
Elgázolt medve Székelyudvarhely határában. Hasonló esetben kártérítést kaphat, akinek a balesetet követően kár keletkezik a járművében
Fotó: Mărmureanu-Biro Leonard
Kártérítést kapnak a jövőben azok a gépkocsivezetők, akik közútra tévedő vadállatot ütnek el autójukkal – hangzott el a képviselőház mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszeripari bizottságának Gyulafehérváron zajló csütörtöki ülésén, amelyen a parlamenti képviselők és a meghívottak a vadászati törvény készülő módosításairól tárgyaltak.
2018. október 18., 18:052018. október 18., 18:05
2018. október 18., 22:322018. október 18., 22:32
Ioan Deneş vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter azt mondta, az új jogszabályban leszögezik majd, hogy
– számol be az Agerpres.
A kártérítést az útkarbantartó vállalatnak kell majd kifizetnie, amennyiben nem helyezett ki a medvék, őzek, szarvasok stb. közeli tartózkodására figyelmeztető táblákat, ha viszont eleget tett ennek a kötelességének, és a figyelmeztetés dacára is megtörtént a baleset, akkor a kártérítést az állam fizeti majd – mondta a miniszter.
Egy másik módosító javaslat arra vonatkozik, hogy
Deneş kifejtette, a jelenlegi előírások „majdnem lehetetlen” feltételekhez kötik a vadkárok utáni kárpótlás kifizetését, így a gazdák az esetek többségében „maradtak a kárral”. A készülő jogszabály azonban megszünteti ezeket a kitételeket – tette hozzá a miniszter.
Alexandru Stănescu, a képviselőházi szakbizottság elnöke közölte: két hét múlva együttes ülést tartanak ez ügyben a környezetvédelmi bizottsággal, majd végső szavazásra a plénum elé terjesztik a törvénymódosító indítványt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
szóljon hozzá!