldön magyarul programban akárcsak tavaly, idén is 22 400 forint (közel 330 lej) a magyar állam által óvodásoknak és iskolásoknak nyújtott támogatás értéke, az egyetemistáknak folyósított hallgatói támogatásé pedig 2800 forint (mintegy 40 lej). A juttatás kiutalását idén is az OTP Bank Románia fogja elvégezni.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
szóljon hozzá!