
Fotó: Boda L. Gergely
Csütörtökön kezdte el Kakutsi János címeres sírkövének restaurálását a marosvásárhelyi református temetőben, a ravatalozó mögött, a Bolyai-sírok közelében Bandi Árpád nyugalmazott tanár és segítőcsoportja.
2012. augusztus 09., 15:422012. augusztus 09., 15:42
2012. augusztus 09., 18:402012. augusztus 09., 18:40
Az idős Bolyai-kutató pedagógus fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel ápolja Bolyai Farkas és János emlékét, kutatja a két zsenivel kapcsolatos, még fellelhető dokumentumokat, távoli helyszínekre látogat, hogy kutatásaihoz újabb adatokat gyűjtsön, s mindenekfölött a két Bolyai emlékének megőrzéséért, emléktáblák és emlékhelyek létrehozásáért, ápolásáért munkálkodik. Oláh-Gál Róbert mellett az ő érdeme is, hogy a domáldi (egykori Bolyai-birtok) dombtetőn felújították Farkas feleségének, János édesanyjának síremlékét és kopjafáját, hogy 2010. szeptember 4. óta emléktábla áll a marosvásárhelyi Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falán, hogy emléktáblával jelölték meg a János utolsó lakhelyéül szolgáló Kőrösi Csoma Sándor utcai épületet, hogy a református temetőben kopjafa jelöli János eredeti sírhelyét.
Kakutsi János Királyi táblai assessor 1754-ben született. A polgári hitet 1808. április 23-án mint nemesember taxa nélkül letette Marosvásárhelyen, a város jegyzőkönyvének adatai szerint. Tagja volt a Gecse-féle Emberszereteti Intézet bizottmányának. Meghalt 1831-ben, 77 éves korában.
Kakutsi Jánosnak volt egy Kakutsi Klára nevű lánya, ennek lánya Pávai Vajna Krisztina volt, Bolyai Farkas édesanyja. A Kakutsok (a korabeli dokumentumokban Kakuts és Kakutsi néven is fellelhetők) családfája egyébként az 1400-as évek közepéig vezethető vissza, így a két Bolyai egyúttal a jelentős erdélyi család leszármazottjának is tekinthető. Bandi Árpád úgy vélte, a Bolyai család anyai felmenőjének, Kakutsi Jánosnak illő megőrizni az emlékét, azzal is, hogy sírkövét felújítják és megjelölik a Bolyaiak városának temetőjében.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!