
Fotó: Rab Zoltán
Idén sem sikerül fizikai jelenléttel megszervezni a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. A szervezők kedd délután tudták meg, hogy a színház előcsarnokában nem tarthatják meg a vásárt. Pedig utolsó pillanatig bíztak benne, hogy a tavalyi, online rendezvény csak egyszeri alkalom volt, és idén az összes járványügyi szabály betartásával, de lesz vásár.
2021. november 03., 21:492021. november 03., 21:49
„Felemásnak” nevezte a szerdai sajtótájékoztatót Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a könyvvásár főszervezője, aki úgy fogalmazott, hogy nem tud tárgyilagosan és érzelemmentesen beszélni, hiszen
„Mindig az volt a rendezvény lényege, hogy erdélyi könyves szemle legyen, teret adjon a könyvek találkozásának” – hangsúlyozta, majd ahogy fogalmazott, egy „teátrális mozdulattal” leborította a vásár plakátját a könyves céh elnöke. Káli Király István elmondta, ha minden úgy alakult volna, ahogy tervezték, 27 erdélyi és magyarországi könyvkiadó jelent volna meg, a 240 négyzetméternyi felületből a színház előterében 160 négyzetmétert építettek volna be, hogy szellős legyen a vásár, ugyanakkor tapintható könyvekkel.
A következő másfél hét a könyvről, az olvasásról, a kultúráról fog szólni, a könyvvásár Facebook-oldalára kisfilmek, videók, írások kerülnek fel és bár a könyvvásár fizikai valójában meghiúsul, a járulékos programokat megtartják, lesznek online közvetített könyvbemutatók, beszélgetések – hangsúlyozta Szepessy Előd programfelelős, aki elmondta, hogy
A tervbe vett színházi, irodalmi rendezvényeket, a gyerekkoncertet a nézőtér 30 százalékos kihasztnáltságával tartják meg, lesznek, amelyekre jegyet kell vásárolni.
Fotó: Rab Zoltán
Hetedik alkalommal szervezték meg idén a könyvvásár gyerekprogramjaként az Olvasd el és játssz velünk! vetélkedőt, ahová minden várakozást felülmúlt a jelentkezők száma. Makkay Kinga, a gyerekprogramok felelőse elmondta, 357 csapat, ezernél több gyerek jelentkezett a versenyre. Mivel nem tudják a döntőt megszervezni, ezért eredményt a beküldött pályamunkák alapján hirdetnek és e-mailben értesítik a nyerteseket. Kategóriánként nyolc csapatot díjaznak, lesz 1., 2., és 3. hely, illetve öt dícséret. A szerzőkkel való találkozás is elmarad, de online lehet majd egy-egy beszélgetést követni az előre megjelölt időpontban.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
szóljon hozzá!