Húsz fiatalt indítottak el az önállósodás útján

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy éve indította el a Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság a Buckner Alapítvánnyal közösen azt a projektet, amely húsz olyan fiatal anyagi támogatását célozta meg, akik a gyerekjogvédelmi rendszerben szerepelnek, azaz családjuk nélkül, nevelőszülőknél vagy családtípusú intézményekben élnek. A projekt első szakaszát lezárták, és egy sajtótájékoztató keretében néhány fiatal is beszámolt arról, hogyan segítette őket ez az önállósodásban.

Hajnal Csilla (R)

2017. február 08., 18:502017. február 08., 18:50

A tanulásban, személyes fejlődésben, önállósodásban motiválták a fiatalokat azzal az anyagi támogatással, amelyet a Buckner Alapítvány a gyerekjogvédelmi igazgatósággal közösen indított el tavaly márciusban Maros megyében. Akkor egy bizottság beszélgetett el a fiatalokkal, és döntötte el, hogy kiknek biztosítanak havi 100 lejes ösztöndíjat egy éven keresztül.

A húsz, családtípusú nevelőotthonban vagy nevelőszülőknél élő fiatal mellett  az alapítvány még hét másik tinédzsert is segített – mondta el a gyerekjogvédelmi igazgatóság aligazgatója, Elida Deak a szerdai sajtótájékoztatón. Az intézményvezető elmondta, értékes és értelmes gyerekekről van szó, akiknek az egyedüli „hiányosságuk” az, hogy nem volt mellettük a családjuk, de ott volt a gyerekjogvédelem hálója. Volt, aki laptopot kapott a támogatásból, volt, akiknek szakács- és pincérképző, fodrász vagy manikűrős-pedikűrős tanfolyamát fizették, volt akinek matematika magánóráit állták, hogy javuljanak a tanulmányi eredményei.

Az amerikai támogatású Buckner Alapítvány képviselője, Moldovan Dacian elmondta, ez volt az első év, amikor így próbálták motiválni azokat a fiatalokat, akiknek céljaik vannak az életben, és el akarnak érni valamit. Tervezik a folytatást, és reméli, hogy ennek a húsz fiatalnak a példája a többieket is arra ösztönzi majd, hogy jelentkezzenek a projekt második kiadására, amelyet hamarosan útnak indítanak.

Florin Gabriel 17 éves, és egy marosvásárhelyi középiskolában tanul. Nevelőszülőknél él, akiknél nagyon szereti – vallotta be. Ő egyike volt a támogatott fiataloknak, és laptopot kért, hogy könnyebb legyen dolgozatokat írni, tanulni, és szórakozni is szabadidejében. Beáta, aki nevelőotthonban él, eredetileg egy fotótanfolyamot szeretett volna elvégezni, de erre nem volt lehetősége, így a manikűrős szakma mellett döntött. Nem bánta meg, mert már saját kliensköre van, és megkeresi magának a saját zsebpénzét.

Nem kallódnak el a gyerekek
A gyerekjogvédelmi igazgatóság rendszerében tavaly 1700 gyerek volt, a korábbi években kétezer körül volt ez a szám. A család nélkül maradt gyerekek 18 éves korukig lehetnek ennek a tagjai, utána még két évig támogatják őket a munkahelykeresésben, a társadalomba való beilleszkedésben. Ha folytatják tanulmányaikat, akkor még több ideig lehetnek részesei ennek a hálónak. A gyerekek egy részét örökbe fogadják, van, aki visszakerül a vér szerinti családjához. Elida Deak elmondta, az elmúlt tizenhét évben, amióta a gyerekjogvédelemnél dolgozik csupán egy olyan fiatallal találkozott, aki börtönben végezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére