
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hargita megyében már alkalmazni kellett az elektronikus nyomkövető karkötőt egy 37 éves maroshévízi férfinél, aki a gyanúk szerint bántalmazta és megfenyegette élettársát – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A Hargita megyei rendőröknek januártól nyílt lehetőségük az elektronikus megfigyelőrendszer használatára.
2024. január 22., 14:042024. január 22., 14:04
Egy 37 éves, helybéli nő családon belüli erőszakos esetet jelentett a maroshévízi rendőrségnél január 20-án, szombaton 14 óra körül. A hatóságiak nyomozása során kiderült, hogy január 17-én, azaz szerdán egy szintén 37 éves, maroshévízi férfi
A rendőrség ideiglenes védelmi intézkedést léptetett érvénybe az említett férfival szemben, és
– áll a közleményben.

Januártól Maros megye mellett már Kovászna és Hargita megyében is lehetősége van a rendőrségnek arra, hogy a családon belüli erőszakot elkövetőket, akik nevére távolságtartási parancsot adnak ki, elektronikus nyomkövető karkötővel figyelhessék.
Az elektronikus megfigyelőrendszer használatára ebben az esetben volt először szükség a megyében – tudtuk meg Robert Costan helyettes rendőrszóvivőtől. Mint kifejtette, a nyomkövető karpereceket a városi és vidéki rendőrségi alegységek között osztották szét, akik munkavégzésük során
Egyébként Maros megye mellett januártól Kovászna és Hargita megyében is lehetősége van a rendőrségnek arra, hogy a családon belüli erőszakot elkövetőket, akik nevére távolságtartási parancsot adnak ki, elektronikus nyomkövető révén figyelhessék.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
1 hozzászólás