
A Tűzoltó utca külső szakasza is régóta vár a felújításra
Fotó: Gergely Imre
Rendkívüli ülésen hozott döntéseket Gyergyószentmiklós képviselő-testülete két nagyvolumenű beruházás előkészítése kapcsán. A szándék szerint Gyilkostón a közművesítés kap új lendületet, és közel 4800 méternyi út korszerűsítése is közelebb került.
2026. április 07., 18:172026. április 07., 18:17
A testület Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármesterének előterjesztése alapján elfogadta négy városi utca – az Ady Endre, a Mogyorós, a Tűzoltó (a kőkereszttől a város széléig), valamint a Régigyár utca belterületi szakaszának – modernizálására vonatkozó engedélyeztetési tervdokumentációt. Egy külön határozatban pedig
A beruházás becsült összértéke áfával együtt 18,67 millió lej (nettó 16,66 millió lej). A munkálatok az útfelújítás mellett járdák kialakítását, csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését és zöldövezetek létrehozását is magukban foglalják. A felújítandó útszakaszok hossza összesen 4738 méter:
Az elmúlt hónapokban elkészültek a szükséges szakdokumentációk és a költségvetés is, amelyek a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükségesek. Amint Nagy Zoltán kiemelte, az a cél, hogy az év első felében aláírják a szerződést a Fejlesztési Minisztériummal. Ezt követően indulhat a szükséges engedélyek beszerzése, a részletes tervek elkészítése és a közbeszerzés lebonyolítása.
Fotó: Gergely Imre
A minisztériumi szabályozás értelmében
A képviselő-testület ugyanakkor egy másik fontos beruházásról is döntött. Elfogadták a Gyilkostó üdülőtelep ivóvíz- és csatornahálózatának fejlesztésére vonatkozó, aktualizált terveket és költségvetést. A projektet még 2017-ben hagyták jóvá, azonban eddig nem valósult meg, ezért szükségessé vált a költségek felülvizsgálata.
– közölte még az ülésen Nagy Zoltán polgármester. Mint részletezte, az összeg tartalmaz egy újonnan előírt, mintegy 5 millió lejes biztonsági keretet is, amelyet várhatóan nem kell felhasználni, amennyiben a beruházás a tervezett ütemben halad.
A költségnövekedés fedezésére a város a Fejlesztési Minisztériumtól kér támogatást.
A korszerűsített dokumentációt a polgármester szerdán Bukarestben nyújtja be a minisztériumhoz.
– mutatott rá Gyergyószentmiklós polgármestere.
Alig egy hét alatt összesen 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség, és több száz személyt azonosítottak a SIRENE-együttműködés révén.
Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.
Utcán sétáló kendőzött szépségekről ír a korabeli sajtó Gyergyószentmiklós vonatkozásban, Csíkszeredában szálloda is fungált bordélyként. Bizony, e tekintetben Csík vármegyében sem voltak szemérmesebbek az emberek, mint máshol Székelyföldön.
A magyarországi országgyűlési választásokon leadott összes szavazatot megszámolták szombatra, a Tisza pedig növelni tudta a képviselői mandátumainak számát, a kétharmad pedig még egyértelműbb lett.
A Magyar Polgári Erő (MPE) a Magyarországon „ellenzékbe kényszerült nemzeti pártok” mellett marad – közölte szombaton a párt ügyvivő elnöksége.
Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.
A mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) nevében küldött hamis telefonos és online szöveges üzenetekre figyelmeztet a mezőgazdasági minisztérium.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Idén március végéig több mint 8000 tűzesethez riasztották a hivatásos tűzoltókat – számolt be szombaton a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Ismeretlen tettesek felgyújtották Mircea Dinescu költő Cetate községbeli faházát. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
szóljon hozzá!