Utak épülnek a félreeső falvakba

Idén sikerült több figyelmet fordítani a községben a közlekedési infrastruktúrára, de ez csak a kezdet – reméli Szabó Levente, Mezőcsávás község polgármestere.

Gligor Róbert László

2012. december 14., 11:142012. december 14., 11:14

2012. december 14., 11:252012. december 14., 11:25

Több sikertelen próbálkozás és pályázat után állami alapokat sikerült szerezni arra, hogy Mezőcsávás községben is jusson a közlekedési infrastruktúra javítására. Idén 1,5 millió lejt használhattak fel három kilométer aszfaltút építésére. Hogy több helyre is jusson a nyolc településből álló községben, az összeget három részre osztották, így egy-egy kilométer bekötő utat korszerűsítettek a félreeső Mezőménes, Mezőkölpény és Szabéd felé. Az elmúlt években sikerült felújítani a kultúrotthonokat, iskolákat, középületeket, most az utak, járdák kerülnek előtérbe – mondta el portálunknak a fiatal elöljáró.

Öntudatos a vállalkozó, jó a minőség

Az út korszerűsítési munkálatai még a nyár elején elkezdődtek és november közepére fejeződtek be – tudtuk meg Szabédon. Az alapozási munkálatok befejezte után azonban kiderült, hogy az úttest mégsem elég szilárd ahhoz, hogy megbírja a forgalmat, ezért a kivitelező cég nem vállalta azt, hogy erre aszfaltszőnyeget húzzon. Így előre nem tervezett munkálatokat kellett elvégezni, azaz a sáncokat ki kellett betonozni, és több helyen sáncvédelmi támfalat kellett építeni. Ezért az előirányzott összeg természetesen nem volt elégséges, de a vállalkozó megelőlegezte a munkálatot és kitűnő munkát végzett – mondta el a Székelyhonnak elégedetten Csécs Sándor helyi tanácsos, aki nemcsak a polgármester érdemeit emelte ki a megvalósítás kapcsán, hanem azt a jelzésértékű gesztust is, hogy az összeget felosztották a települések között, „hogy minden elmaradott falu a mai követelményeknek megfelelően közlekedhessen”.

Az önkormányzati képviselő azt is reméli, hogy a községnek sikerül még annyi pénzt szereznie a jövőben, hogy befejezhessék az elkezdett munkálatokat. Ugyanis a faluba bevezető utat csupán a kultúrotthonig korszerűsítették, de szeretnék nemcsak a falu másik végéig, hanem Bazédig újjáépíteni. A fennmaradó 2,8 kilométeres szakasz korszerűsítése 330 ezer lejbe kerülne, mert az aszfaltozás mellett új támfalakra, átereszekre, hidakra és járdára is szükség lesz.

Folyik a járdásítás is

Szabó Levente polgármester azt is elmondta honlapunknak, hogy a nyár folyamán elkezdték a járdásítást is a községben. Mezőfelétől Mezőcsávás központjáig immár 3 kilométer piskótaköves új járda épült, és ezt a jövőben tovább folytatják. Csécs Sándortól megtudtuk: a félreeső települések megelégedtek a régi járda felszedett betonlapjaival is, így Szabédra, Bazédra, Kölpénybe és Ménesre is jutott ebből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei