
Fotó: Temesvári Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság
Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.
2025. március 27., 09:562025. március 27., 09:56
2025. március 27., 10:142025. március 27., 10:14
A Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja arról számolt be csütörtök reggel, hogy a 7-es országút Déva és Arad közötti szakaszán, Öthalom (Vladimirescu) község kijáratánál két teherautó ütközött össze: az egyik kigyulladt, a másik a sáncba borult. A baleset következtében mindkét jármű vezetője életét vesztette.
Az Arad megyei tűzoltóság (ISU) tájékoztatása szerint őket nem sokkal hajnali öt óra előtt riasztották, és amikor kiértek a helyszínre, az egyik teherautó már lángokban állt. Az áldozatok esetében az egészségügyi személyzet a helyszínen már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Fotó: ISU Arad
A Temesvári Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a forgalmat mindkét irányban lezárták az érintett szakaszon, a járműveket terelőutakra, illetve Arad körgyűrűjére irányítják. Az útügyiek becslése szerint nagyjából délelőtt 11 órára szabadítják fel a 7-es országutat. Központi sajtóinformációk szerint a kigyulladt kamion elektronikai cikkeket, mosógépeket szállított, a másik pedig homokkal volt megrakva.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.